Levéltári Közlemények, 33. (1962)
Levéltári Közlemények, 33. (1962) 1. - Paulinyi Oszkár: A bizottsági ügyvitel rendszeresítése a magyar udvari kamaránál, 1749–1772 / 15–26. o.
A referenciák ki nem elégítő személyi beosztása mellett az új ügyviteli rendtartásban főként a referátumok szóbeliségét helyteleníti. Az ügyelőkészítésnek így nem marad írásos lecsapódása, ami viszont megnehezíti a titkárok számára a kiadmányok szabatos megfogalmazását, de meg a visszatérő ügyeknél is lehetetlenné teszi a visszanyúlást az ügyintézés korábbi fázisaira. Hangsúlyozza, hogy a magyar kamara ügyintézése a régi keletű addigi munkamód (az ügyeknek teljes tanácsülésben történő megvitatása, párosulva bizonyos ügyeknek a bizottsági előkészítésével) mellett sem volt rossz. Javaslata: a kamara belső ügyvitelének általános szabályozását a személyi beosztások megállapításával együtt bízzák őreá, a kamara felelős elnökére. Amennyiben azonban az uralkodó feltétlenül ragaszkodna az elrendelt „departamentalis" ügyvitelhez és a megejtett személyi beosztáshoz, ez esetben szükségesnek tartaná, hogy az ügyeket a departamentumokon belül kivétel nélkül bizottságilag készítsék elő és bizottsági jegyzőkönyv formájában kivonatosan terjesszék a tanács teljes ülése elé; nagyobb horderejű ügyeknél a bizottság külön véleményes jelentést is adjon. A szóbeli referátum hátrányaiból kiindulva, az elnöki előterjesztés a szakágazatok, a „departamentum"-ok szerinti ügyintézést az ügyek bizottsági előkészítésével kapcsolja: személyes referátum helyett az előadók, mint bizottság, együttesen vitatják meg az ügyeket és a tanácsbeli tárgyalás alapjául a bizottsági jegyzőkönyv szolgál. Szakreferensek helyett az elnöki javaslat szakbizottságok felállítását kívánta. A bizottsági tárgyalás persze elnököt is feltételezett. S itt, ezen a ponton kapcsolódott a kamaraelnök személyes érdeke a javaslatában előadott tárgyi szempontokkal. A két legfontosabb bizottság elnökségét, a sóügyiét és a gazdaságiét az elnök magának kívánta fenntartani. A bizottsági ügyintézés önmagában véve nem volt újság a magyar kamara ügyvitelében. A jelentékenyebb vagy a kevésbé áttekinthető ügyeket esetről esetre egy-két kiküldött tanácstagnak adták ki behatóbb tanulmány és véleményes jelentéstétel végett. 17 A XVIII. század harmincas évei óta pedig először a városok háztartásának rendszeres ellenőrzése kapcsán, majd^ a sómonopólium meg a salétrom- és lőportermelés ügykörében is sor került állandó személyi összetételű és folyamatosan e meghatározott tárgykörökkel foglalkozó bizottságok felállítására is. A kamaraelnök áthidaló javaslata a hagyományos gyakorlatnak ezt az esetleges elemét kívánta most általánossá, az egész kamarai ügyvitel bázisává tenni. Bizonyos mértékig az elnök javaslatai meghallgatásra is találtak. Az 1747. január 26-án kelt királyi rendelet 18 érdemben nem sokat engedett ugyan a december 5-iki utasítás előírásaiból. Fenntartotta a „departamentalis" ^ beosztást a „departamentum"-onként (szakágazatonként) beosztandó állandó tanácsos-referensekkel. Fenntartotta a szóbeli és az írásbeli referátum fakultatív párhuzamosságát is, elegendőnek találván a szóbeli előterjesztést az egyes referenseknek személy szerint kiosztandó kisebb ügyeknél. Annyi engedményt azonban tett már itt is az elnöki javaslatnak, hogy az írásban véleményezendő fontosabb ügyekre nézve hozzájárult ahhoz, hogy azok a departamentumon17 Vö. fentebb a 18. I. 18 Eredeti és egykorú másolat: OL, Magyar Kamarai Levéltár, Benignae resolutiones, 1747. jan. 26.; a másolat mellett mellékletként a bizottsági beosztás és az illetménykimutatás. — További másolat: OL, Magyar Kamara Archívuma, Archívum familiae Koller, No 111. »
