Levéltári Közlemények, 37. (1966)

Levéltári Közlemények, 37. (1966) 2. - Komjáthy Miklós: I. Károly király állítólagos pecsétnyomója : oklevéltani és kormányzatttörténeti adalék / 207–226. o.

I. Károly király állítólagos pecsétnyomója 213 I. Károly 1310. szeptember 4-én az Aba nembeli Sándor fia Sándor mesternek visszaadatja a Nekcha nevű földnek azt a részét, amelyet valaha Jula bán, Sándor mester őse örökölt birtokából kihasított és a templariusoknak adott. Sándor mester „a primo introitu nostro in regnum Hungarie cum desiderio sumpme fidelitatis usque boram coronacionis nostre tenuit semper fovitque partém nostram ..." (Ez az oklevél szól első ízben a király koronázásáról. Az alkalmi koronákkal való megkoronázásának tényét Károly sohasem említette. Azokban az években a származás jogára hivatkozott uralkodásának törvényes alapjaként. Egyébként a szent koronával végbement koronázás tényének a kancelláriai gyakorlatban megfigyelhető jelentkezéséről alább, a dolgok összefoglalása során még szólok majd.) Nem érdektelen az sem, amit Iván fia Miklós birtokának visszaadásáról mond az oklevél. Iván fia Miklós visszatérvén a király hűségére, viszszakapta a király által hűtlensége miatt elvett és Sándor mesternek adományozott birtokát s most Sándor mestert, érdemein túl, a visszavett birtokért is kárpótolni kellett. Miképp indokolja az oklevél Iván fia, Miklós hűtlenségének megbocsátását? „... notam infidelitatis, quam incurrebat, ad petici&nem venerabilis patris domini Wincencii dei grácia archiepiscopi Colocensis, aule nostre cancellarii et magistri Ugrini fidelium nostrorum ac aliorum ex pietate regia misericorditer remittendo" .. .

M Az oklevél záradéka: „Datum per manus discreti viri magistri Jhoannis prepositi ecclesie Albensis aule nostre vicecancellarii..." 1310. október 1-éről I. Károlynak két privilegialisa is maradt ránk. Az egyikben (Dl. 1754.) Bagar fia: Márton mesternek adományozta a pozsonyi várhoz tartozó Milente földet, a másikban (Dl. 35 033.) a Pozsony megyei Hulete földet adta neki. Mindkét oklevél átírta a pozsonyi káptalan földbecslő, ill. határjáró jelentését is. Az első arengaja csaknem szó szerint megegyezik az 1310. március 20-i, Garai István bán fiának, Pálnak szóló privilegialis arengájával. (Ez utóbbié: „Celsitudinis regié liberalitas, digne illis sue munificencie dexteram porrigit largitatem, quos seruiciorum numerositas..." az előbbié: „Ulis digne regia celsitudo sue munificencie dextram porrigit, quos obsequiorum numerositas ...") A második oklevélnek az arengaja arról szól, hogy a „desideria potencium fidelium subditorum" teljesíteni kell, ha az „iustum et honestum est", mert ezt „tarn vigor equitatis, quam ordo racionis exigit" .. .* Mindkét oklevél záradéka: „Datum per manus discreti viri magistri Johannis Albensis ecclesie prepositi, aule nostre vicecancellarii et archidiaconi de Kukullu". A két, egy napon kelt oklevél írása rokon, duktusai, a kezdőbetű azonos kézre vallanak. 1310. november 2-án István ifjabb királynak a Wynch-i szász hospesek részére kibocsátott 1265. évi kiváltságlevelét, 1310. december 8-án pedig a Deeswar-i hospeseknek ugyancsak István ifjabb királytól kapott kiváltságait erősítette meg.

26 Az első arengájában a „donationes a suis progenitoribus... rationabiliter collatas" megerősítésének királyi kötelességéről, a második pedig arról szól, hogy „in multitudine plebis honor regum attendatur et accrescat... hospites sibi subditos libertatibus premunire et reficere donativis". 1311. szeptember 26-án kelt privilegialisával I. Károly Debreceni András comes fiának, Dózsának adományozta azt a földet, amelyen valaha a királyi nyergestartók laktak.

27 Az adománylevél arengaja a királyi adományok másokat is hű cselekedetekre indító voltáról szól („ad opera fidelitatis exercenda"). Debreceni Dózsát, aki »ab ingressu nostro in regnum Hun24 Dl. 1757. AuO. I. k. 210—212. 1. A Sándor mesternek tett adományról az oklevél végén, mintegy nyomatékos hangsúlyozással, a következőket olvashatjuk még: „circa premissam collacionem nostram ... prelatorum et baronum nostrorum consilium babuimus et consensum." Az oklevél záradéka: „Datum per manus discreti viri magistri jhoannis prepositi ecclesie Albensis aule nostre vicecancellarii,.." 25 Ennek s az ehhez hasonló arengák forrására nézve olv. Kurcz, Ágnes: Arenga und Narratio ungarischer Urkunden des 13. Jahrhunderts. (Mitteilungen des Instituts für österreichische Geschichtsforschung 1962. 343. 1.) 26 Az első: Zimmermann—

Werner: Urkundenbuch für Geschichte der Deutschen in Siebenbürgen. Hermannstadt 1892. I. k. 296—297. 1., a második no. 297—298. 1. Mindkettő János mester, fejérvári prépost, alkancellár kezéből. (A második „discretus vir"-nek mondja az alkancellárt. Az átírt oklevelek vizsgálatáról nem azonos kifejezésekkel szól a két oklevél. Az első így: „dictas litteras privilegiales ... integras in charta et in cera non cancellatas et non abolitas, non abrasas nec in aliqua sui parte vitiatas", a második pedig: „praedictum privilégium — non abrasum, non canceüatum nec in aliqua sui parte vitiatum ..." 27 Dl. 1782. AuO. I. k. 233—234. 1. Az oklevelet János fejérvári prépost, királyi alkancellár datálta.