Levéltári Közlemények, 30. (1959)

Levéltári Közlemények, 30. (1959) - IRODALOM - Bognár Iván: Michael Freund: Geschichte des Zweiten Weltkrieges in Dokumenten. I–II. Bd. (Weltgeschichte d. Gegenwart in Dokumenten) München, é.n. / 179–182. o.

182 Irodalom elfoglalását tűzte ki célul — esetleg a lengyelekkel szövetségben, a „kis megoldás" Lengyelország elfoglalását jelentette — esetleg a Szovjetunióval szövetségben. Az első lépés az volt Hitler részéről, hogy megtudakolta, vajon hajlandók-e a lengyelek a „nagy megoldás"-ban résztvenni. E célból már 1938. X. 24-én tudomására hozta Beck lengyel külügyminiszternek, hogy Danzignak vissza kell térnie a német birodalomba, ezenkívül a korridoron keresztül egy autó- s egy vasútvonalat követelt. Ennek ellenében támogatta volna a közös lengyel—magyar határt s részt biztosított volna a lengyeleknek Ukrajna kizsákmányolásában. A lengyel vezető körök azonban nagyhatalmi ábrándokat kergettek, „ellensúlyt" akartak képezni mind Németországgal, mind a Szovjetunióval szemben és elutasították a német követeléseket, anélkül azonban, — mint ezt Freund is megállapítja—, hogy az egyetlen reális segítségre, a Szovjetunióra támaszkodtak volna. A lengyelek kétségbeesetten kapaszkodtakaz angol—lengyel kölcsönös segélynyújtási egyezménybe, melynek semmi gyakorlati haszna nem volt. Csehszlovákia megszállása, mely Freund szerint a második világháború kezdetét jelentette s a német—román gazdasági egyezmény megkötése után, mely Németország számára a román olajat biztosította, az angol és francia kormány az otthoni közvélemény nyomása alatt rászánta magát, hogy tárgyalásokat kezdjen a Szovjetunióval kölcsönös segélynyújtási szerződés megkötése céljából. A szovjet kormány április 18-án tervezetet nyújtott át a, francia és angol kormánynak, mely az említett három országon kívül a Balti-tengertől a Fekete-tengerig az összes kelet-európai országoknak nyújtandó katonai segítséget is tartalmazta. A nyugati hatalmak azonban „féltették" ezeket az országokat a Szovjetunió (értsd : a szocializmus) befolyásától és vonakodtak a tervezetet elfogadni Ezenkívül nem voltak hajlandók nagyobb segítséget adni a Szovjetuniónak, ennek Hitler általi várható megtámadtatása esetén. Lényegében e két pont körül forogtak s ezen buktak meg a Moszkvában több, mint négy hónapig elhúzódó tárgyalások. Ugyanekkor Sir Horace Wilson angol pénzügyi államtitkár nemhivatalos politikai, katonai és gazdasági jellegű tárgyalásokat folytatott Wohlthat német államtanácsossal a két ország együttműködéséről az említett vonatkozásokban. Nyilvánvaló volt, nyugaton még mindig nem tettek le arról a tervről, hogy kelet felé fordítják a háborút. Ilyen helyzetben a Szovjetunió kormányának nem mai'adfc más választása, mint elfogadni a német— szovjet megnemtámadási szerződésre vonatkozó német ajánlatot- A szerződést augusztus 23-án hozták nyilvánosságra. A II. kötet valamivel előbb, augusztus 3-i időponttól, az angol—német titkos tárgyalásokkal zárul. Rólunk, magyarokról főleg az első kötetben, a csehszlovák krízis kapcsán esik szó. A dokumentumokból látható, hogy a magyar kormány a lengyelekkel összehangban tette meg lépéseit e kérdésben. Hitlernek nem tetszett a magyar kormány, eleinte elég óvatos magatartása, s erélyesebb fellépésre ösztönözte őket. Evés közben azonban alaposan megjött az étvágy s míg Csáky külügyminiszter 1938 októberében Ciano előtt még úgy nyilatkozott, hogy ha kell, az utolsó emberig harcolnak Hitler ellen, addig 1939. március 13-án Horthy táviratában túláradó boldogságának ad kifejezést, amiért megengedte nekik Kárpátalja megszállását. Ugyanekkor azonban Szlovákiát megtartotta Hitler magának, hogy a magyarokkal tartsa sakkba a szlovákok vezetőit. A Hitler-ellenes lengyel—magyar (esetleg román) összefogás légvára pedig a valóság első fuvallatára összeomlott. Végeredményben megállapíthatjuk, hogy e két kötet igen értékes iratokat közöl, melyek nélkülözhetetlenek a második világháború történetének tudományos feldolgozásához. Már a válogatásnál erősen hiányoljuk azonban a gazdasági vonatkozású iratokat, melyek sok, egyébként rejtélyes eseményre adhatnának magyarázatot.Nagyobb probléma az, hogy míg Freund a dokumentumok kiválogatásában igyekszik fenntartani az objektivitást és tudományos pártatlanságot, addig a kommentárokban már erősen elfogult revansista, szovjetellenes nézeteket hangoztat. Munkája tudományosságát ez igen lerontja. De maga a téma, annak széleskörű dokumentációja fel kell hogy keitse bennünk is az igényt: szükséges és helyes lenne a szocialista tábor országai részéről is szervezett formában kiadni a mondott kor fontosabb dokumentumait, természetesen megfelelő válogatásban, és megfelelő kommentárokkal. Bognár Iván -