Levéltári Közlemények, 38. (1967)

Levéltári Közlemények, 38. (1967) 1. - FORRÁSKÖZLÉS - Szűcs László: A Magyarországi Szociáldemokrata Párt értekezlete, 1917. november 25. / 87–10. o.

A Magyarországi Szociáldemokrata Párt értekezlete. 1917. november 25 93 <Komikus beszélni arról, hogy Magyarországon vagy egyáltalán egy országban szabad a munkásságnak szervezeteket létesíteni, szervezetekben szabadon működni, szabadon egyesülni, amikor Oroszországban bolseviki uralom van, úgy, hogy véglegesen azt kell mondani, hogy amikor azt látjuk, hogy mindinkább felszaporodnak újból azok a rendelkezések, amelyeknek a stílusát igen jól ismerjük, > amelyek a gyűléseknél úgy kezdődnek „A bejelentők sem erkölcsi, sem anyagi garanciákat nem adtak, hogy a polgárság közrendje, közbékéje stb ... stb .. .,

8 amikor ezeket az ily stílusú rendeleteket újból van szerencsénk látni, azt kell mondanunk: Urak! Kormányon levő urak, minisztériumokban, megyei tanyákon dolgozó urak! Világháború van, orosz forradalom van, új stílust kérünk! (A kihagyott részben arról szól, hogy a követelések a Szociáldemokrata Párthoz újabban csatlakozó állami üzemi munkások érdekeit szolgálják elsősorban, s hogy az államnak támogatólag kellene ezek kérdésével foglalkozni.) <Egyáltalán szégyen, hogy ki kell tanítani a mai időkben kormányokat, közigazgatásokat arra, hogy ott, ahol nem lehetséges a szervezkedés, ahol nem lehetséges a munkások szervezett és öntudatos fellépése, hogy ott a géprombolás és egyéb rombolás az eszköz, amelyhez a munkás, mint utolsó eszközhöz folyamodik. > Meg kell ennek a kormánynak annyit tudni, hogy az ún. társadalmi törvényszerűségek respektálására csakis a szervezet tanítja meg a munkás rétegeket a nép széles rétegeit. Ennyit egy kormánynak tudnia kell. Azonkívül, ha olyan kormányunk volna, amely létalapjának azt tekinti, hogy az ország közintézményeit demokratikusan alakítsa át, az nem lehet a munkások jogának kérdésében oly antidemokratikus, mínt amilyennek mutatkozik idáig. Alapjában véve azonban azt kell mondanunk, végső elkeseredésünkben és türelmünk fogytán, hogy nekünk tulajdonképpen mindegy. (Az itt kihagyott, a cenzúra által is törölt részben a nacionalizmus és az internacionalizmus kérdéséről szól.) <Űgy, hogy munkástársaim, amikor kérem önöket, hogy annak a határozati javaslatnak a szellemében szíveskedjék határozni, amelyet beterjesztettem,

9 azt mondom csak, hogy ha abban a három és fél évben olyan fényesen, olyan részvét nélküli módon érvényt tudtak szerezni annak a régi mondásnak, hogy adjátok meg a császárnak, ami a császáré, tudják meg azt is, hogy az is igaz: adjátok meg a népnek, ami a népé. Adják meg addig, amíg kérjük. Adják meg addig, amíg el nem ragadjuk minden eszközzel. > Elnök: [Mind a két napirendi pont fölött együttesen megnyitom a vitát. Első felszólaló Vadász Ferenc (Diósgyőr). Ezt megelőzvén Csapó elvtárs az igazoló bizottság nevében tesz jelentést.] Csapó Samu: [Tisztelt Pártgyűlés! Van szerencsém önöknek jelenteni, hogy a pártgyűlésen jelen van Budapestről és környékéről 52 szervezet 159 küldöttel, vidékről 42 szervezet 74 küldöttel. A pártgyűlésen tehát igazolva van 233 küldött. Kérem ennek tudomásul vételét.] Elnök: [A kongresszus ezt tudomásul veszi. Következik Vadász Ferenc (Diósgyőr).] Vadász Ferenc: [Tisztelt Pártgyűlés! Diósgyőrbe is, Miskolc városába is elvitte a szellő azt a szellemet, amit hirdettünk és amit az egész világ proletárjai ezidőszerint hirdetnek. Elvitte ebbe a bányatelepbe is és megértette a munkásság azt, hogy ő nem rabszolga tovább, hanem mint ember akar élni. Ezekben a mozgalmakban, amelyekben az egész világ munkássága résztvesz, mind kint a harctéren, mind bent az országban, ezek is csatlakoztak és szervezkedtek. Ezidőszerint Diósgyőr munkásságának alig 10%-a van, amely nem szervezett, ezeknek a létszáma 10.100. A bányászok 970—980-an. Akkor, midőn a nyomor, a nélkülözés a legmagasabb fokát érte el, ők is forradalmat akartak. Elmentek a legmesszebb, legmagasabb fórumokhoz, segítsenek helyzetükön, mert tovább már nem bírják. Erre volt minden ígéret, volt minden, de akkor, midőn be kellett volna azt tartani, akkor volt szurony erdő, volt csendőr. Akkor, mikor a munka egy órára elállt, odavezényeltek 4000 katonát és 600 csendőrt, ez volt a jog. (Felkiáltások: Gyalázat!) Akkor, midőn feljajdult a munkás, hogy ő igazán nem bír már tovább dolgozni kenyéren és zöldpaprikán, ami ebédre jutott, akkor újra odasorakoztattak, nem 4000, hanem 6000 katonát és 900 csendőrt. Akkor, midőn nem volt kenyér, elmentek a munkatársaink feleségei a kenyérbolthoz, akkor őket szuronnyal verték szét és az a csendőr, aki ott megjelent, hordta el párosával a kenyeret (Zaj). Ez a jog. Akkor ezt a munkásság tűrte, tűrte pedig azért, mert az ügy így kívánta, így kívánta a mi szervezetünk. Akkor, munkástársaim, ezeket felhasz6 A munkásgyűléseket betiltó határozat szövegének kezdete. 9 Az itt említett határozati javaslat külön sem a rendőrségi jelentésben, sem a Népszava közleményében nem található.