Levéltári Közlemények, 35. (1964)

Levéltári Közlemények, 35. (1964) 2. - Szentpétery Imre: A harmadik személy szerepe a középkori oklevelek kiállításában / 161–172. o.

A harmadik személy szerepe a középkori oklevelek kiállításában 169 grapho quod adversatur in tabulario episeopali Quinqueecclesiensi" megjegyzéssel.

36 Ez az oklevél az Angelus, pápai nuncius („clericus capellae dominá papae et nunicius eiusdem in partes Ungariae") által 1263. április 27-ére Budára hívott egyházi gyűlésen történtekről szól. Ezen a gyűlésien a magyarországi főpapok (apátok is), vagy ezeknek képviselői (procuratorai) jelentek meg, főként — amint ez a pápának egyik, későbbi, Kollernél (i. m. 173. 1. jegyz.) szintén közölt indulgenitiájából kitűnik — a konstantinápolyi császárság segélyezése ügyének tárgyalása végett. A gyűlésen a pécsi püspök procuratoraina'k az esztergomi érsök ellen bejelentett követeléséi is szerepeltek, melyeket az érsek visszautasított, s az érsek kérésére erről a győri püspök állított ki oklevelet. Az oklevél szerkezetében egyébként is van néhány olyan kitétel, melyek a magyar gyakorlathoz képest idegenszerűnek tűnnek fel.

37 De különösen szembeötlő a napi keltezésnek nálunk ritka formája: a bolognai szokás- szerint "quiarto die exeunte Aprili", mely április 27-ének felel meg. Ez itáliai származású fogalmazóra vall,

38 és aligha tévedünk, ha ezt a fogalmazót az Angelus kíséretéhez tartozónlak véljük. A valószínűséget természetesen csak az eredeti öklevél írásának megfigyelése hozhatná közelebb a bizonyossághoz; ez azonban jelenleg nem volt lehetséges. Vannak azonban más, hasonló megállapításra vezető indiciumok is. Pl. IV. László királynak Pascasius pozsonyi prépost részére szóló oklevelében a prépostnak a király és az 1279—1281-ben Magyarországon működő Fülöp pápai legátus közt történt békekötés létrehozásával szerzett érdeme van kiemelve.

39 Az oklevél írása pápai miriuscula, s így valószínű, hogy a legátus írnokának kezéből Való, ámbár ez az írásifaj IV. László okleveleiben már különféle változatban elég gyakran előfordul. Másféle, de szintén az okleveles gyakorlat fejlődését irányító tény az, hogy Gentilis bíboros pápai követnek (I. Károly magyar királlyá választásakor) hosszabb ideig Magyarországon való tartózkodása a közjegyzői intézménynek, mely azelőtt itt nem tudott kifejlődni (Magyarországon a hiteleshelyek, lóca credibilia, helyettesítették a közjegyzői működést) terjedését indította el. A Gentilisiszel jött és itt számos okiratot kiállító közjegyzők példájára magyar közjegyzők is kezdtek működni, s ezóta ez az intézmény lassankint itt is megerősödött. A XIV. század második fele óta már sűrűbben találkozunk közjegyzőkkel, sőt hiteles helyeknél és vároísoknál is 'tlaláíunk közjegyzőket mint nótáriusokat alkalmazva.

40 A legatusi írnokoknak ilyen, „harmadik kéz" szerepét viselő működése kétségtelenül megállapítható lenne más országokban is. Ebben az irányban azonban még nem történtek tüzetesebb vizsgálatok. Mindenesetre megnehezíti a kérdés tanulmányozását az eredetiben fennmaradt legatusi okleveleknek kicsiny száma. Pl. 1181—1198 közt Németországban 23 pápai legátus fordult 36 Az eredeti oklevelet a püspöki levéltárnak jelenleg hozzáférhetetlen volta miatr sajnálatomra nem volt módomban látni. 37 Ilyennek tartom pl. a győri püspök címében a „de provincia Strigoniensi" kifejezést és az „in partes Ungarie"-t. 38 Lásd Bresslau H: Handbuch d. Urkundenlehre Leipzig, 1912. II. 2. 402. 1. 38 ÁUO IV. 214. 1. 40 Magyar Oklevéltan, 240. 1. *