Levéltári Közlemények, 36. (1965)

Levéltári Közlemények, 36. (1965) 2. - Nagy István: Az 1773. évi ügyviteli reform és az ügyviteli rendszer bevezetése a Magyar Udvari Kamaránál / 257–295. o.

Az 1773. évi ügyviteli reform a Magyar Udvari Kamaránál 239 1761-ben a Kaunitz-féle rendszerrel megkísérelte az örökös tartományok államkormányzatának új alapokon való kiépítését. A birodalmi államigazgatási reform, bár a Haugwitz- és a Kaunitz-féle átrendezés Magyarországra nem terjedt ki, új államigazgatási feladatok és célkitűzések kijelölésével, a hivatali munka szabályozásával a magyar kormányszékek működését is befolyásolta. Különösen vonatkozott ez a magyar kamarára, amelyet, a bécsi udvari kamarának magyar pénzügyekben is betöltött irányító és ellenőrző szerepe következtében, szoros kapcsolatok fűztek a birodalmi központi pénzügyigazgatáshoz, s amely emiatt szervezetének és ügyvitelének kialakulásában a leginkább igazodott a bécsi udvari kormányszékek fejlődéséhez. A területi illetékesség és gazdálkodási hatáskör megnövekedése, továbbá a birodalmi pénzügyigazgatásnak korszerű szempontok szerint való átszervezése elegendő indítékot adott arra, hogy a magyar kamaránál 1740 után új ügyviteli rendszert honosítsanak meg, s a kamara egész belső munkáját átszervezzék. Ez az átszervezési folyamat mégis meglehetősen lassú volt, s csak fokozatosan, többféle ügyviteli rendszer alkalmazása vitán ért el oda, hogy átfogó reformmal a magyar kamara ügyintézését új alapokra fektesse. A magyar kamara .ügyvitelének továbbfejlesztésében 1740 után az első nagy lépést a bizottsági ügyvitel 1747-ben, illetve 1749-ben való rendszeresítése jelentette. Ez a reform szoros kapcsolatban állott a bécsi udvari kamara ügyvitelének a departamentális rendszer elmélyítését célzó 1745. évi átszervezésével. A bizottsági rendszer két vonatkozásban hozott újat a magyar kamara ügyintézésében. Az állandó bizottságok, amelyek a tanácsülési döntés előtt megvitatták a hozzájuk utalt ügyeket és javaslatot készítettek azok elintézésére, lehetővé tették az ügyintézési folyamat előkészítő fázisának nagymértékű kiszélesítését. Azzal pedig, hogy a legfontosabb kamarai gazdálkodási és igazgatási ágak (só-, harmincadügy, birtokgazdálkodás, városi ügyek, jogügyek stb.) ügyeinek előkészítését egy-egy állandó bizottságra bízták, megvalósult a magyar kamaránál a departamentális (ügycsoportok szerinti) ügyintézés első, bár kezdetleges formája. A departamentális rendszer fejlettebb változata érdekes módon nem a kamarai tanács, hanem a legfontosabb központi hivatal, a számvevőség munkájában honosodott meg. A számvevőségen ugyanis az ügyek szaporodása, a kamarai hatáskör bővülése miatt 1749-ben öt osztályt (divisio) szerveztek. Az állandó bizottságok, a kamarai számvevőség osztályainak a felállítása mellett az ügyvitel tökéletesítését és a departamentális rendszer térhódítását mozdította elő 1750 után az ún. igazgató-tanácsosok működése is. Az igazgatótanácsosok a legfontosabb kamarai gazdálkodási ágak (gazdasági ügy, sóügy, harmincadügy, pénztárügy) felelősei voltak, vagy fontos kamarai hivatalok élén álltak (mint pl. a levéltárigazgató és az irodaigazgató), működésük az ügyintézés meggyorsítását, az ellenőrzés fokozását, bizonyos gazdálkodási ágak ügyeinek összefogását tette lehetővé. A'bizottsági és az igazgató-tanácsosi rendszer 1772-ig alapvető jellegzetessége maradt a magyar kamara ügyintézésének. Az állandó bizottságok és az igazgató-tanácsosok működése azonban nem oldotta meg azokat a problémákat, amelyeket a hatáskörbővülés, a korszerűbb pénzügyigazgatás követelményei a magyar kamara munkájában előidéztek. A bizottságok csak az ügyek 5 Levéltári Közlemányek