Levéltári Közlemények, 30. (1959)

Levéltári Közlemények, 30. (1959) - Bogdán István: A vízjelkutatás problémái : vízjelgyűjtésünk mödszertana / 89–108. o.

90 Bogdán István minden forrást feldolgozó, tehát teljesség igényével fellépő hazai vizjelgyüjtemény nincs — létre kell hozni ilyent, mert enélkül víz jelkutatásunk csak vegetál. II. De mielőtt a kérdés érdemi tárgyalására rátérnénk, szükséges, hogy általánosságban megjelöljük a vízjelkutatás célját és ismertessük felhasználhatóságát. A víz jelkutatás hazai gyakorlata arra törekszik, hogy a vízjeles papírt — főleg a merítettpapírt — jellemző összes adatot feltárja és összegyűjtse azért, hogy elsődlegesen a papírkészítéstörténet szélesebbkörű kutatását kiegészítse, másodlagosan pedig azért, hogy segítségükre legyen mindazon tudományoknak,, melyeknek kutatásában a papír meghatározása szükséges, illetőleg a papírjellemzők bármelyikét céljaikhoz felhasználhatják. A külföldi gyakorlatnak is ez a célja, de feltáró munkája, adatgyűjtése és módszere nem ilyen teljes. A vízjelkutatás eredményét — eltekintve a papírkészítés történetkutatásától — elsősorban a levéltár- és történettudomány használhatja fel, a papírt jellemző'adatok kor- (eredetiség) és helymeghatározó képessége révén. E képesség a papír jellemző adatainak hely és kor szerint változó voltán alapul. E (később részletesen is ismertetendő) papírjellemző adatok révén pl. a merítettpapír esetében meghatározhatjuk a papírmalmot, s így a papír készítési helyét és (részben ezen keresztül) felhasználási területét, valamint korát is ; egyazon szitát ui. csak bizonyos — rendszerint a termelékenységtől függő — ideig használtak. A vízjelgyűjtő munka során feltárásra kerülő, megfelelően meghatározott és azonosított, s egy-egy vízjeltípusként külön típus összesítő lapon összefoglalt adatok segítségével tehát a kutató, a papíradatok azonosítása útján több-kevesebb bizonyossággal meghatározhatja nj^omtatványát, iratának keltét, az irat eredetiségét s az esetleges hamisítást (a vízjelgyűj temény ez utóbbi képességét újabbkori papírok esetében — az íráson kívül — az igazságszolgáltatás is igénybe veheti). Ugyancsak felhasználható ezen papírgyűjtemény a papír konzerválásához és restaurálásához is. Egyrészt általában az anyag és technológia megismerésével— ugyanis a gyűjtőmunka során ezekre is fény derül — másrészt pedig valamely konkrét papír esetében azért, mert annak egyik adatáról, a vízjelről közvetlenül, a vízjeltípus összesítő lapján feljegyzett papírjellemző adatok segítségével, megállapíthatja az illető papíranyag összes technológiai sajátosságait s így a vizsgálatot mellőzheti. S mivel a papír az írásbeliség alapanyaga, elterjedésének jelentős eszköze, tehát a papíradatgyűjtemény az általános művelődéstörténethez, — meghatározott papíranyag a vízjelek révén nyomonkövethető elterjedésének vizsgálata révén pedig a gazdaság — s szűkebben véve a kereskedelemtörténethez szolgáltat adalékot. A levéltár- és történettudománynak nyújtott segítsége miatt lett a vízjelkutatás történeti segédtudomány. De a levéltárnak nyújtott segítség csupán viszontszolgálat, mert a vízjelkutatás — és a papírtörténet — elsődleges forrása a levéltár. A levéltári anyagot használja és kell használnia elsősorban, mert itt lényegesebben korábbtól, nagyobb mennyiségben és többségében sértetlenül (ív) áll rendelkezésre az anyag, mint a könyvtárban.