Levéltári Közlemények, 33. (1962)

Levéltári Közlemények, 33. (1962) 2. - IRODALOM - Baraczka István: Két német paleográfiai munka : Heribert Sturm: Einführung in die Schriftkunde. München-Pasing, 1955. Manfred Hamann: Paläographie I–III. Potsdam, é.n. / 278–280. o.

Irodalom 279 szorosra fogta mondanivalóját és valóban csak a legszükségesebbet tárja az olvasó elé abból, íimi az írás fejlődésének áttekintéséhez elengedhetetlen. Ezt ő maga is bevallja a szövegben adott írás-példákhoz fűzött megjegyzéseinek bevezetőjében. A könyv tagolásának áttekintése még inkább meggyőzi az olvasót minderről. A. bevezetés után tárgyalja a nyugati írásfejlődés római alapjait; (a római kapitale, a régebbi római kurziva, az újabb római kurziva, az unciáié, a félunciále, az előkaroling minuszkula — az ún. nemzeti írások — és végül a Karoling minuszkula fogalmait). A második nagy összefoglaló fejezet a német írás stílusformáival foglalkozik. Ennek alfejezetei: a román írás (a könyvírás, az oklevélírás); a gót írásformák (a gót minuszkula, a gót kurziva, a latin rövidítési rendszer, az oklevélírás); az írás és a könyvnyomtatás (a tipográfia feltalálása, a könyvnyomtatás mint a renaíssance antiqua útjának előkészítője, az antiqua a könyvnyomtatásban, az ún. Schwabacher nyomtatási típus és a fraktúr); a XVI, század humanista és kancelláriai írásai (a késő gótikus írás, a humanista írás, a német írásmód, I. Miksa kancelláriájának az írása, az írás a XVI. század közepétől, a számok írásmódja); a német írás a XVII—

XIX. évszázadokban (a XVII. század akta írása, használati írása, •az írás képe a XVIII. században, a kézírás a XIX. században, a „latin" és „német" írás, az írás-ügy mechanizálása a technika útján); átmenet a jelenkorba (stílusreform, a „müncheni renaissance", reformtörekvések a könyvnyomtatásban, az egységes írás, döntés az antiqua javára). Ezt kovetőleg irodalmi áttekintést is ad ez a terjedelmére nézve szerény könyvecske, majd megjegyzéseket fűz a szövegben eredeti formában közölt rövid, de számos szöveghez, amellyel mondanivalóját rendkívül hasznosan egészíti ki. Szándékosan szólunk kiegészítésről, mert a közölt szövegek többet jelentenek a szokásos illusztrációnál. A mű bármennyire nem bocsátkozik részletekbe, az olvasónak még sincs hiányérzete, mert a szerző igen jól koncentrál és ráadásul szép stílusban tárgyalja a témáját. Különösen nagy segítségére lesz azoknak, akik a német írás fejlődésével és problematikájával foglalkoznak. Hamann munkája közvetlen gyakorlati célokat szolgál: tananyag az NDK levéltárigazgatásának levéltári középkádereket képző levelezési tanfolyamán. Oktatási céljának «Térését szerencsésen segíti élő elméleti és gyakorlati anyag szoros kapcsolata és szerencsés •egyensúlya. A szerző három részre (füzetre) tagolta a munkáját. Az első füzet a tulajdonképpeni elméleti rész. A bevezetést követően I—

XIII. fejezetből áll. Mindjárt az első fejezetben felsorolja, mégpedig kritikát fűzve azokhoz, a legfontosabb paleográfiai tankönyveket és a leghasznosabb táblázatos műveket, amelyek véleménye szerint leginkább alkalmasak az ismeretszerzésre. Céljául azt tűzte ki, hogy a paleográfiai tanfolyam hallgatói az 1500 után keletkezett német szövegeket olvasni és megérteni tudják; hogy áttekintést nyerjenek a latin, Illetőleg német írás legfontosabb írásfajtáiról és kiviteli formáiról. Áttekintést ad az egyes betűk fejlődéséről 1500-tól napjainkig, végül meg kívánja ismertetni az írás anyagának és az írószereknek történetét. A II. fejezetben tárgyalja az írás fejlődését általában, valamint annak társadalmi szerepét. A III.. fejezet foglalja össze a paleográfiai alapfogalmakat. A IV. fejezet az írás anyagának és az írószerek történetének az ismertetése. Az V. fejezet a latin írás fejlődéséé a XII. századig. A VI. fejezetet a gót írásnak és írásformáinak szenteli, éspedig a XIII—

XV. századra vonatkozólag. — A VII. fejezet áttekintést ad az újkor írásügyének a fejlődéséről, s ennek során részletesebben foglalkozik a szerző az írásbeli tevékenységgel, az újkori írás fajaival és formáival, valamint a könyvnyomtatással. A VIII. fejezetben szól a XII. századot követő latin írásról részletesebben, annak formáiról, valamint a német írással való összevetésének kérdéseiről. — A IX. fejezetből a fraktúr és kancelláriai írás elemzéséről értesülünk. — A X. fejezetben tekinti át a német kurrens írás problémáit s ugyanitt foglalkozik a rövidítésekkel, valamint a számjegyek írásával is. — A XI. fejezet a XVI. századi német kurrens írással kapcsolatos kérdéseket fejtegeti. A XII. fejezetet ugyancsak a német kurrens írás XVII. századi kérdéseinek szenteli, míg az utolsó, XIII. fejezet a XVIII. századtól máig foglalja össze az előző két fejezetben tárgyalt témát. Az egyes fejezetek végén kérdések formájában domborítja ki az illető fejezetben tárgyalt anyag legfontosabb.részeit. A második füzet egészében példagyűjtemény az első füzetben ismertetett anyaghoz. A példákat három nagy csoportra osztja. Az 1500-ig terjedő időben keletkezett írások fényképmásolatai teszik az első csoportot, a latin írás fényképmásolataié a másodikat és a német íráséi a harmadikat, mennyiségére nézve a legterjedelmesebbet. A közölt 84 másolatból mintegy 60-at szán az utóbbi célra.