Levéltári Közlemények, 34. (1963)

Levéltári Közlemények, 34. (1963) 1. - Réti László: Adalékok a Magyar Tanácsköztársaság pénzügyi politikájához : a Pénzügyi Népbiztosságnak az Országos Levéltárban őrzött iratai alapján / 47–70. o.

Adalékok a Magyar Tanácsköztársaság pénzügyi politikájához 51 egészen más volt. Szovjet-oroszország a teljes kapitalista blokád következtében gazdaságilag is egészen el volt ekkor szigetelve a kapitalista külvilágtól. Tanácsmagyarország azonban Ausztriával továbbra is fenntartotta — ha az osztrák szociáldemokrata vezetők jóvoltából sok nehézséggel és akadállyal is — gazdasági kapcsolatait és mindent elkövetett, hogy ezek más kapitalista országokkal is fennmaradjanak, sőt kibővüljenek. Így tehát igen fontos volt a higgadt, körültekintő, de elvi alapokon nyugvó nemzetközi pénzügypolitikai tevékenység. A rendelkezésünkre álló iratokból ezzel kapcsolatban a következőket láthatjuk. A Tanácsköztársaság kikiáltásakor a külföldi tőkések természetesen menteni igyekeztek magyarországi "befektetéseiket és követéléseiket és ezért elárasztották az illetékes szerveket, elsősorban a pénzügyi népbiztosságot, ilyen irányú kérelmeikkel. A népbiztosság a külföldi gazdasági követelések átutalásával kapcsolatban általában szilárd elvi álláspontot foglalt el. Az alapelv az volt, hogy csak olyan régebbi tartozások kifizetését, illetve új követelések átutalását engedélyezik, amelyek révén áru és nyersanyag jön be az országba (1610, 1622 stb.). Más régebbi szállítások vagy pénzügyi tranzakciók következtében felmerült követelések külföldre való átutalását egyelőre jiem engedélyezték, ezt az államok közötti későbbi tárgyalások eredményétől tették függővé. Addig is minden igazolt külföldi követelést nyilvántartásba vettek. Ez teljesen helyes és szinte magától értetődő állásfoglalás. volt, hiszen Magyarországnak is voltak követelései a külföldi országokban, amelyeket ugyancsak zároltak, és egyáltalán nem volt tisztázva, hogyan alakulnak majd pénzügyi kapcsolataink ezekkel az országokkal. A külföldi hitelezők és a külföldi diplomáciai képviselők azonban ezt nem ismerték el és a magántulajdon megsértését látták ezekben az intézkedésekben, holott a háború alatt a kapitalista kormányzat hasonló intézkedéseit szó nélkül tudomásul vették. A német főkonzul például tucatjával küldte a Külügy*i és a Pénzügyi Népbiztossághoz az ilyen átutalási kérelmeket, illetve a vagyontárgyak, részvények, kötvények stb. kiadására vonatkozó kérelmeket Í2365, 2687, 2691, 2706, 6890 stb.). Később, f amikor látta, hogy az átutalást nem sikerül elérnie, legtöbb esetben megelégedett a nyilvántartásba vétellel is (pl. 3487, 3488, 3662, 3931, 5879 stb.). A Pénzügyi Népbiztosság azonban a nyilvántartásba vételt is csak akkor rendelte el, ha a kérelmező külföldi állampolgársága beigazolást nyert. Állampolgáraik pénz-, illetve értékköveteléseinek átutalását kérték az osztrák követség (2675, 2888, 3477, 3840, 5397, 6416 stb.), a budapesti olasz katonai misszió (5000, 5535, 6420), a bécsi lengyel katonai meghatalmazott (2314) a svájci főkonzul (3514, 6653, 6924), a holland főkonzul (3594) és a spanyol konzul is (6926). A népbiztosság azonban mindezen kérelmeket elutasította. Sok hasonló kérelem volt még elintézetlen a tanácskormány lemondásakor is. (Lásd 7944. szám alatt összegyűjtött kérelmeket.) De nemcsak külföldiek nem értették, vagy nem akarták megérteni ezeket az intézkedéseket, hanem egyes tanácsfunkcionáriusok sem. így egy ausztriai gépgyáros (Srvaronski D. Wiatters, Észak-Tirol) 900 000 koronás követelésével kapcsolatban Ágoston Péter külügyi népbiztos és Jászai Samu, a Szakszervezeti Tanács főtitkára „igazolták", hogy a pénz a gyárosnak bérfizetésre kell, egyébként 1000 munkását kénytelen elbocsátani. A Pénzügyi Népbiztosság azonban kitartott elvi álláspontja mellett, és az akta hátlapjára ráírták: „nem teljesíthető" (2428). (Dátum nélkül, kb. április végén.) Világos, hogy nem a Magyar Tanácsköztársaság, hanem az osztrák tőkés és az osztrák burzsoá kormány fel4* /