Levéltári Közlemények, 37. (1966)
Levéltári Közlemények, 37. (1966) 2. - Komjáthy Miklós: I. Károly király állítólagos pecsétnyomója : oklevéltani és kormányzatttörténeti adalék / 207–226. o.
I. Károly király állítólagos pecsétnyomója 211 nem csupán az I. Károly nevében és első pecsétjének ráfüggesztésével koholt oklevelek hiánya mutat arra, hogy itt aligha hűtlenségnek minősülő oklevélhamisításokról van szó. I. Károly királynak 1301 és 1322 közt kelt oklevelei — hadd bocsássam előre —, híven tükrözve a két évtizednek társadalmi és politikai viszonyait, szinte másról sem szólnak, mint az alattvalói hűségről és hűtlenségről. Számba kell tehát vennünk az I. Károly első pecsétjével megerősített okleveleket, hogy a pecsétváltoztatás esetleges politikai s kancelláriai gyakorlati előzményeire fény derüljön. A kor királyi okleveleinek arengákban és narratiókban lecsapódott politikai mondanivalóját áttekintésem végén időben is megkísérlem elhelyezni, s mindenkori súlyának megfelelően értékelni. Szemlém, természetesen, még a legtöbb politikai vonatkozást tartalmazó privilegiaíisokat sem Öleli fel mind. Csupán azokra hivatkozom, amelyek tartalmi és formai összefüggéseket tárnak fel, s az államkormányzat és a kancelláriai gyakorlat feltételezett kapcsolatára világítanak rá. Ha külön nem szólok róla, az okleveleket „dupplicis sigilli munimine" erősítették meg. (Néhány olyan egyszerű oklevélre is tekintettel vagyok azonban, amelynek tárgyunk szempontjából számbavehető, politikai mondanivalója van.) 1302-ben Károly Веке mesternek tett adományát Веке már akkor szerzett érdemeivel indokolja, „quo universi prelati, barones et nobiles regni Hungarie nos in regnum nostrum Hungarie iure geniture nobis proveniens et succedens advocessent."' a 1304. má t us 22-i, egyszerű oklevelével I. Károly király Gesth-i Budo comes fiának, Benedek mesternek ?dományuzza „de consilio prelatorum baronum et nobilium regni nos tri" a Szerem megyei Loak földet. Apulia-i és vatikáni követségek s más érdemek felsorolását így vezeti be: „a primo introitu nostro in regnum Ungarie, nobis iure geniture debitum" . . majd: „in regnum Ungarie, tam eleccione... prelatorum et baronum, quam iure geniture nobis debitum..." „Sed quia ipsius regni Ungarie tribulaciones et anguscie in ipso regno deo permittente quasi ab antiquo innate" gyógyítására magában Magyarországban orvosszert nem talált, „de consilio prelatorum et baro;.um" Benedek mestert a pápához küldte. Majd „cum quidam infidèles et rebelles regni nostri Ungarie in nostram maiestatem insurgentes nos in gubernacione et regimine regni nostri perturbantes a solio nostro deicere laborarent.. . de consilio fidelium pre'.atoium et baronum... regni nostri", nagybátyjához, (anyjának, Habsburg! Klemenciának bátyjához) Alfőbenjáró bűntettekkel együtt sorolja fel s tekinti azt azokkal azonosnak. Hasonlóképpen az 1446. évi 10. te. a — többek közt — „propter delationem falsarum litterarum, propter cusionem faisarum monetarum et fabricationem falsi sigilli" a szent koronára háramlott birtokokról úgy beszél, mint azokról, amelyek pl. „propter inductionem extraneae potentiae in hoc regnum". Ugyanígy a 12. artikulus. Ez meg éppen csak az oklevélhamisítás és hamis pénzverés bűntettét emeli ki, míg a többi főbenjáró bűnre ezek megnevezése után, csak sommásan hivatkozik. —Különösen jellemző I. Mátyás 1462. évi decretumának 2. cikke, amely a nota infidelitatis fogalmát kimerítő bűntettek között mindjárt a „contra statum publicum régis et corone" támadók után említi azt, „qui conficit falsas litteras", a hamis pecsétet metszők, a hamis pénzt verők, a gyilkosok, gyújtogatok, idegen zsoldosokat az országra hozók előtt. Az 1486. évi 55. te. I. Lajos fentebbi artikulusára hivatkozva ugyancsak a főbenjáró bűnök között sorolja fel az oklevélhamisítást. Az 1492. évi 81. te. azokról szól, akik a birtokukon tartózkodó tolvajokat, latrokat, gyilkosokat, gyújtogatókat, pénzcsinálókat, s „litterarum vei etiam manuum alienarum falsatores'-t nem adják ki. Az 1462. évi 2 te. mintájára az 1495. évi 4. artikulus is a nota infidelitatis fogalma alá sorolja az oklevélhamisítókat, mégpedig ugyancsak mindjárt az ország és korona ellen támadók után második helyen. Werbőczy Tripartitumának 14. titulusa hasonlóképpen a nota infidelitatis esetei közé sorolja az első helyen említett „crimen laesae maiestatis", a második esetként jelzett, az alkotmány, a király és a korona közhatalma ellen támadók bűntette után az oklevélhamisítást. Mindezekre olv. Húscava, Alex.: Ján literát a liptovské falzá. Bratislava, 1936. (Sajnos csak a különben bő, német nyelvű összefoglalást használhattam: 181— 189. I) ** Dl. 40 285. — Gergely választott esztergomi érsek alkancellár kezéből. 3*
