Levéltári Közlemények, 35. (1964)

Levéltári Közlemények, 35. (1964) 1. - IRODALOM - Incze Miklós: Diplomáciai iratok Magyarország külpolitikájához 1936–1945. A sorozat szerkesztője: Zsigmond László. I. Berlin–Róma tengely kialakulása és Ausztria annexiója 1936–1938. Összeállította és sajtó alá rendezte: Kerekes Lajos. IV. Magyarország külpolitikája a II. világháború kitörésének időszakában 1939–1940. Összeállította és sajtó alá rendezte: Juhász Gyula. Budapest, 1962. / 138–139. o.

136 Irodalom alatt és után, mennyi föld volt a parasztok tulajdonában és használatában, mekkora földállománnyal lépte át a parasztság a tőkés termelési rend küszöbét? E problémák tisztázása nélkül nem lehet eredményesen megvizsgálni azt sem, milyen jellegű volt a magyarországi tőkés agrárátalakulás, sem azt, milyen változások történtek a tőkés gazdálkodás egyes periódusaiban a magyarországi földbirtokviszonyokban? Sándor Pál jelen munkája nem az egyedüli, mely a magyarországi feudalizmusvégi jobbágyi birtokviszonyok pontosabb meghatározására és a jobbágyfelszabadulással előállóbirtokviszonyok tisztázására irányul. Maga a szerző is több dolgozatában tett már erre kísérletet és - hasonló témakörben több más történész is — Varga János, Spira György, Szabad György, Für Lajos, Orosz István, Oláh József stb. — végzett kutatásokat a legutóbbi években. Sándor Pál mostani dolgozata részben az eddigi eredmények összefoglalása és történeti statisztikai források és módszerek felhasználása révén jelentős mértékű kiszélesítése, részben pedig az első kísérlet a rendelkezésünkre álló statisztikailag értékelhető forrásanyagból feltárható adatok alapján általános törvényszerűségek, elméleti következtetések levonására. Sándor Pál munkájának első fejezetében az úrbéres népesség XVIII. századvégi rétegződését vizsgálja. Ezzel kapcsolatban nemcsak az úrbéres telekállomány mennyiségét veszi számba, hanem felméri a jobbágyparasztság állatállományát és igaerőmegoszlását is, majd részletesen elemzi az úrbéri telken kívüli, de jobbágykézen levő földállományt. A vizsgálatba bevont forrásanyag nem merül ki az úrbéri tabellákban és az adóösszeírásokban, hanem ezek mellett, sőt kritikailag egybevetve, feldolgozza a szerző a II. József korabeli kataszteri felmérések anyagát is. Éppen ebből a körültekintő és újszerű forráskritikai vizsgálódásból tud levonni a szerző fontos és meglepő adatokra épülő következtetéseket. Legfontosabb következtetése éppen az, hogy a jobbágyság úrbéres földbirtokának valóságos mennyiségét nem tudjuk megállapítani, ha csak a dikális, vagy más állami adóösszeírások adataira támaszkodunk, továbbá, hogy ezekből az összeírásokból teljesen hiányoznak a nem úrbéres jellegű, de a jobbágyok használatában levő földbirtokok adatai. Míg az úrbéres földek esetében az adóösszeírás és a kataszteri felmérés különbségét az emlékezet alapján történő és az adócsökkentés céljából szándékosan csökkentett bevallás és a műszaki munkálat hitelesebb ténymegállapítás okozta, az utóbbi esetben arról van szó, hogy a telken kívüli, paraszti használatban levő földállományt az adóösszeírásoknak nem is kellett kimutatniuk, a kataszteri felmérés viszont ezeket is pontosan megadja. A szerző utal arra, hogy bár az úrbéres és nem úrbéres földek között rendkívül fontos jogi különbség volt — melynek konzekvenciái 1848-ban váltak igazában tragikusakká —, mégis, a jobbágyság életlehetőségeinek, életszínvonalának, valóságos anyagi viszonyai alapján fennálló rétegződésének vizsgálatánál a nem úrbéres természetű, jobbágyi kézen levő földek számbavételének rendkívül nagy jelentősége van. Sándor Pál ezen megállapítása vissza-visszatérő ceterum censeo-ként vonul végig: újra és újra hangsúlyozza, hogy a jobbágy „földdel való ellátottságának mértékét és arányait mégiscsak a tényleges földbirtoklás és nem csupán az úrbéres telekhasználat alapján kell megítélnünk". A továbbiak során Sándor Pál azt a kérdést vizsgálja, milyen változás következett be a XIX. század első felében a jobbágyság kezén levő, kifejezetten úrbéres és a nem úrbéres földállományban, fogyott-e ez a földterület, s ha igen, milyen mértékben és milyen minőségű, úrbéres vagy telken kívüli földállomány elvonása miatt? A szerző arra az eredményre jut, hogy az úrbéres földállomány a jelzett időszakban nem csökkent jelentékeny mértékben, sőt, esetenként inkább növekedett az egymást keresztező tendenciák következtében. Ugyanez i az eredmény mutatható ki a nem úrbéres természetű, jobbágykézen levő földállomány esetében is. A jobbágynépesség rétegződésével kapcsolatban kimutatható nagyarányú zselléresedésben szerinte az eddig feltételezettnél jóval nagyobb jelentősége van a népesség nagyarányú szaporodásának, a telekosztódásnak és a földállomány lényegében változatlanul maradt, vagy csak kevéssé változó voltának. A tanulmány utolsó fejezetében a szerző a jobbágybirtok és az 1848. évi agrárkérdés néhány vonatkozását tárgyalja. Először is felveti azt a kérdést, vajon az általa meglehetősen szűk területen végzett adatfeltárás alapján leszűrt következtetések mennyire általánosíthatók, mennyire érvényesek azok országos méretekben? Sándor Pál a fentebb említett szerzők és a saját kutatási eredményei alapján országosan is érvényesnek látja azt a megállapítását, hogy „a majorságok kiépítése elsősorban nem a' telki állomány rovására halad előre a XIX. század első felében". A telki állomány esetében az eddig ismert földcsonkítási módszereken túl legfeljebb minőségrontás következett be. A telken kívüli állomány majorsági kezelésbe vételénél már nagyobb földelvonásnak lehetünk tanúi, ami jelentős mértékben csökkentette a paraszti földállományt, bár ebben a vonatkozásban is az a helyzet Sándor Pál megállapítása szerint, hogy a parasztság a telken kívüli földállományt majdnem változatlan menynyiségben megtartotta a forradalomig. Azok elvételére, elvesztésére a 48 előtti kezdetek