Levéltári Közlemények, 36. (1965)

Levéltári Közlemények, 36. (1965) 2. - KRÓNIKA - Komjáthy Miklós: Az UNESCO írásművészeti kiállítása / 339–343. o.

Krónika 341 kimondott szó egyes hangjai jelzésére tette alkalmassá, lerakván ezzel a gyorsabb, könnyedébb, immár a beszélt nyelv nyomába szegődni képes írás alapjait. Az így kialakult írást erősen kötötték kialakítójának nyelvi sajátosságai, az ti., hogy csak a mássalhangzókra volt tekintettel. Innen azonban már csak egy lépés hiányzott ahhoz, hogy a nagy felfedezés a világ valamennyi népének és nyelvének gyakorlatában használható kinccsé váljék. Az abc-t feltaláló, sémita néppel rokon föniciaiak, a Mediterraneum nagy hajósai ismertették meg a hangjelölő írást a görögökkel. A sokmagánhangzós görög nyelvben szükségszerűen gyarapodott a sémi abc a magánhangzók jeleivel (26. tábla). Módosultak a betűk formái s az abc ebben a kiegészített és módosult alakjában került át a rómaiakhoz, akiknek reális érzéke és gyakorlatiassága megteremtette a latin írást, az egyetemes emberi művelődésnek ezt a modern, kitűnő eszközét. (A 27. táblán a görög, római, etruszk és germán írások, a 28-on pedig a szláv írások fotói voltak láthatók. Az abc kialakulását és fejlődését, egységes képbe foglalva, a 36. tábla mutatta be.) A kiállítás kissé sommásan intézte el az európai kultúra középkori hordozóit (a Meroving, Karoling, gót stb. írást), ezen közben érdekesen illusztrálva a toll és a kéz mozgásának az írás alakulására gyakorolt hatását (29. tábla). Egy táblát szenteltek a számok és a számtan világának (37. tábla). Három táblán pedig 35., 45. és 46. tábla) azt mutatták be, hogy az egyéniség, a sok szabványosító törekvés ellenére, miképpen találta és találja meg az írásban is (kivált az aláírásban), újra és újra, milliárdnyi változatban az önmagát legjobban kifejező formát. Ez a terület már a grafológiáé, amely modern, mélylélektani megalapozottságában átlépte mind a kísérletezés, mind a népszerű játék határait. Komoly paleográfiai ismeretekkel párosult, grafikai tudás és érzék még a magyar történet egyik-másik szereplője egyéniségének 'jobb megvilágításához is hozzájárulhat. (Tisza István már-már pózzá vált elhivatottságtudatának grafológiai jele aláírásában, szerintünk, a T betűnek magasan a neve fölé rántott, vízszintes szára. Bethlen Gábor kemény, szálkás, egyenletes duktusá, sovány írása érzelemvilágának színtelenségéről, önfegyelméről, humortalanságáról, önmagával és másokkal, szemben gyakorolt szigorúságáról éppúgy tanúskodik, mint éles kritikai érzékéről s arról, hogy az elmélyült gondolkodás volt egyéniségének uralkodó vonása stb . ..) A kiállítás szép, kifejező és — nem tudunk jobb szót — instruktiv képek sorával világított rá, miképp találta meg a firkálás öröme, a rajzolás mélyről fakadó művészi vágya a maga sajátos írásos formáját. Ahogy elöljáróban hangsúlyoztuk, az anyag összeállítóit kevésbé érdekelte a probléma, hogy az érzelmeknek és gondolatoknak így kialakított, évezredeket és kontinenseket átfogó, írásos vetületei miképpen váltak emberi viszonylatok, a társas együttélés rendbentartásának, a dolgok intézése új módjának eszközévé. A két törekvés (a rajzolás öröme, az önkifejezés .írásos formája és az ügyek írásban intézése) az emlékeztető, figyelmeztető jelek használatában találhatott egymásra. Nyilván, felismerték egyfelől, hogy az ilyen jelek nemcsak általános, egyetemesen érdekes, hanem egyedi ügyek intézésére is: használhatók. Másfelől pedig, hogy a helyhez, térhez nem kötött jelekkel a gondolat megfogalmazásának, az elhatározás megszületésének, az esemény megtörténtének idejétől és helyétől távol élőket is lehet tájékoztatni. Gondolattartalmak, emberi törekvések, célok és szándékok érvénye, események emléke átléphette a tér korlátait és túlélhette századok múlását. Az írás művészetként (a valóság, illetőleg a valóság egy része maradandó formában megörökítésének vágyából) született meg. öncélú, művészi fejlődése, úgy hisszük, nemcsak véleményünk szerint, zsákutcába jutott. (Mallarménak fentebb idézett kísérletén túl ezt a tanulságot vonhatjuk le a 48. tábla, ismertetésünk elején már ugyancsak említett képeiből,, amelyek jól illusztrálják a meddő erőlködést, hogy a betű, elvesztvén eredeti értelmét, jelentését és funkcióját, formává és a festmény „szerves" elemévé váljék. Ez a törekvés talán csak a művész aláírásának a képbe építésében valósult meg elfogadható módon, amint erről a 49~ tábla fotói tanúskodtak.) Az írás gyorsabbá és sokszorosíthatóvá tételének igénye teremtette meg a nyomtatást. Számos találmány (a papír, a megfelelő festék, nyomóforma, nyomás, végül a cserélhető betűk) együttes alkalmazásából született meg az írás nyomtatással történő sokszorosításának lehetősége. A kiállítás 30. táblája rendkívül tanulságos módon mutatta be a papír és a cserélhető betűk feltalálásának és elterjedésének útját. (Mindkettő kínai találmány. Gutenberg érdeme a betű ólomból öntésének feltalálása volt.) A 31—34. és 40. tábla az írás és nyomdatechnika viszonyát világította meg szemléletes fotóival. Az írás nyomdai sokszorosítása a modern világ alapjait lerakó, technikai civilizáció egyik s nem jelentéktelen eleme. Mielőtt e megállapítás fonalán továbbmennék, hadd hivatkozzunk a szinte már hagyományosnak mondható magyarázatra, amely szerint a dolgok 10*