Levéltári Közlemények, 32. (1961)
Levéltári Közlemények, 32. (1961) - Csóka J. Lajos: A pannonhalmi alapítólevél interpolálása / 83–99. o.
84 Csóka J. Lajos: utoljára Szentpétery Imre foglalkozott a kérdéssel. 7 Az interpoláció méretére vonatkozó véleménye megegyezett Város-yévul, az interpolálás idejét tekintve azonban Pauler véleményéhez csatlakozott, s azt 1209—1212 közétette. Megállapítása szerint az István királytól "Pannonhalmának adott oklevél 1002- július—augusztus havában készült. írója ugyanis a német császári kancelláriának az a „Heribert C" jelzésű nótáriusa volt, aki 1002 júniusában hagyta el a német kancelláriát, hogy II. Henrik sógorának, István magyar királynak a kancelláriáját szervezze meg. Ez az idő megfelel az oklevél azon adatának is, hogy az alapítólevél István királyságának 2. évében s a-XV. indictióban készült. Hóman megállapítása szerint ugyanis Istvánt 1001. január 1-ón koronázták meg, a XV. indictio pedig 1002. szeptember 15-ig tartott. Szentpétery meggyőződése szerint a ma meglevő oklevél ennek az 1002-ben készült eredeti oklevélnek „interpolált és utánzó másolata". Ezen kutatásokkal és megállapításokkal szemben sikertelen maradt Erdélyi Lászlónak az a törekvése, amellyel a mai oklevél hitelességét védeni igyekezett. 8 A tudományos közvélemény tehát ina már megegyezik abban, hogy a Pannonhalmán őrzött oklevél az István király által a monostornak adott privilégiumnak nem eredeti példánya, hanem interpolált másolata. Az interpolálás tenyere vonatkozó közmegegyezés ellenére azonban még mindig nyílt kérdése a problémának, hogy mikor, ki és miként készítette ezt a ma meglevő oklevelet? Említettük ugyanis, hogy Jakubovich 110l-re, Pauler a XIII. század elejére, Szentpétery pedig, pontosabban meghatározva, 1209—1212 közötti évekre tette annak létrejöttét. Ezen különböző .megállapítások indokolását a következőkben összegezhetjük: Pauler megállapításainak nagyobb része (a magyar—német háború, Pannonhalma alapítójának kiléte, egyházjogi kiváltságainak mibenléte) lényegében azt bizonyította, hogy az oklevél nem származhatott 1001-ből, tehát nem lehet hiteles. Azt, hogy az a XIII. század elején keletkezhetett: — Szentpétery szavait használva — „nyílván a somogyi dózsmaper idejére mutató volta miatt" következtette. Paulernek ezt a felfogását Szentpétery is magáévá tette, de a század „elejét" ő pontosabban igyekezett meghatározni. Azon az alapon, hogy a pannonhalmi apát és a veszprémi püspök között a somogyi tizedek miatt folyó „nagy per"-nek III. Ince a mai pannonhalmi oklevélnek II. Endre által 1212-ben készített átirata alapján vetett véget, úgy látta, hogy 1212-ben már készen volt ez az oklevél. Mivel azonban a recognitio-sorban Domonkos érsek mint „vicecancellarius" szerepel -—• amely hivatali megjelölés pedig a magyar kancelláriai gyakorlatban csak 1209 óta található —, véleménye szerint az oklevél csakis ezután vagyis 1209 és 1212 között készülhetett. Pauler és Szentpétery időmeghatározásában nyilvánvalóan a XIII' század elején folyt „nagy per"-nek volt döntő jelentősége. Az alábbiakban azonban rá fogunk mutatni arra, hogy az ilyen rendkívüli tizedjogok miatt Németországban már a XI. század közepén folytak harcok egyes területek püspökei s a haszonélvező apátok között, s ezeknek a harcoknak a hullámai az oly sokszor idegen származású püspökök és apátok révén csakhamar átcsaptak Magyarországra is. A pannonhalmi alapítólevél interpolációja és az interpoláció időpontjának és körülményeinek megállapítása így azért is jelentős, mert az interpoláció ezen ellentétek magyarországi kiélesedésének egyik korai dokumentuma. Ezért mi nem tartjuk döntő jelentőségű bizonyítéknak a XIII. század eleji nagy perre való hivatkozást — é hasonlóképpen gyengének találjuk a ,,vicecancellarius" szó magyar kancelláriai használatából vont érvnek az erejét is. Ez a szó ugyanis — Szentpétery előadása szerint is — 1100 körül már szerepelt a francia kancelláriai gyakorlatban, 9 s az Adelbold-féle hamis utrechti oklevél, amelyben „Walricus vicecancellarius" megjelölés is előfordul, szintén ''Szentpétery Imre: Szent István oklevelei. Szent István-Emlékkönyv. Budapest 1938. H. k. 133 — 202. 1. & Erdélyi László utolsó erre vonatkozó megnyilatkozásai: A pannonhalmi alapítólevél hitelessége. Ötven historikus szentistváni emlékműve. Szeged 1941. 91 — 105. 1. 9 Qiry, A. : Manuel de diplomatique. Paris 1894. 738. 1. szerint már az első Capetingek alatt (987 — 1108) megtalálható a, vicecancellarius vagy subcancellarius megjelölés.
