Levéltári Közlemények, 33. (1962)

Levéltári Közlemények, 33. (1962) 1. - IRODALOM - Komjáthy Miklós: Holub József: Zalaegerszeg régi pecsétei. (A Göcseji Múzeum közleményei 13.) Zalaegerszeg, 1960. / 174–175. o.

174 Irodalom túl az a körülmény, hogy az 1261. évi hamisítványnak egyetlen hiteles átirata, vagy másolata, sőt még említése sem maradt ránk, Szentpéterynek és Jakónak a dési privilégiumok valódisága tekintetében elfoglalt álláspontját megdönthetetlenné teszi. Jakó román akadémiai forráspublikációs munkája során átvizsgálta Dés város levéltárának valamennyi, Mohács előtti oklevelét. így jött rá arra, hogy nemcsak a már Szentpétery által hamisnak minősített, két privilégium, hanem több oklevél tartozik a dési hamisítványok csoportjába, amelynek utolsó darabja az 1261-es, koholt privilégiumnak Károly Róbert-féle, 1310. december 8-i megerősítése. Valamennyi oklevelet, így ezt az utolsót is, aprólékos paleográfiai kritikának is alávetette a szerző. Sokoldalú, módszeres elemzésének eredményeit immár véglegesnek tekinthetjük. Ez önmagában is nagy érdeme a mintaszerű tanulmánynak, amelynek értékét öt, elég jól sikerült fényképhasonmás is emeli. Forráskritikai munkája közben azonban mélyebbre hatolt és messzebb jutott Jakó, mint eredetileg tervezte. Sikerült felderítenie nem csupán a hamisítások időpontját (minden valószínűség 1322 mellett szól), hanem azt a társadalmi-politikai miliőt is, amelyben a hamisítványok megszülettek. Károly Róbert az ország életét megbénító, oligarchikus anarchia leküzdése során Erdély pacifikálásához csak a XIV. század húszas éveiben foghatott hozzá. A király, hogy politikai célját elérje, Szécsényi Tamás vajdának széleskörű felhatalmazást adott, amely maradéktalanul helyreállította Erdély legfőbb méltóságának régi, hatalmi jogkörét. A vajdai hatalom ÁrpádKori teljessége súlyosan veszélyeztette a dési polgároknak az interregnum idején ténylegesen megszerzett, de jogilag kellőképp nem biztosított gazdasági előnyeit és autonómiáját. Városuk valóságos és jogi helyzete közötti ellentmondást a désiek csak úgy tudták feloldani, hogy hamisíttattak maguknak a XIV. század eleji viszonyaiknak megfelelő privilégiumot. A várgazdaság keretei közül szabadulni s a sókereskedelem révén a szomszédos Désakna nyomába akartak szegődni a városfejlődés útján. A feudális erőkkel folytatott küzdelmükben Désakna bányásznépe volt segítségükre. Többek között úgy, hogy a vajdai hatalom érvényesülését korlátozó privilégium hamisításához saját kiváltságlevelüket adták oda mintaképp. Jakó a korabeli kancelláriai gyakorlat elemzésével a hamisítás külső körülményeit is tisztázta, sőt azt is megállapította, hogy az okleveleket „a királyi kancellária mechanizmusát meglehetősen ismerő, tanultabb egyházi személy", alkalmasint a dési augusztinus kolostor valamelyik szerzetese koholta (17. 1.) Fejtegetéseit summázva, helyesen utal arra a szerző, hogy ha a forrásokban amúgysem gazdag, XIII. századi, erdélyi várostörténet még szegényebb lett felhasználható dokumentumokban, ugyanakkor azonban e kérdések tisztázásával szilárdabb alapokra is helyeződött. Sőt, kellő kritikával, a hamisnak bizonyult okleveleket, amelyek bizonyos mértékig hamisításuk korának, a XIV. század elejének viszonyait tükrözik, fel lehet használni az Anjou-kor első évtizedei várostörténetének megírásához. Jakó Zsigmond hálás tanítványként latin nyelvű dedikációban Szentpétery Imre emlékének ajánlotta ezt a dolgozatát. Az ő útján indult tovább, de mesterénél jóval modernebb módszerekkel és jóval messzebb jutott. Terjedelemre és külsejében igénytelen tanulmányának mondanivalója nagyonis igényes. A történeti segédtudományok problematikájába tartozó tárgyát társadalomtörténeti pillantással fogta meg s témájának minden vonatkozását társadalmi gyökerükig lemenve vizsgálta. A hagyományos oklevéltan által külső és belső ismertetőjegyek címén külön elemzett tényeket egymással s a társadalmi valósággal való összefüggésükben nézte. Ragyogó példát adott ezzel arra: miképp kell és lehet holtpontra jutott történeti segédtudományi kutatásainkat megelevenítenünk s velük valóban korszerű eredményekre jutnunk. Komjáthy Miklós HOLUB JÓZSEF ZALAEGERSZEG RÉGI PECSÉTÉI Zalaegerszeg, 1960. 205—213. 1. (A Göcseji Múzeum közleményei 13. sz.) Segédtudományi kutatásaink legelhanyagoltabb területe a pecséttan. Ezért üdvözöljük különös örömmel Holub József dolgozatát Zalaegerszeg legrégibb pecsétjeiről. A szerző pontosan meghatározza az időpontot és a körülményeket, amikor és amelyek között ez a dunántúli mezőváros a maga számára pecsétet vésetett. A saját pecsét használatát, a belkormányzati élet nekilendülésének jellegzetes tünetét hosszabb, társadalmi, gazdasági fejlődés előzte meg. A XV. században már jómódú oppidum volt Zalaegerszeg, amely azonban csak a török elő-