Levéltári Közlemények, 36. (1965)
Levéltári Közlemények, 36. (1965) 1. - Komoróczy György: Az állami élet megindulása a felszabadult Bihar megyében / 11–55. o.
12 Komoróczy György mokratikus Magyarország első, ha sokszor még tétova,, bizonytalan vagy ingadozó lépéseit fejezte ki. A közigazgatás munkáját s a legtágabban vett állami életet újra megindítófejlődés kezdetét a kibontakozó demokratikus közélet első lépései jelzik: a Magyar Nemzeti Függetlenségi Front — az MKP kezdeményezésére történt — létrejötte és pártjainak megalakulása. Elsőnek ugyanis — mint mindenhol a felszabadult országban — itt is a Kommunista Párt szervezeteivél találkozunk: a Párt Bihar megyére is kiterjedő hatósugarú debreceni szervezete már október 25-én (egyesek szerint 22-én) megkezdte működését, s ennek nyomán csakhamar a megye egyre több községében is összefogtak a Párt helyi erői, — ha. formailag még nem is mindenhol szabályos keretek között, de már elég erősen ahhoz, hogy körzetükben megfelelően képviseljék a proletariátus politikáját és a munkásosztály érdekeit. November—december folyamán Biharban megalakultak az MKP és az SZDP megyei szintű szervezetei is. Csakhamar — s nem utolsósorban a megye újonnan kinevezett kommunista főispánjának, ch% Zöld Sándornak tevékeny támogatásával — létrejöttek a Magyar Nemzeti Függetlenségi Frontba tömörült többi pártok megyei s helyi csoportjai is, — sőt már korán olyan szervezetek is, melyek általában valamennyi demokratikus erőnek a pártokon felüli összefogását célozták: az 1944 novemberében már működő Magyar Népi Demokratikus Párt Berettyóújfaluban, hol „Párt" hol „Front" elnevezés alatt. E szervezetek története és működése ma még kevéssé ismert és tisztázott, — kapcsolataik a demokratikus pártokhoz és tömegszervezetekhez is további kutatást igényelnek. A pártszervezetek után kezdtek megalakulni a különböző tömegszervezetek is: elsőnek az ifjúsági szervezetekkel találkozunk, melyek kezdetben határozatlan pártkeretekben éltek, — közülük elsőnek a MADISZ szilárdult meg harcos, kommunista ifjúsági szövetségként, a többi pártok ehhez képest csak több-kevesebb késéssel kezdték meg sajátosan ifjúsági tagozataik kialakítását.. Az év végére egyes helyeken már megalakultak demokratikus női szervezetek is (így hallunk Derecskén december 11-én Demokratikus Női Szövetségről), nem sokkal később sajátosan paraszti és földmunkásszervezkedés megindulásáról is értesülünk. December 10-én ugyanis Geszten megalakul a Magyar Földmunkás Szövetség helyi csoportja, s márciusban már egyre-másra kapunk adatokat jórészt a kommunista irányítás alatt álló paraszti szervezetek létrejöttéről. A rendelkezésünkre álló terjedelem nem teszi lehetővé, hogy a Biharban már korán kibontakozó demokratikus közélet alakulását kellő részletességgel ismertethessük. Az adatok töredékes volta ellenére is a fentiekből elmondottak mutatják — véleményünk szerint —, hogy a közigazgatás megindulása a felszabadult Bihar megyében sem történt politikailag légüres térben. A demokratikus közigazgatás első lépései itt is — sőt talán még erőteljesebben, mint az ország később felszabadult, a gátlástalanul tomboló nyilas nyomásnak hosszabban kitett részein — egy már megélénkülő, öntudatosodó, demokratikus politikai közélet légkörében indultak meg, olyan légkörben, melyben az MKP-nak és a vele szövetséges radikális népi szervezeteknek kezdettől fogva erőteljes hangadó és irányító szerepe volt. Ez a légkör — illetve végső fokon az ennek alapjául szolgáló, a felszabadult Tiszántúlon csakhamar rohamos gyorsasággal átalakulni