Levéltári Közlemények, 34. (1963)

Levéltári Közlemények, 34. (1963) 2. - IRODALOM - Baraczka István: Kultúrtörténeti szemelvények a Nádasdyak 1540–1550-es számadásaiból. Szerkeszti: Belényesi Mária. Az anyagot közli: Kumorovitz L. Bernát és M. Kállai Erzsébet. Fasc. I–II. (Történeti-néprajzi füzetek 1.) Budapest, 1959., 1960. / 289–291. o.

286 Irodalom Borsa Iván, Szentpétery Imre kései utódok számára ís példamutató, kritikai, regesztázási és közlési módszereit tovább tökéletesítvén, szilárd, megbízható alapokat teremtett annak a csaknem két évtizednek jobb, behatóbb, igazabb megismeréséhez, sőt talán újraértékeléséhez is, amely történetünk egyik jellegzetes válságkorszaka volt. Borsa műve nemcsak az alapokat vetette meg ehhez, hanem kitűnő, jól válogatott anyagot is szolgáltatott nekünk, levéltárosoknak is, akiknek elsősorban feladatunk, hogy ebből az anyagból megkíséreljük a IV. László-kori legfelső ügyintézés mechanizmusának, a királyi kancellária működésének modern szempontú rekonstrukcióját. Ma már ui. éppen Szentpétery és Borsa kitűnő kritikai munkájának eredményeképpen, nem minősíthető túlzott igénynek, ha célul, legalábbis az általuk feltárt korszakra, a történelmi segédtudományok szintjén jelentkező problémák társadalomtörténelmi elmélyüléssel való tanulmányozását tűzzük magunk elé. A Kritikai jegyzék lehetővé teszi, hogy írásos emlékeink, mondhatni, mikroszkopikus vizsgálatával (ahogy a magyar történelmi segédtudományok legnagyobb tudósa, Hajnal István kívánta) apró formák tömeges jelentkezését és eltűnését figyeljük, s ezzel oly megállapításokra jussunk, „amelyeket egyenes adatok híján különben sohasem remélhetnénk". (Századok, 1931. 72. 1.). Nem ok nélkül mondtam az előbb újraértékelést. IV. László uralkodását, amint éppen „Borsá"-ból hozhatunk erre adatokat, a belső nyugtalanság, a hatalmi egyensúly állandósult válsága jellemezte. (Hivatali szinten való megnyilvánulása ennek a méltóságsorok sűrű változása, amelynek ellentmondásosságát nem minden esetben képes feloldani a nem egységes keltezés • feltételezése.) A politikai bizonytalansággal, a „nomadízáló" király nyugtalan életével éles ellentétben, a királyi kancellária munkája, bizonyos szempontokból, nyugodt üteműnek, kiegyensúlyozottnak látszik. A kezdőbetű jellegzetes stílusú, nem egyszer feltűnően gazdag díszítése (pl. Dl. 49548., 49676 stb.. ..), a narratiok eseménytörténeti színessége, az oklevelek fogalmazóinak, mondhatni játékos elbeszélő kedve, nyilván, közös eredőből fakad. Semmiképpen sem tudok egyetérteni azokkal, akik a „nomád" király kancelláriáját valami nem megállapodott, hanyag, IV. Béláéhoz képest rendetlen, a hivatallá szerveződés útján visszaesett intézménynek tartják. (Vö. Századok, 1962. 257. 1.). Éppen abból az ellentétből, amely pl. a méltóságsorok sűrű, rendszertelen változása, ill. (aminek ez tükre) a politikai bizonytalanság ténye s a kancelláriai munkát jellemző, imént hivatkozott adatok közt feszül, következik, hogy a kancellária nem állt meg a IV. Béla alatt kezdődött intézményesülés útján. A kancelláriai munka nyugodtságát ui. ezekben az igen nyugtalan időkben csak az tette lehetővé, hogy a szokásosság erejével függetlenülni tudott az udvari élet hullámzásától. Ez a hullámzás elsodorhatta néha a kancellárokat s a kancellária tényleges vezetőit, az alkancellárokat is, de munkájának immár hagyományossá vált szakszerűségét, hivatalszerűségét nem moshatta alá. Vájjon egy „nomád" kancelláriából kerülhetett volna-e ki olyan finom árnyalású, gondosan fogalmazott írás, mint a Pál mester somogyi nemesnek tett adományról szóló oklevél? (Dl. 69955. Eddig kiadatlan szövegét 2791. sz. alatt hozza a „Szentpétery— Borsa".) Szép arengájának nemcsak gondolata tér vissza dispositiójában, hanem egy-egy kifejezésük szinte egymásra cseng. (Arenga: „potiores ad similia et potiorá invitentur", dispositio: „ex fidelibus fideliores et ex promtis efficere promtiores"). — A kancelláriai funkcionáriusok futólagos szemléje s az oklevelek írásának szinte csak madártávlati megtekintése során is nem egy bizonyságát láthatjuk annak, hogy a kancellária IV. László korában nemcsak hogy nem vált lazább, hanem éppen kezdett zártabb szervezetté alakulni (amint ezt már Szentpétery is megállapította Magyar Oklevéltanában, 88. 1., a nélkül, hogy e tényt szembeállította volna a politikai világ nyugtalanságával.) Ezekben az években a kancellárok és alkancellárok mellett több, mint egy tucat nótárius, nótárius specialis, nótárius secretarius, apoerisiarius tűnik fel (2334., 2355., 2797., 2926. sz. reg. stb. ...) Érdekesen különül el a Lukács nótárius secretarius által datált, 1278-as oklevél írása (Dl. 1011.), a vele egykorú, alkancellári datálású oklevelek írásától. Apróbetűs sorai, szinte bizonyosra vehetjük, a napi ügyintézést szolgáló oklevelek hártyáinak kicsisége által előírt írásformákat követik. (L. pl. a Dl. 56479, és Dl. 56472. sz. okleveleket.) A Lukács nótárius sectetarius datálta privilegialist alighanem ő maga írta, aminthogy ő fogalmazta és írta a napi ügyintézés nem egy termékét is. Az oklevelek írásának gondosabb tanulmányozása, ha talán törvényszerűségek megállapítását nem teszi is lehetővé, de bizonyos szabályszerűségek, a kancelláriai munka hivatalszerűségének megállapítását igen. Két, egy napon, 1278. szeptember 28-án, János budai prépost alkancellár által datált oklevél (a Dl. 83135. és a Dl. 71613) dátumsora fogalmazatában lényegesen eltér egymástól. így tér el' a két oklevél írása is. Az 1280. (karácsonyi évkezdet!) december 29-én Pesten kelt két oklevél írása élesen üt el az ugyanaznap Bertalan mester alkancellár által datált, privilegiális írásától (Dl. 66785. és Dl. 66786. a pátensek és Dl. 40160. a privilegiális.) Érdekes párhuzamok megfigyelésére ad alkalmat a Dl. 833. és Dl. 839. sz. (1273-as privilegiálisok), ill. a Dl. 831. és a Dl. 838. sz. (ugyancsak 1273-ból való prjvi/