Levéltári Közlemények, 34. (1963)

Levéltári Közlemények, 34. (1963) 1. - Paulinyi Oszkár: A Magyar Kamara városi bizottsága, 1733–1772 : forrástani tanulmány / 33–46. o.

A Magyar Kamara városi bizottsága. 1733-1772 39 utal. A kivonatos kötet végén egy, a városok latin névformájának betűrendjében összeállított kimutatás található a következő adatokkal: a város földrajzi fekvése, személynöki vagy tárnoki székhez tartozása, a tisztújítás napja, az évi bevételek és kiadások összege, a porták bizottság által igen részletesen kidolgozott vagyoni statusait és az azokhoz fűzött észrevéteszáma, a census nagysága, a városi kiváltság megszerzésének időpontja. A felsorolt adatok azonban nincsenek következetesen mindegyik városnál megbdva. A kimutatásba már fel vannak véve az alsómagyarországi bányavárosok, valamint a szepesi kamara alá tartozó ún. felsőmagyarországi városok is. A bizottsági ügyintézés általános bevezetése a magyar kamarán (1747) a városi bizottságot csak annyiban érintette, hogy a belső ügymenetét ettől fogva az idevágó általános rendelkezésekhez kellett igazítania. 1749-ben ugyan átmenetileg egyesítették a jogügyi bizottsággal, de 1750-ben ez az egybevonás megszűnt. Mint az ügyeket előkészítő bizottsági rendszernek egyik önálló láncszeme fennállott egészen 1772 végéig, a departamentális rendszer bevezetéséig. Sőt ügyköre, mint láttuk, még bővült is. Kerek négy évtizedes működése alatt az ügyvitel fonalán szervesen képződött irattárának ma már csak roncsairól számolhatunk be. Belőlük is mindössze az 1735. július 8-tól 1742. november 9-ig terjedő egy kötetnyi jegyzőkönyv az, ami mint történeti kútfő különösebb értékkel bír. Persze az ügyintézés sohasem egyoldalú, nem egy ponton, hanem mindig lineárisan, mégpedig rendszerint több irányban és mindegyik vonalon két-két fél (akár hatósági szerv, akár jogi vagy magánszemély) közt bonyolódik. írásos lecsapódása is ily módon nem egy helyütt, hanem a levélváltás mindkét végpontján csomósodik „irattárrá". Ami kútfő-érték városi bizottságunk elkallódott levéltárával veszendőbe ment a történetírás számára, abból még sok minden feltételezhető a „másik fél"-nél, a korabeli kormányzati hierarchia ama szerveinél, amelyekkel a magyar kamara tanácsa iratváltást folytatott a városi bizottság ügyköréhez tartozott kérdésekben. Konkréten az egykori bécsi üdvari kamara, a szepesi kamarai adminisztráció (illetőleg kamara) és a tanulmányunkban felsorolt szabad kir. városok levéltáraival kell majd az idevágó kutatásnak számot vetnie. Az ügyintéző — a gyakorlati — írásbeliség termékei azonban nem mindenkor csapódnak le csupán a két iratváltó fél (szerv) irattárában kikötő fogalmazvány, illetőleg az elküldött eredeti példány formájában. A lecsapódásnak ez csak egyik, hogy úgy mondjuk, az elsődleges változata. Mellette van még egy másodlagos lecsapódás is: az ügyintézésben részes személyek, titkárok, jegyzők, előadó tanácsosok vagy akár a hivatalvezetők személyes tájékozódó, esetleg nyilvántartó használatára, tehát hivatali használatra készült egyszerű másolatok, avagy — kivált kimutatásoknál, belső használatra szolgált munkálatoknál, véleményes jelentéseknél, jegyzőkönyveknél — az eredetivel egyidejűleg tisztázott másodpéldányok, amelyek azután mint az illető funkcionárius személyes irathagyatéka maradtak fenn korunkra, hol az érdekelt hatóság irattárában, hol a család levéltárában. Csak mellékesen jegyezzük meg, hogy ez a személyes ízű másodlagos lecsapódás gyakorta oly példányokkal is keveredik, amelyeket jellegüknél fogva az elsődleges állományban kellene feltételeznünk. Bár csak az első öt esztendőre korlátozottan, ily másodlagos lecsapódású iratok formájában a városi bizottság veszendőbe ment irattárának igen gazdag pótlását találjuk a bizottság egyik első tagjának, Weidinger Xav. Ferenc kama-