Levéltári Közlemények, 32. (1961)

Levéltári Közlemények, 32. (1961) - Csóka J. Lajos: A pannonhalmi alapítólevél interpolálása / 83–99. o.

A PANNONHALMI ALAPÍTÓLEVÉL INTERPOLÁLÁSA A pannonhalmi főapátság levéltára őrzi azt az oklevelet, melyet — szövege szerint — Domonkos érsek mint viceeancellarius készített 1001-ben. Az oklevélben István király Monte Cassino egyházjogi kiváltságait biztosítja Szent Márton pannonhalmi monostorának, melyet aztán a levert somogyi lázadók dézsmájával is gazdagít. Ezért a dézsmáért a veszprémi püspököt egy birtokkal kárpótolja, s lelkére köti, hogy ezt a rendelkezését tartsa tiszteletben. A szerzetesek számára biztosítja az apátválasztás szabadságát, a monostort kiveszi a megyéspüspök joghatósága alól, az apátnak pedig főpapi jelvények használatát engedélyezi. Végül bírságot állapít meg azokra, akik ezeket az intézkedéseket bármiként is megszegik. Függelékként azok a birtokok és jövedelmek vannak felsorolva, melyeket a Sebestyén érsek által felszentelt egyház kapott jegyajándékként.

1 Ezt az oklevelet a XVIII. század második felétől kezdve sok támadás érte. Ezek első részével szemben Fejérpataky László 1878-ban terjedelmes diplomatikai tanulmányban igyekezett ugyan kétségtelenné tenni az alapítólevél hitelességét,

2 Városy Gyula 1885-ben mégis rámutatott arra a „Singulare namque... Adhuc autem subiungens dico' szavak közt levő, a somogyi tizedekre vonatkozó részre, amely felfogása szerint nem lehetett benne azl. Istvántól 1001-ben (illetőleg 1002-ben) adott oklevélben.

3 1892-ben s a következő évben tárgyi nehézségek alapján vetette el az oklevél hitelességét Pauler Gyula, s azt a XIII. század elején készült, rendkívül jól sikerült hamisítványnak minősítette.

4 Harry Bresslau -— a korszak okleveleinek talán legkiválóbb szakértője — 1916-ban inkább formális vonatkozásban vizsgálta az alapítólevelet, s annak „Singulare namque... missam celebret.", a somogyi dózsmákon kívül az egyházi kiváltságokat is magában foglaló részeit tartotta interpolációnak s ennek alapján az oklevelet hamisnak.

5 Jakubovich Emil az eredetiség látszatával bíró, de a somogyi tizedek biztosítása végett 1101-ben interpolált oklevélnek minősítette.

6 Pecsétjét — amelynek párja az 1109-ben átírt veszprémvölgyi oklevélen látható — Kálmán király IV. Henriknek azon pecsétje után készíttette el, [amely 1091 (Szentpótery szerint 1099) óta volt használatban.] Az oklevél hitelességét tagadó szakemberek közül 1 Az oklevél facsimiléjét ld. Erdélyi László : 'A pannonhalmi Szt. Benedek-rend története (a következőkben: Rendt.) Budapest 1902—1916. I. k. 56. 1.; szövegét uo. 589-590. 1. 2 Fejérpataky László : A pannonhalmi apátság alapító oklevele. Budapest 1878. 3 Városy Gyula: Újabb adalékok az első esztergomi érsek és a pannonhalmi alapítólevél kérdésének megoldásához. Történelmi Tár 1885. 715 — 723. 1. 4

Pauler Gyula: A Hartvik Legendáról. Századok 1892. 279 — 295. 1.; Uaz : A magyar nemzet története az árpádházi királyok alatt. II. k. Budapest 1899.

2 587—590. 1. 5 Bresslau, Harry : Zu den Urkunden König Stephans von Ungarn. Archiv für Urkundenforschung VI. (1916.) 65—76. 1.. 6 Jakúbovich Emil: A tihanyi alapítólevél olvasásához. Magyar Nyelv 1923. (9. kötet) 78—79.1. Uaz : I. Endre király törvónybeidéző ércbilloga. Turul 1933. 56. skk. 6*