Levéltári Közlemények, 30. (1959)

Levéltári Közlemények, 30. (1959) - IRODALOM - Bognár Iván: Michael Freund: Geschichte des Zweiten Weltkrieges in Dokumenten. I–II. Bd. (Weltgeschichte d. Gegenwart in Dokumenten) München, é.n. / 179–182. o.

Irodalom 181 történt meg, hogy az események ábrázolásában nem történnek nagyobb kronológiai ugrások. A könyv részekre és fejezetekre oszlik. Az iratok sorszámozva vannak. A kötetek végén van a forrásjegyzék és a naptári mutató. Ez utóbbi közli időrendben a napokat, az arra a napra vonatkozó dokumentum tárgyát és sorszámát, azt, hogy eredeti vagy Freund saját fordításában van-e az irat közölve, valamint az iratot eredetileg közlő kiadvány nevét. Tehát az iratok legendái itt vannak feltüntetve. Nagyon megkönnyítené a kötetek használatát egy részletes név- és tárgymutató. Lássuk most már röviden a kötetek tartalmát. Az első kötet a Hitler által mesterségesen felfújt szudétanémet,-illetőleg csehszlovák kérdést tárgyalja. A közölt dokumentumok világosan megmutatják a nyugati hatalmak tehetetlenségét és gyávaságát ebben a kérdésben. Először erejük fitogtatásával le akarták blöffölni Hitlert, majd, mikor ez nem sikerült, belementek a szégyenletes müncheni kapitulációba. Csehszlovákia sorsa már az 1938. április 28—29-én tartott közös angol—francia miniszterelnöki és külügyminiszteri értekezleten megpecsételődött, ugyanis itt eldöntötték, hogy Csehszlovákia érdekében semmiképpen sem indítanak háborút. Ugyanakkor a német nagy vezérkar ,,Zöld Terv"-ében még nem szerepelt Csehszlovákia meglepetésszerű lerohanása, a közvéleményre való tekintettel. A nácik ekkor még nem érezték magukat annyira erősnek, hogy a közvéleményt figyelmen kívül hagyhatták volna. (A Zöld Terv — Csehszlovákia fedőneve.) Nagyon érdekes a Zöld Tervnek az a pontja, melyben a villámháború követelménye van felállítva. Szószerint idézzük : Politikailag a katonai események első négy napja a döntő. Ha az átütő katonai eredmények elmaradnak, okvetlenül bekövetkezik az európai háború. Befejezett tényeknek kell bebizonyítaniuk az idegen katonai beavatkozás kilátástalanságát. Szövetségeseket bevonni (a zsákmány felosztásában). Zöldet (a cseheket) demoralizálni kell a villámháború által. A németek bizonyos mértékig az egész második világháború folyamán az itt lefektetett alapelvekhez tartották magukat. De térjünk vissza a csehszlovák kérdésre. Hitler csak május végén határozta el Csehszlovákia szétzúzását katonai úton, miután olaszországi látogatásakor meggyőződött* arról, hogy Mussolini egy német— cseh konfliktus esetén semleges maradna. Mivel magyarázható az, hogy a nyugati hatalmak készek voltak Csehszlovákiát feláldozni saját biztonságaik érdekében s ezáltal valósággal bátorították az agresszort további agressziók elkövetésére ? Itt arra a legfontosabb célra kell rámutatnunk, mely már 1933 óta meghatározta a nyugati hatalmak magatartását Hitlerrel szemben. Ez a cél abban állott, hogy Hitlert kelet felé, mindenekelőtt a Szovjetunió ellen kell fordítani területszerző igényeivel. Erről tanúskodik az a Hitler és Halifax angol külügyminiszter között lefolyt beszélgetés, melyet a Szovjetunió tett közzé 1948-ban. {Ezt a dokumentumot Freund nem közli.) Ebben a beszélgetésben Halifax kijelentette, Németország azáltal, hogy a kommunizmust saját országában megsemmisítette, útját szegte ennek NyugatEurópa felé, ezért joggal tekintheti magát a Nyugat védőbástyájának; a bolsevizmus ellen. Az I. kötet közli azt a beszélgetést, mely Bonnet francia külügyminiszter és Litvinov külügyi népbiztos közt zajlott le 1938. május 12-én. Arra a kérdésié, vajon a Szovjetunió hogyan nyújthatna segítséget Csehszlovákiának, melyhez kölcsönös segélynyújtási egyezmény fűzte, Litvinov azt válaszolta, hogy csapataiknak lengyel és román területen kellene keresztülhaladni, azonban ezt nem tehetik meg addig, míg ehhez az említett két ország beleegyezését meg nem nyerik. Lengyelország és Románia uralkodó osztályai azonban süketek maradtak arra a figyelmeztetésre, hogy ők is Csehszlovákia sorsára fognak jutni és nem engedték meg a szovjet csapatok átvonulását, A nyugati hatalmak pedig inkább feláldozták Csehszlovákiát (és Lengyelországot) Németországnak, mintsem hogy szovjet csapatokat lássanak Közép-Európában. Ahogy Freund az egész tárgyalt korszak — s ezen át napjaink világpolitikai helyzetének — jellegét illetőleg kifejezett nézeteiről, úgy' e konkrét kérdésekben elfoglalt álláspontjáról is kevés jót mondhatunk. A kommentárokról úi. az derül ki, hogy a szudétanémet kérdésért Csehszlovákia a felelős! Hitlerrel szemben csak az a kifogása, hogy agreszszív politikájában egyedül a területi, stratégiai célokat tartotta szem előtt, a német nemzeti érdekek rovására. Tehát sovinizmusban még túl is megy Hitleren s azzal próbálja mentegetni, hogy másfajta rendszer is ugyanilyen politikát folytatott volna Csehszlovákiával szemben. Csehszlovákia után Lengyelország következett. A német vezérkar titkos irataiban Lengyelországra vonatkozólag kétféle tervezet volt. A „nagy megoldás'

5 Ukrajna