Levéltári Közlemények, 32. (1961)
Levéltári Közlemények, 32. (1961) - FORRÁSKÖZLÉS - Karsai Elek: Iratok a Gömbös-Hitler találkozó (1933. június 17–18.) történetéhez / 147–199. o.
Iratok a Gömbös—Hitler találkozó (1933. június 17—18.) történetéhez 183 A leszerelési konferencián francia protektorával és szövetségesével együtt szabotálta a leszerelést. Ugyancsak minden erővel küzdött a Mussolini-féle négyes paktum 18 ellen, melyet végeredményben sikerült is erősen, elvizenyősíteni és ezenkívül egyre szorosabbá fűzte, nemcsak politikai, de gazdasági térén is a három állam között fennálló viszonyt. Ennek egyik főcélja az volt, hogy bennünket megfélemlítsen és a Benes által már régóta tervezett gazdasági Dunaföderációba, mely természetesen a kis-entente vezetése alatt állana, bennünket belekónyszerítsen. A revízió kórdósében Benes utolsó expozéjában látszólag bizonyos előzékenységet mutatott, 19 ez azonban csupán látszat volt, mert amint biztosítva látta Franciaország támogatását a revízió ellen, a március végén Prágában tartott kis-entente-konferencián 20 a legnagyobb határozottsággal kijelentette, hogy területi revízióról természetesen szó sem lehet. Hasonló értelemben nyilatkozott Masaryk a Prágából nemrég eltávozott Masirevich követtel szemben, midőn kijelentette előtte, hogy területek átengedéséről csak Magyarország részéről is teendő területi koncessziók ellenében lehetne szó. Szóval a kis-entente mind erősebben felkészült a Magyarország elleni harcra, mereven ragaszkodva a területi revízió kórdósében eddig elfoglalt teljesen elutasító álláspontjához. Egyes, magukat a kis-entente-hoz való közeledés híveinek valló magyar politikusok magatartása következtében Benes elérkezettnek látta az időt arra, hogy Magyarországgal a mai helyzetet elfogadtassa. Teljesen megbízható információink vannak arról, hogy Benes azzal a tervvel foglalkozott, hogy nekünk egy több éves, ún. politikai fegyverszünetet ajánljon fel, melynek tartama alatt úgy a magyar közvéleménynek, mint a magyar kormánynak tartózkodni kellett volna, minden olyan nyilatkozattól, mely a jó viszonyt Magyarország és a kis-entente között megzavarhatta volna. De mindezzel a kis-entente nem elégedett meg, ós szükségesnek tartotta Berlinben is aláásni Magyarország befolyását. Történt ez pedig olyképpen, hogy megérttették a német kormánnyal, hogy a kis-entente államoknak az Anschluss ellen kifogásuk nincsen. Románia messze esik Ausztriától s ezért őt az Anschluss-kórdós közelebbről nem érinti. Jugoszlávia, bár a hivatalos körök s természetesen így a külügyminiszter is, állandóan az Anschluss ellen foglaltak állást, berlini követe útján biztosította a Wilhelmstrasset, hogy Belgrádnak nemcsak semmi kifogása nincsen az Anschluss ellen, hanem hogy az egyenesen Szerbia érdekében fekszik, még pedig azért, mert a nagy Németország szomszédsága bizonyos nyomást gyakorolna Olaszországra s enyhítené az olasz politikának jugoszlávellenes jellegét, továbbá mivel lehetetlenné tenné Olaszország számára, hogy egy olasz—jugoszláv háború esetén a jelenlegi Ausztriát felvonulási területnek használja fel. A legfeltűnőbb azonban az, hogy nemcsak Belgrád és Bukarest, de az utolsó időben Benes is fűnek-fának azt hirdette, hogy az Anschluss veszélyétől nem tart s ha választani kell az Anschluss ós a restauráció között, ő minden tétovázás nélkül az Anschluss mellett döntene. Mind a három kis-ententeország pedig úgy hivatalosan, mint sajtójában azt hangoztatta, hogy mindezek következtében az Anschluss-kérdésben Magyarország ós a kisentente között nagy különbség forog fenn, mert Magyarország retteg az Anschlusstól ós Olaszország támogatásával mindent elkövet annak megakadályozására. Ez a campagne nem maradt hatás nélkül, és Németországban az Anschluss főellenségének Olaszország ós Franciaország mellett tényleg Magyarországot tekintették, ami a hangulatot Magyarországgal szemben Berlinben erősen megrontotta. Hogy mi az. Anschluss mellett foglaljunk állást, azt tőlünk józan ésszel senki sem kívánhatta, dehogy a fent jellemzett kisentente-intrikák alól kihúzzuk a gyékényt, azt minden esetben meg kellett tennünk, ahol alkalom kínálkozott. Ilyen alkalom volt Hitler meghívása a miniszterelnök úrhoz, melyet visszautasítani az adott körülmények között súlyos politikai 18 A Négyhatalmi Egyezményt a leszerelési konferencia kudarca után, Mussolini javaslatára 1933. június 7-ón írták alá Németország, Franciaország, Anglia ós Olaszország képviselői; — ez az egyezmény megadta a fegyverkezési egyenjogúságot Németországnak. 19 Benes itt idézett exposójában, 1933. április 25-én ezzel kapcsolatban kijelentette: ,,A békeszerződések egész felépítése olyan természetű volt, hogy rendelkezéseinek bizonyos határozmányai idővel megváltoztathatók, illetőleg teljesen el is tűnhetnek . . ." Továbbá: „Reméljük, hogy Magyarországgal is gazdasági tárgyalásokat kezdünk és őszintén kívánjuk a tárgyalások teljes sikerét, hogy aztán a két állam politikai közeledését is megvalósíthassuk." (ÓL. MTI. Magyar Kiadás. 1933. április 25. — 19. kiadás.) 20 Valószínűleg tévedés, a kisantant államok prágai konferenciájára 1933. május végén került sor.
