Levéltári Közlemények, 37. (1966)

Levéltári Közlemények, 37. (1966) 1. - V. Windisch Éva: Kovachich Márton György és a magyarországi levéltári anyag feltárása a XIX. század elején / 63–112. o.

Kovachich Márton György és a magyarországi levéltári forrásanyag feltárása 73 zik végül a felmerülő statisztikai vagy közjogi kérdéseiket az uralkodó számára kidolgozni.

32 Részletesebben s némileg eltérően foglalja össze a királyi történetíró kötelességeit az 1803-as tervezet; az elképzelt feladat lényege változatlan, de új részletekkel bővül: a számára fontos iratokat köteles lemásoltatni vagy legalább lelőhelyüket feljegyezni; egy államjogi és államtudományi kompendiumát kell készítenie; az állam és kormányzat kérdéseiről írott szövegeket tartozik feltétlen titokként kezelni. A tervezet kimondja, hogy a történetíró utazásai során a köz- és magánjólétet illető egyéb jelenségeket is figyelemmel kísér: az ország természeti kincseivel kapcsolatos kérdéseket, az ipar helyzetét, a köz- és magánérdekeket sértő, az alacsonyabb hatóságok által a jog és méltányosság ellenére bevezetett rendelkezéseiket. A látottakról készítsen jegyzeteket és saját javaslatával együtt terjessze ezeket a kormányzat elé. Minden eljárásában kötelessége az uralkodó jogainak, becsületének, biztonságának, jólétének védelme.

34 E pontokhoz még egy titkos utasítás tervezete kapcsolódik; ebben Kovachich részletekbe menően fejti ki egy az oirszágban utazgató tudós feladatait a kormányzat népszerűsítése érdekében. Nem volna indokolt, ha Kovaehidhnak ezeket a törekvéseit egyértelműen elítélnénk. Nemcsak azért nem, mert úgysem valósultak meg — 1807-ben még megsürgeti utolsó kérvénye elintézését, hogy azután ne foglalkozzék ezzel többet

34 —, de azért sem, mert a lojalitást hangoztató nyilatkozatok ellenére is okunk van azt hinni, hogy udvari történésziként és megbízottként is valójában a nemzeti érdekeket — persze a nemesi nemzet érdekeit — kívánta szolgálni. Kovachich e kérvényekkel élete nagy szenvedélyének: a források megismerésének célját próbálta elérni, s egyben értelmiségi-tudósi létét akarta — sajátos, de a korszakban egyedül lehetségesnek látszó úton — megalapozni. S ahhoz a megoldáshoz, hogy ez az uralkodó közvetlen szolgálatában történjék, csak akkor folyamodott, amikor megbizonyosodott arról, hogy a nemesi nemzet nem képes őt céljaihoz segíteni. Az 1788. és 1794. évi kérvények között ugyanis (az elsőt még a jozefinizmus hívekent, az utóbbit a Martinovics-összeesküvés fel fedeztetése után írta) Kovachiöh kísérletet tesz, hogy terveit a magyar nemesség, főnemesség, értelmiség támogatásával érje el. 1790 és 1794 között institutum diplomatico-historicum néven szervezetet próbál létesíteni a magyar jog- és történettudomány forrásbázisának összegyűjtésére s a gyűjtött anyag feltárására. Terjedelmes programokat jelentet meg, nagyarányú levelezést folytat, megkezdi a forrásanyag tervszerű összemásokatását, a támogatók és munkatársak viszonylag széles körét toborozva maga köré. S csak amikor ez az út — részben a magyar társadalom fejletlensége folytán ilyen intézmény rendszeres működtetésére, részben a jakcn binus összeesküvést követő politikai légkör következtében — járhatatlanná válik: akkor folyamodik Kovachich ismét az uralkodóhoz.

35 A korszak társadalmi viszonyai között nagyszabású értelmiségi tevékenység külső támogatás nélkül nem végezhető; ennek a körülménynek konzekvenciáit vonja le Kovachich, ami32 OSzK. Kt; Fol. Lat. 87. ff. 40—41. K. n. 33 Uo. ff. 42—43. és Fol. Lat. 100. ff. 62—65. Szövegünkben az utóbbi változatot ismertettük; az első változat leglényegesebb eltérése annak kimondása, hogy a történetíró szükség esetén külföldre is tartozik utazni, történeti emlékek gyűjtése céljából. 34 OSzK. Kt. Fol. Lat. 87. f. 46.v 35 Az Institutum szervezésére vonatkozólag Id. az id. Századok-cikket.