Levéltári Közlemények, 37. (1966)

Levéltári Közlemények, 37. (1966) 2. - Bognár Iván: A Népjóléti Minisztérium és a Népjóléti Népbiztosság szervezete, 1917–1919 / 293–343. o.

338 Bognár Iván mikor József főherceg kiáltványa a polgári uralom helyreállításáról megjelent és intézkedésének végrehajtásához ragaszkodott". A határozat a következőkben megállapítja, hogy Madzsar teljes meggyőződéssel és energiával „szolgálta a kommunizmust". „A gyors intézkedés, amely a szocializálást tárgyaló beadványokra rendszerint már az iktatást követő napon történt, az ily természetű ügyekre is kiterjedő felülvizsgálati joga, és a népbiztosnak jóformán állandó távolléte a maguk összefüggésében bizonyítékot szolgáltatnak arra nézve, hogy dr. Madzsar József az említett szocializálások terén kezdeményező hatáskört gyakorolt, a konkrét intézkedéseket ő maga tette meg, holott a szocializálásoknak gyors keresztülvitelét megakadályozhatta volna annál inkább, mert a szocializálást az egyes esetekben nem indokolhatta múlhatatlan intézkedést igénylő közegészségügyi érdekekkel." A fegyelmi bizottság vád tárgyává tette azt is, hogy Madzsar az Országos Közegészségügyi Tanácsot újjászervezte és „ezzel az intézkedésével is fokozott mértékben szolgálta a kommunizmust". A továbbiakban a bizottság nemzetellenes magatartásnak minősíti a Fővárosi Könyvtárban folytatott könyvtárpolitikáját, „melyet elődje, Szabó Ervin inaugurált, és amelynek bevallott célja az volt, hogy a könyvtárnak szociológiai jelleget adjon... Szabó Ervinnel együtt istápolt személyi politikával elérte azt, hogy a könyvtár személyzetében jóformán kizárólag a radikális irányzatok szolgálatában álló elvbarátai foglaltak helyet, amely személyi politikának eredményeként a könyvtár a forradalmaknak a melegágya lett, a Tanácsköztársaság kikiáltása után pedig a kommunizmus a könyvtár tisztviselői karának túlnyomó részében lelkes támogatókra talált. — Ennek a könyvtárpolitikának eredménye lett, hogy a könyvtár olvasóközönsége túlnyomó részben a radikális és felforgató irányzatok iránt érdeklődő elemekből állott." Nemzetellenes magatartást lát a bizottság abban is, hogy Madzsar „egy a nemzet tradícióival ellenkező, létérdekeit veszélyeztető és az alkotmány félretolásával törvényellenes hatalomra jutott párt (a Radikális Párt — B. I.) vezetői között foglalt helyet". Mindezek alapján a Csilléryt felváltó munkaügyi és népjóléti miniszter (Benárd Ágoston) Madzsart, a 4359/1919. M. E. számú rendelet 1. §-ában meghatározott, a kommunizmus fokozott szolgálatával, tisztviselő társainak mellőzésével, nemzetellenes viselkedésével, előnyosebb alkalmazás kijárására irányuló törekvésével és végül vallásellenes magatartásával elkövetett fegyelmi vétségben" vétkesnek találta s őt fegyelmi büntetésként hivatalvesztésre ítélte, egyben illetményeit 1920 augusztus végével megszüntette.

120 Madzsar azonban, aki különben 1919. augusztus 7-től tartósan szabadságolva volt, még 1920 folyamán terjedelmes beadvánnyal fordult a határozattal szemben a Közigazgatási Bírósághoz. Beadványa világosan mutatja, hogy Madzsar a nehéz helyzetben sem keresett kibúvókat, bátran hangoztatta a Tanácsköztársaság haladó szociálpolitikai és egészségügyi nézeteit, s a tanácshatalomnak e szakterület vonatkozásában csupán néhány, mai megítélésünk szerint kétségtelenül túlzó, s csupán a forradalmi helyzet pillanatnyi feszültségével indokolható lépésétől határolta el magát. Magatartása annak a pártonkívüli haladó szakembernek jellegzetes felfogását tükrözi, aki azonosította magát a Tanácsköztársaság nagy és általa is helyesnek felismert céljaival s ennek érdekében igyekezett a népjólét és közegészségügy területét mindvégig működőképes állapotban tartani. Az ellenfelek vádjaival szemben sokszor keserűen ironikus hangú beadvány egyben a népbiztosság működésének és a Tanácsköztársaság egészségügyének vonatkozásában is számos tanulságos adattal szolgál. A budapesti strandfürdő létesítésével kapcsolatban megjegyzi: „valóban be kell ismernem bűnömet, hogy az ország egészségügyével szemben iparkodtam szerény tehetségemhez képest sok dolgot kezdeményezni s olyan intézményeket teremteni, melyek maradandók, ilyen pl. a budapesti strandfürdő is, amelyre Budapestnek a lehető legnagyobb szüksége volt. A nap és a levegő a gyermekek éltető eleme, s Budapest talán az egyetlen Európa nagy városai sorában, mely Duna melletti kedvező fekvését ki nem használta, és napfürdőt nem létesített. A strandfürdő előmunkálatait már a Károlyi kormány alatt megkezdettük Farkas Kálmán helyettes államtitkár úr (a műszaki osztály vezetője, Madzsar személyes és politikai ellenfele — B. I.) buzgó közreműködése mellett. De nemcsak a Margitszigeten terveztünk ilyet, hanem a palotai szigeten és a horányi csárdánál is, ahol is nevezett államtitkár úr a szükséges területeket is lefoglalta és a munkálatokat ott ő maga vezette." A szocializálások terén való kezdeményező szerepére vonatkozó váddal kapcsolatban ezt írta: „A tanúvallomásokból világosan kiderül, hogy semmiféle szocializálást nem kezdeményez120 O. L. Népjóléti és Munkaügyi Minisztérium ein. 1920—1—89 (2133).