Levéltári Közlemények, 33. (1962)

Levéltári Közlemények, 33. (1962) 1. - IRODALOM - Győrffy Sándor: Parasztsors – parasztgond 1919–1944. Az előszót írta: Erdei Ferenc. Összeállította és a bevezető szöveget írta: Kiss Dezső. (A Magyar Történelmi Társulat és a Hazafias Népfront Könyvtára, 1–2.) Budapest, 1960. / 188–191. o.

190 Irodalom túra idején meg is szűnt. De a szegényparasztság sorsa lényegében ez ido alatt sem változott. Ha valamelyes munkához jutott is, jutalma, munkabére csak éppen az éhhalál elkerülésére volt elegendő. „50 vagy 80 fillért fizetnek egy napi munkáért" — panaszolják a karcagi mezőgazdasági munkások (181. o.). „A nagybirtokosok évek óta a legalacsonyabb munkabéreket fizetik. Mindenütt szegénység és nyomorúság uralkodik. . . Igen nehéz fizikai munkánk mellett a tüdővésznek és más a nyomorból származó betegségeknek vagyunk eljegyezve" — írják a tarcali mezőgazdasági és szőlőmunkások. „1 q búzát sem tud megkeresni egy napszámos egy hónap alatt, habár az itteni szokás szerint napfelkeltétől naplementéig dolgoznia kell... Napi 12—14 órát dolgozunk és így óránkint 10 fillért sem keresünk meg, örülünk, ha a puszta kenyér mellé egy fej vöröshagymát elfogyaszthatunk" — panaszolják a hevesi summás-munkások (195. o.).Ahol pedig követelni merik a jogos munkabért, ott a válasz: csendőrpofon (199. o.). IV. Háborús elnyomás, internálás, munkakényszer (1940—1944) A háború alatti mezőgazdasági konjunktúra hasznát csupán a nagybirtokos osztály élvezte. A munkanélküliség megszűnt, de a terror növekedett. „Nem merünk szólni sem, mert akkor azt mondják, hogy kommunisták vagyunk, hát hallgatnunk kell" — írják Buj község szegényparasztjai (238. o.). Minden terror ellenére azonban egyre több jele mutatkozik meg a szegényparasztság forradalmasodásának, a népi demokratikus forradalom érlelődésének, a munkás-paraszt szövetség kialakulásának. A kötet egynéhány ilyen jellegű dokumentumot is közöl, pl. a veszprémi káptalan fülei gazdasági aratómunkásai sztrájkjáról (242. o.)> az alsószeli május elsejei készülődésről (252. o.). Közli továbbá azt a felhívást, amelyet a Béke Pártban tömörült magyar kommunisták intéztek a falu népéhez. „Magyar földművesek, gazdák! A hitleristák kirabolják egész Európát. Ahova beteszik lábukat, minden megfoghatót elvisznek. Nekünk, magyaroknak is előírják, mennyi gabonát, marhát, zsírt és minden más élelmet szolgáltassunk nekik. Mint leigázott országot zsarolják ki nemzetünket. . . Hogy rablóhadjárataikat folytathassák, kifosztják országunkat. Ezért nem kapni hónapok óta húst a magyar falvakban! . ., Az új beszolgáltatási rend megkárosít minden parasztembert. Bajt és nyomorúságot hoz a kisparasztok és nincstelenek millióinak. Az egész nemzet létét fenyegeti, mert az élelmet a németeknek akarják kiszállítani. Hitler kezére járnak, mert nem a nemzet érdekeit tekintik, hanem előjogaikat és nagybirtokaikat védik. Hitler az ő reményük, tudják, ha Hitler megbukik, szabadságot, jogot, földet kap a magyar nép." — (260. o.). Hitler, Horthy, a német és a magyar fasizmus 1945-ben megbukott. És úgy lett, ahogy a magyar kommunisták megjósolták: 1945. március 15-én a magyar dolgozó parasztság birtokába vehette évszázados jussát: a földet. A magyar történészek pedig lehetőséget kaptak rá, hogy hozzáférhessenek az úri közigazgatás féltve őrzött, titkos levéltáraihoz, feltárhassák a magyar dolgozó nép történetének dokumentumait, nyilvánosságra hozhassák őket. Kiss Dezső könyve jelentős eredménye ennek a kutató-publikáló munkának. A „Parasztsors — Parasztgond" átütő sikerének titka a témaválasztás mellett, úgy vélem, a szerkesztésben rejlik. Vonatkozik ez a közölt dokumentumok kiválasztására és a közlés módjára egyaránt. Kiss Dezsőnek sikerült a rendelkezésre álló több ezernyi dokumentum seregéből kiválasztani azt a 162-t, amelyik tipikus is, érdekes is, jellemző is. Sikerült úgy összeválogatnia a közölt iratokat, hogy azok az ország minden vidékéről, a szegényparasztság, a 3 millió koldus sokféle gondjáról-bajáról adjanak híradást. A közlési mód terén pedig sikerült úgy eleget tenni a „népszerűség" követelményének, hogy az ne menjen a „tudományosság" rovására. Bevált az a módszer, hogy az irat címéül az esetek többségében az iratból kiemelt, jellemző idézet szolgál, a regesztát és a jelzetet pedig a tartalomjegyzék közli, a legszigorúbb szakszerűség megkövetelte igényességgel. Az iratok szövege után kisebb betűtípussal szedett kommentár pártosan, tudományosan tudósít az" irat egykorú sorsáról, a hatóságoknak a beadvánnyal kapcsolatos intézkedéseiről. Ezek a kommentárok bemutatják a Horthy-rendszer államát, mint a nagybirtokos-nagytőkés osztályok érdekeinek kiszolgálóját, a szegényparasztság elnyomóját és kizsákmányolóját. Csak mellesleg említem meg, hogy a „Tájékoztató a szövegközlés szempontjairól" a kommentárt tévesen „legenda" névvel jelöli (265. o.); a legenda bevett jelentése: „jelzet" (lásd: ,,A történelmi dokumentumok kiadásának szabályai" — Levéltári Híradó — 1959. 1—2. sz. — 179. o.)! Jól szolgálja a kötet használhatóságát a könyvhöz készített helynévmutató." Kiss Dezső könyvének fogadtatása nagy biztatás a magyar történész-levéltárosok számára további, hasonló jellegű, tudományos-népszerű forráskiadványok készítésére. Nyilván-