Levéltári Közlemények, 34. (1963)
Levéltári Közlemények, 34. (1963) 2. - IRODALOM - Komjáthy Miklós: Az Árpád-házi királyok okleveleinek kritikai jegyzéke. II. kötet, 2–3. füzet, 1272–1290. Szentpétery Imre kéziratának felhasználásával szerkesztette: Borsa Iván. Budapest, 1961. / 284–288. o.
Irodalom 281 v GYÖRFFY GYÖRGY AZ ARPÄD-KORI MAGYARORSZÁG TÖRTÉNETI FÖLDRAJZA ABAÜJVÄR, ARAD, ÁRVA, BÄCS, BARANYA, BARS, BÉKÉS, BEREG, BESZTERCE, BIHAR, BODROG, BORSOD, BRASSÖ, CSANÁD ÉS CSONGRÁD MEGYE Budapest, 1963. 911 p., 15 tkép Az utolsó száz év alatt topográfiai szempont | és történeti-földrajzi módszer két időszakban is hosszantartóan állott a magyar történettudomány érdeklődésének előterében: először a századforduló körül, amikor körszerű gazdaság-társadalomtörténeti kutatást és dilettáns lokálpatriotizmust szolgált ki egyidejűen, azután pedig az első világháború utáni évtizedekben, amikor az új szempontú megyemonográfiák egyfelől európai szintre emelték a hazai településtörténet módszerét, másfelől azonban az etnikai szempontok egyoldalú hangsúlyozásával károsan terelték el a figyelmet a gazdasági-társadalmi fejlődésről. Mindkét történetírói iránytól meglehetős távolságban járták a maguk külön útját a századforduló településföldrajzi-etnográfiai kutatói. Gy. munkája, amelynek megjelenését — akárcsak hét évtizeddel ezelőtt Csánki művét — teljes joggal tekinthetjük nemcsak a történeti földrajz, hanem az egész magyar történettudomány kiemelkedő eseményének, az említett „iskolák" legjobb módszertani eredményeit veszi át és fejleszti tovább. A szomszéd országokban megjelent történeti földrajzi művek áttekintése meggyőz arról, hogy Európának ezen a táján mindeddig sehol sem készültek ennyire sokoldalú, topográfiai keretben szinte a történelem egészét nyújtó kiadványok. Éppen ezért a „történeti földrajz" elnevezés is csak akkor alkalmazható Gy. vállalkozására, ha a hazai hagyományoknak megfelelően igen tágan vonjuk meg ennek a tudományszaknak a határát, ahogyan ezt a bevezetésben adott tárgydefiníció is teszi („egy terület adott történeti korban fennállott természeti, gazdasági és társadalmi viszonyainak földrajzi szempontból rendszerezett leírása történeti források alapján"). (Földrajzi szempont helyett itt nyugodtan lehetne egyszerűen topográfiait mondani.) Az „Árpád-kori Magyarország történeti földrajzá"-nak megye- és községtörténetei felépítésükben a 2—3 évtizeddel ezelőtt megjelent megyemonográfiák megfelelő fejezeteihez állnak a legközelebb, de igen sok vonatkozásban jobbat, teljesebbet nyújtanak azoknál. így mindenekelőtt a domborzat, a vízrajz és az úthálózat részletekbe menő rekonstruálásával, a népességszámra vonatkozó adatok gondos összegyűjtésével és összehasonlító értékelésével, végül nem utolsó sorban azzal, hogy a termelés és a társadalmi rétegeződés kérdéseit a maguk helyén és megfelelő súlypontozással tárgyalják. A honfoglalás utáni Magyarország társadalmát és a megyerendszer kialakulását — elsősorban Gy. egyéb tanulmányai nyomán — ma már egészen másképp látjuk, mint ahogyan egy-két évtizeddel ezelőtt, s így válik lehetségessé, hogy Gy.-nél a korábban már feldolgozott megyék kezdeti története is új megvilágításba kerül. A teljességre törekvő adatközlés (nem csupán adatgyűjtés) ugyancsak fontos lépést jelent- előre: a nyelvtudomány, a régészet, a geográfia és más társtudományok most már nehézség nélkül megtalálhatják itt a korszak földrajzi neveinek, személy- és közneveinek, épületeinek, növényzetének stb. valamennyi írásos emlékét. Gy. adatgyűjtése az Árpád-kor társországok nélküli Magyarországára terjedt ki (Szerem, Valkó, Pozsega és Verőce megyére is, hiszen ezek akkor nem tartoztak Szlavóniához), időben pedig a honfoglalás és az 1330-as évek közti korszakra. (A pápai tizedlajstromok igen alkalmasak a hiányos XI— XIII. századi adatok kiegészítésére.) A ma ismert oklevelek közül egyedül a Jugoszláviában és Olaszországban őrzöttekhez nem juthatott hozzá a szerző. A 20 000-nyi feldolgozott oklevél közül mintegy 4000 kiadatlan. Az elbeszélő források és a régészet, nyelvtudomány eredményei hasznosan egészítették ki az írott forrásokat. Gy. az Árpád-kori megyebeosztás szerint tagolja anyagát; az apró, korán megszűnt vár- és erdőispánságokat későbbi hovatartozásuk szerint osztja be, a megyéket ábécé-rendben csoportosítja. (Ennek a rendszernek a területivel szemben előnyei és hátrányai is vannak.) Az egyes megye-fejezetek általános része minden esetben ismerteti az egykori természeti viszonyokat, a honfoglalás előtti népességet, a megtelepülés történetét, az igazgatási szervezet kialakulását, a termelés adatait, a társadalom rétegződését, a tatárjárás után megváltozott birtok- és népességi viszonyokat, az úthálózatot s képet ad a falusi és városi népesség demográfiai, etnikai helyzetéről a XIV. század elején (az etnikairól olyan egyértelmű állásfoglalás alapján, amely szerint az egykori földrajzi nevek, talán a fanemek neveit leszámítva, valamennyien a köztudatban éltek s így a környezet etnikai állapotára jellemzők, 15. 1.) A megyeleírásokat bibliográfiai tájékoztatók zárják le. ^v
