Levéltári Közlemények, 33. (1962)

Levéltári Közlemények, 33. (1962) 1. - IRODALOM - Vörös Károly: Vádirat a nácizmus ellen. Dokumentumok a magyarországi zsidóüldözés történetéhez. Szerkesztette: Benoschofsky Ilona, Karsai Elek. II. 1944. május 15.–1944. június 30. Budapest, 1960. / 191–193. o.

Irodalom 193 Néhány apróbb megjegyzés: Helyes lenne megmondani, hogy a 6. sz. alatt közölt, a címben rendelettervezetként jelölt PM intézkedés valóban rendeletté vált és hatályba lépett-e. (A konkrét iktatószám alapján úgy véljük, hogy igen.) — Ha megvan, úgy véljük, érdekes lett volna a 74, 75 és 90. sz. dokumentumok jegyzeteiben hivatkozott 525,571/1944—

XXI. BM sz. leirat közlése, mely úgy látszik, a zsidóház kijelölésének módosítását célzó kérések figyelmen kívül hagyását rendelte el. — A 92/b jelű dokumentumot talán inkább a megjelenés és nem a hatályba lépés dátuma alatt kellett volna közölni. — Hasznos lett volna lapalji jegyzetben utalni, mi volt valójában a 103. sz. alatti iratnál említett fakitermelési akció és mi lett a vége. Ugyanígy helyes lett volna annak a megemlítése, hogy á 80/a szám alatt közölt svájci felvilágosító dokumentum egyik aláírója (a lelkész) nem volt más, mint Karl Barth, a világ protestantizmusának ma is egyik legtekintélyesebb teológiai szellemi vezetője. Nevének megemlítése még jobban érzékeltetné az olvasó előtt azt a felháborodást (s a felháborodás morális súlyát), melyet a dokumentumban foglalt adatok közzététele a világbán keltett. — S úgy érezzük: a névmutató összeállítása sem volt elég következetes. Találunk benne olyan, részben akkor már régen meg is halt, a dokumentumokban nem is, csak a bevezetésben, ott is csak egy ízben hivatkozott személyeket, mint például Károlyi Gyula, Darányi Kálmán, Bethlen István, vagy Kállay, (aki pl. csupán egyszer, a Kossuth-rádió egy felsorolásában szerepel, azzal az Eckhart Tiborral együtt, aki viszont nincs a mutatóban); — ugyanakkor hiába keressük Turvölgyi Albertnek, a zsidóvagyon kormánybiztosának, vagy annak a Kiss Károlynak adatait, aki ekkor a BM-ben Puskás Istvánnal (kit különben a mutató csak mint Pest megyei főjegyzőt említ) együtt az összeköltöztetés irányítója volt. Hiányzik a korlátozó jogszabályok fogalmazása miatt háborús bűnösként elítélt Argalás Lajos neve, Szász Lajosnál hiányzik annak megemlítése, hogy mint háborús bűnöst kivégezték; nem kapunk felvilágosítást Keledy vagy Kunder sorsáról, Doroghi Farkas Ákos nevét csak azon lapszámoknál találjuk megemlítve, mikor névszerint szerepel, holott tulajdonképpen minden Budapest polgármesterére történő hivatkozásnál említeni kellene; Morvái úgy tűnik, mintha 1939—1947 között még a nyilasokat is kiszolgálta volna. Külön kell szólnunk végül a két szerkesztő a köteteket bevezető, két, egymást kiegészítő tanulmányáról. Karsai Elek tanulmánya jó, s már az I. kötetnél is igen hiányolt rendszeres összeállítást és értékelést ad az ellenforradalmi korszak 1920 óta hozott zsidóellenes törvényeiről, azok összefüggéséről és fejlődéséről. Hangsúlyozza az ellenforradalmi korszak kormányainak egyetemleges felelősségét azért a politikai és jogfejlődésért, mely a „zsidó" fogalmának egyre szigorúbb és egyre pontosabb meghatározásával (ha véleményünk szerint kidolgozóik által erre a célra azért nem szántan is) végül 1944 márciusa után a bevonuló hitleristáknak és magyar segítőiknek számára jelentősen megkönnyítette a magyarországi zsidóság megsemmisítését. Tanulmányának ezen túlmenőleg" különösen nagy tanulsága az, hogy az egyes zsidóellenes törvények megszületésének körülményeit tisztázva, rámutat a törvények összefüggéseire más, az általános politikai és szabadságjogokat korlátozó törvényekkel, valamint e törvényeknek a kormányok által már az ellenforradalmi rendszer kezdetétől tervezett azon feladatára, hogy az antiszemita izgatás által félrevezetett tömegek figyelmét elterelje a kormányzat újabb törvénytelen lépéseiről. Benoschofsky Ilona tanulmánya részletesen bemutatja a hazai zsidóságnak a második világháború alatti, már a zsidótörvényektől erősen befolyásolt életét s a főleg kulturális és karitatív téren tapasztalható minden viszonylagos fejlődés ellenére is meginduló feltartóztathatatlan demoralizálódását. Ennek hangsúlyozása mindenesetre érthetőbbé teszi a hazai zsidóságnak az 1944 márciusa után bekövetkezett eseményekkel szembeni sokban meglepő apátiáját; — még világosabbá lesznek azonban ennek okai azáltal, hogy a tanulmány második részében szerző megfelelően rámutat a hazai zsidóságon belüli éles osztályellentétekre: a zsidó szervezetek vezetőségében helyet foglaló zsidó burzsoázia sokszor opportunista magatartására is. De még ezek után is változatlanul, (sőt még inkább) csak ismételni tudjuk az olvasónak azt, az előző kötettel kapcsolatban már említett igényét, hogy igen indokolt lenne a következő kötetbe egy, a hazai zsidóság egész társadalmi-gazdasági helyzetét, rétegeződését, területi elhelyezkedését ismertető rövid összefoglalás beillesztése. A Vádirat eddigi két kötete megrázó olvasmány: különösen az a borzalmas folytatás és vég tudatában. Mégis azt kell mondanunk: a további kötetek megjelenését azzal a megilletődött érdeklődéssel várjuk, mely Magyarország törtenetének e katasztrofális hónapjairól szólva el kell hogy töltse az események valóságos lefolyásának megismerésére törekvő olvasót, Vörös Károly 13 Levéltári Közlemények, XXXIII.