Levéltári Közlemények, 33. (1962)

Levéltári Közlemények, 33. (1962) 1. - IRODALOM - Fügedi Erik: Maček, Jaroslav–Záček, Václav: Krajská správa v českih zemich a jeji archivni fondy (1605–1868). A kerületi igazgatás a cseh területen és annak levéltári fondjai (1605–1868). Praha, 1958. / 177–179. o.

Irodalom 177 MACEK, JAROSLAVZÄCEK, VACLAV KRAJSKÁ SPRÁVA V CESKYCH ZEMICH A JEJI ARCHIVNI FONDY (1605—1868) Praha. 1958. 352 L, 8 t., 1 tk. A KERÜLETI IGAZGATÁS A CSEH TERÜLETEN ÉS ANNAK LEVÉLTÁRI FONDJAI (1605—1863) A Levéltári Közlemények legutóbbi évfolyamában a csehszlovák levéltári leltárak ismertetése során megemlítettük M. és Z. rriost ismertetendő, a cseh kerületi hivatalok levéltári fondjairól szóló munkáját. Mielőtt azonban a könyvet most már részletesebben ismertetnénk, legyen szabad a csehországi kerületi rendszer néhány alapvető vonását felvázolnunk. A középkorban a cseh korona tartományainak (a szorosabb értelemben vett Csehországnak, Morvaországnak és Sziléziának) rendi szervezetét a legfelsőbb fokon a tartományi gyűlések és a kormányzat képviselte. Az igazgatás középső fórumát a kerületek (csehül: kraj) alkották, melyeknek élén a három rendnek (főnemesi, lovagi, és városi rend) tagjaiból választott három főnök (csehül: hejtman) állott. Az igazgatás legalsó fokát a patrimoniumok (pallosjoggal rendelkező nagybirtokok) és a városi magisztrátusok gyakorolták. A városi rendnek a 16. század elején bekövetkezett visszaszorítása után a kerületi főnökök száma is kettőre csökkent, s az intézmény tipikusan feudális szervezetté vált, működésére váltakozva hol a királynak, hol a rendeknek volt nagyobb befolyása. A rendi túlsúly korszakában (a 16. század derekáig) a kerületek nemessége közgyűléseket is tartott. Ebben az időszakban a kerületeknek sem állandó székhelyük, sem állandó hivatali apparátusuk, nem volt, a két főnök saját birtokán székelt, saját kancelláriáját használta fel a legszükségesebb írásbeli munka elvégzésére. A 17. századi kerületi főnökök funkciója lényegében a közigazgatásra, az adó behajtására és a katonai terhek elosztására korlátozódott, melyhez a század végétől kezdve még bírói teendők (az úriszéktől fellebbezett jobbágyperek) járultak. A felsorolt vonások sok esetben emlékeztetnek a mi magyar feudális megyei rendszerünkre, de az, 1620-i fehérhegyi csata után a Habsburgoknak teljesen kiszolgáltatott cseh tartományokban a fejlődés egeszén más irányt vett. A rendi hatás ugyan már a 17. század folyamán nyomtalanul eltűnt, mégis Mária Terézia és II. József reformjaira volt szükség ahhoz, hogy az eredetileg rendi intézmény fokozatosan a központi igazgatás részévé váljon, s hogy a reformok után újjászületett kerületi szervezet megfelelő eszköze lehessen a 18. századi bürokratikus áílamvezetésnek. És itt elsősorban arra kell rámutatnunk, hogy a kerület jelentősége e fejlődés során nagymértékben megnövekedett. Oka ennek részben az volt, hogy legalsó fokon nem sikerült megfelelő állami szervezetet «kialakítani: a legalsó közigazgatási fórum változatlanul a magánkézben levő patrimoniális szervezet és a bizonyos fokú önkormányzatot élvező városi magisztrátus maradt, az állami közigazgatás gerince tehát csak a kerületi hivatal (krajsky urad, Kreisamt) lehetett. Az átalakulás után az immár egyetlen főnök (krajsky hejtman, Kreishauptman) a császár fizetett alkalmazottává lett, működését pedig nemcsak megfelelő számú hivatalnokból álló iroda, rianem állandósult székhely is kísérte. Kisebb-nagyobb változásokkal ez a kerületi hivatali szervezet egészen 185Ö-ig fennmaradt, amikor a polgári forradalom következtében megszűnt a jobbágyság s vele együtt a Patrimonium is. Helyét legalsó igazgatási fórumként a községek és járások foglalták el. A kerületi hivatalok jelentősége ismét csak nőtt, egyrészt mert az újonnan kialakult községi és járási szervezetet a kerület ellenőrizte, másrészt mert ugyanakkor az egész cseh királyságot vezető helytartói hivatal hatáskörét és személyzetét is csökkentették. 1850-ben új kerületi beosztás is lépett életbe, lényegesen átalakult a kerületi szervezet is, amennyiben a kerületi főnökök mellé egy a járási bizottságok tagjaiból választott „képviselőtestület"-nek nevezett tanácsadó szerv került. 1855-ben a túlságosan nagykiterjedésű kerületeket megszüntették ésúj kerületi beosztást léptettek életbe. Az intézmény múltjának e rövid áttekintése egyben rámutat arra is, miért volt különös jelentősége annak, hogy éppen ezt az anyagot emeljék ki és készítsenek róla külön ismertető leltárt. Amilyen mértékben ui. a központi hatalom túlsúlyra jutott, s amilyen mértékben a Fehérhegy utáni időszakban a Habsburgok a cseh tartományok kormányzásában és igazgatásában a rendi hatás maradványait kiküszöbölték, ugyanolyan mértékben egységesült a kerületi hivatalok hatásköre, személyzete és ügyintézése. Olyan hivatali szervről van tehát szó itt, amely egyrészt a 18. század derekától kezdve hatáskörében, ügyintézésében egységes, másrészt sok példányban található meg, de — és ezt hangsúlyoznunk kell — a történeti kutatás szempontjából még meghaladja a helytörténeti érdeklődés színvonalát, s a központi igazgatás anyagát nem egy esetben értékesen egészíti ki. 12 Levéltári Közlemények, XXXIII.