Levéltári Közlemények, 33. (1962)

Levéltári Közlemények, 33. (1962) 1. - IRODALOM - Maksay Ferenc: Papp László: Nyelvjárási és nyelvi norma XVI. századi deákjaink gyakorlatában. (Nyelvtudományi értekezések 25.) Budapest, 1961. / 175–176. o.

176 Irodalom mázzák az új nyelvváltozatot; erre ösztönzi őket munkahelyük sűrű változtatása, és a magukétól eltérő nyelvjárású urákkal-deákokkal való állandó együttműködés. A XVI. század utolsó évtizedeiben megfigyelhető a „norma" területi és társadalmi terjedése: már nemcsak a laikus értelmiség egyre szélesebb köreiben, hanem a megyéje határai közé zárt középnemesség között is. Érthető ugyanakkor, hogy Debrecen városának helyben nevelkedett nótáriusai, akiknek munkája a nagybirtokosi nótáriusokkal ellentétben helyhezkötött volt és akik legföljebb futólag érintkeztek más vidékről származottakkal, szívósan ragaszkodtak nyelvjárásukhoz. Az új nyelvváltozat alkalmazásánál tudatosságra lehet következtetni abból, hogy ugyanaz a deák anyagi ügyeket érintő fogalmazványban erősebben kerülte a nyelvjárási sajátságokat, mint egyszerű magánlevélben. Az itt elmondottakat a szerző alaktani elemzései meggyőzően dokumentálják és bizonyosak vagyunk felőle, hogy eredményei akkor sem fognak lényegesen módosulni, ha majd sor kerül az ország nyugati területeiről származó nyelvemlékek hasonló szempontú feldolgozására. (Bár a könyvből nem derül ki, hogy Papp László levéltári gyűjtése a keleti vidékek anyagának mekkora hányadára terjeszkedett ki.) A jogbiztosító és missilis-anyag teljes áttekintésénél is fontosabb lesz azonban a kor szépirodalmi emlékeinek vizsgálata. Papp László szerint a deákság normája a nagy írói „tekintélyek" fellépése előtt kialakulóban volt már (108. 1.), nem világos azonban, hogy a század második felének kisebb szépírói, prédikátorai hogyan viszonyultak a nyelvi „egységtörekvésekhez". Ugyancsak földerítésre vár a korszak iskoláinak anyanyelvi oktató működése és „egységesítő" hatása. Olyan vizsgálati módszernél, ahol apró, betűnyi eltérések százainak kombinációja útján lehet csak előrejutni, fokozott óvatosság szükséges. Papp László ezt mindvégig messzemenően alkalmazza is. Példaképp csak a levél technikai megírója személyének vagy a litterátusok alapnyelvjárásának körültekintő meghatározását említjük. (Az utóbbihoz a megyei középnemesség nyelvsajátságait használja legfontosabb forrásként.) Néha mégsem kerülheti el, hogy ne az írásmű sajátosságaiból következtessen vissza a leíró személyére, vagy a családnévből a deákok származására. (Makai, Tibai; holott ebben a korban az ilyen nevek nem okvetlenül utalnak már korábbi lakóhelyre. A „deák"-ok meg, bizonyosra vesszük, kaphatták ezt a nevüket a közösségtől akkor is, ha éppen csak valamiféle futó kapcsolatba kerültek az iskolával.) Figyelemre méltók a szerző megállapításai a magyar nyelvű írásbeliség műhelyeiről. Igazoltnak látjuk a különbséget egyfelől a nagyurak országjáró deákjai, másfelől a megyékvárosok helyhezkötött nótáriusai között, vitathatatlannak tűnik az is, hogy az uralkodó osztály műveltebb tagjainak írásos tevékenységében viszonylag korán és rendszeresen jelentkezik a magyar nyelv, míg a központi és területi hatóságoknál sokkal tovább marad uralkodó a latin; noha az erdélyi kancelláriának (a Mohács előtti magyar kancelláriai hagyományok folytatójának), azután a szepesi kamarának, meg az octavalis törvényszékeknek lehetett némi szerepe a „norma" kialakításában és továbbadásában. Mindebből azonban nem következik, hogy a „hatósági szolgálaton kívüli" és a „hatósági szolgálatban álló" deákok közt éles határvonalat lehetne húzni. A nádori és erdélyi kancellária, az octavalis törvényszékek vagy a megyék írnokai nagyúri familiárisok voltak (a nádoré, országbíróé, kamarai elnöké, alispáné) és az uruk hivatali működéséből folyó írásos munkát általában éppúgy el kellett végezniök, mint a magánjellegűt. Tehát nem a hatósági és magánszolgálatban állók rétege válik el egymástól, hanem inkább a provinciális határok közé zártak (megyeiek, városiak, káptalaniak) és a tágabb körben mozgók rétege. (Az utóbbiak lehetnek pl. az ország több táján birtokos •és több nyelvjárást ismerő nagyúr familiárisai, vagy olyan hatóság alkalmazottai, amelyet messzi vidékekről jött felek látogatnak.) Papp László véleményünk szerint sokoldalú és körültekintő magyarázatot ad arra a végső kérdésre is, hogy miért éppen a XVI. század második felében vált időszerűvé, hogy a magyar nyelvet ,,a nyelvjárási szétdaraboltság állapotából kiemeljék" és hogy a század végére •egy, az irodalmi írásbeliség hordozójának szerepére is alkalmas nyelvváltozatot alakítsanak ki. Az okok közt helyet kap a laikus értelmiség felnövekedése (és a háborús-politikai események következtében való sűrű helyváltoztatása), az anyanyelvi oktatás kiterjedése, az írásbeliség rohamos mennyiségi meggyarapodása („információs elmélet"), döntőnek azonban Papp László azokat az erőket tartja, amelyek különféle politikai és művelődési tényezők hatására A nemzeti tudat erősödését eredményezték s ezzel kapcsolatban „az egész magyarsághoz egyformán szóló eszköz" megteremtését készítették elő. így illeszkedik bele köznyelvünk kialakulása a nemzetté válás folyamatába és így válnak Pap László kutatásai egész nemzeti történetünk számára döntő fontosságúakká. Maksay Ferenc