Levéltári Közlemények, 32. (1961)
Levéltári Közlemények, 32. (1961) - KRÓNIKA - Ányos Lajos (1876–1960) / 271 - Bertalan Mária (1886–1960) / 271
\ KRÓNIKA ÁNYOS LAJOS 1876—1960. 1960. december 28-án, 84 éves korában elhunyt Ányos Lajos, nyugalmazott országos levéltári igazgató. 1876. augusztus 22-ón született a Győr megyei Ásványban. 1884-ben középiskolai tanulmányainak befejeztével a bencés rendbe lépett. Mint a Pazmanaeum növendéke, a bécsi egyetem teológiai karának volt hallgatója,- majd 1901ben pappá szenteltetvén, egészen 1909-ig Pannonhalmán működött. Ez év őszén azonban kilépett a rendből, elhagyta a papi pályát. 1910-ben Budapest székesfőváros levéltárához nevezték ki, 1912-ben pedig az Országos Levéltárba került. Itt dolgozott egészen 1943-ban bekövetkezett nyugalombavonulásáig, főleg mint a levéltár akkori egyik főfeladatát képező nemesi ügyek szakértője. Tudományos munkássága — bár meglehetősen kiterjedt volt — tárgyilag sohasem lépte túl az őt kezdettől fogva különösen érdeklő genealógia és heraldika határait. Pedig az a tény, hogy nevének a Budapest történetére vonatkozó kutatások során az általa átbúvárolt középkori oklevelek borítékjaira — vagy néha magukra az oklevelekre is — gondosan ráírt kezdőbetűivel a történeti Magyarország oly sok levéltárában találkozhatunk, bizonyítéka annak, hogy történetünk e korai évszázadaira vonatkozólag Ányos milyen széleskörű forrásismerettel rendelkezett. Publikációi azonban — még a genealógia területén belül is — többnyire csak kisebb adatközlésekre korlátozódtak; — a tőle anyagismeretéhez képest várt nagyobb munkával sajátos — régi levéltárosok között nem ritka, elsősorban a kutatás örömét élvező — tudományos alkata adós maradt. 1943-ban nyugalomba vonult, s azóta teljesen visszavonultan élt, a levéltárral s a tudományos élettel jóformán semmi kapcsolatot sem tartva fenn. Kortársai már csaknem mind kidőltek: halálhíre így teljesen váratlanul érte azt a néhány embert, aki fiatal kezdő tisztviselőkónt még néhány éven át személyesen ismerhette őt. V. K. BERTALAN MÁRIA 1886—1960. 1960 novemberében hosszas betegeskedés után elhunyt Bertalan Mária, az Országos Levéltárnak tíz esztendővel ezelőtt nyugalomba vonult adminisztratív dolgozója. Felsőbányán született 1886. december 8-án. Gyermek- ós ifjúkorát Nagybányán töltötte, majd több évtizedes vidéki, különböző városokban (Szeged, Kaposvár stb.) töltött tanárkodás után 1936-ban került az Országos Levéltárhoz, ahol a titkárságon kapott beosztást. Itt működött másfél évtizeden keresztül, mint a gyakran cserélődő titkárok mellett mindvégig egyenletes pontossággal, idegesen gondos serénységgel dolgozó adminisztrátor. Egyéniségére élete végéig a szülőváros sajátos hangulata nyomta rá bélyegét. Nagybánya éppen ezekben az években a magyar festőművészet megifjodásának, felvirágzásának színhelye volt. Bertalan Máriát sok évtizedes barátság fűzte a nagybányai művészkolónia tagjaihoz, így elsősorban Ferenczy Károlynak hozzá korban közelálló három művész-gyermekéhez. Bizonyára nagy szerepe volt a művészi benyomásokban oly gazdag nagybányai éveknek, hogy élte végéig oly áhítatos szeretettel kereste mindig a szépet és nemeset. Emlékét kegyelettel őrizzük.