Levéltári Közlemények, 30. (1959)

Levéltári Közlemények, 30. (1959) - IRODALOM - Komjáthy Miklós: Urkundenbuch des Burgenlandes und der angrenzenden Gebiete der Komitate Wieselburg, Ödenburg und Eisenburg. Bearb. von Hans Wagner. 1. Bd. Die Urkunden von 808 bis 1270. Graz, Köln, 1955. / 172–176. o.

Irodalom 173 kritikai elemzés tárgyává tenni s valamiféle, az ő megoldásánál jobbnak tűnő megoldást ajánlani. Éppen a kérdés komplikáltsága s a szerkesztő eljárásának minuciózus volta írja elő, ill. engedi meg, hogy magyar részről se emeljünk kifogást az oklevéltár gyűjtőkörének területi elhatárolásával szemben. Sőt, mint az osztrák és á magyar nép közötti békére törekvés s a tudomány területén való szoros együttműködés egyik megnyilatkozását, megnyugvással rögzítjük itt is a kiváló szerkesztő megjegyzését, hogy akkor, amikor anyaggyűjtését a jelenlegi politikai határokon túl magyar területekre is kiterjesztette, ebben nem politikai célok, csupán a történeti-földrajzi-népi adottságok komplex számbavételének szüksége vezette. Az oklevelek túlnyomó része valahol, valamilyen formában, legtöbbje magyar okmánytárakban, már napvilágot látott. Minthogy azonban közülük nem egy csak Fejérnél, vagy az ő oklevéltárának színvonalán álló kiadványban olvasható, viszonylag még így is elég magas (csaknem 400) a teljes szövegében közölt oklevelek száma. A többiről, különösen az oklevéltárat elsősorban használó helytörténészeknek kitűnően megfelelő régésztákat adott a szerkesztő. A kötet nyugati recenzensei általában dicsérik Wagner eljárását, hogy regesztáit nem terhelte meg a helyi kutatóknak mit sem mondó formulákkal s más latin nyelvű szövegrészekkel. A dolgot magyar részről nézve, nem merném ezt ily egyértelműen a kiadvány pozitív vonásai közé sorolni. Ha az osztrákoknak meg is éri, hogy már sokszor lenyomtatott szövegeket újra ,,in extenso" közöljenek, mi kénytelenek vagyunk megelégedni eredeti szövegrészeket is tartalmazó kivonatokkal. Megelégednénk a burgenlandi oklevéltárban is efféle regesztákkal. Különösen, ha arra gondolunk, hogy az így elérhető helymegtakarítás árán a kiadvány időben jóval előbbre jutott volna már. Wagner és munkatársai szövegkritikai és szövegközlő munkájáról csak a legnagyobb elismerés hangján szólhatok. A legjobb és legmodernebb mintákhoz igazodtak s elképzeléseiket a kiadó és a nyomda a legigényesebb módon valósította meg. A közlés technikája kitűnő. A különböző részek élesen, de ízlésesen különülnek el egymástól. Nem ártott volna azonban a szövegeket sorszámozni s ezzel az utalásokat és hivatkozásokat még pontosabbá tenni. A kötet lényegében egy határsáv életének csaknem fólévezredet (808-tól 1270-ig) felölelő iratemlékeit publikálja. Az ismertetés eleve megszabott, elvi és térbeli korlátai nem engedik meg, hogy a bőségesen tárulkozó anyag alapján társadalmi, politikai rendszerek érintkező felületének problémáiról akár csak vázlatos összefoglalást is adjak. Két évtizeddel ezelőtt, éppen az osztrák—magyar határ történetéből kiindulva, több, kisebb dolgozatban és bírálatban foglalkoztam a magyar államhatár kialakulásának kérdésével. Ma, nyugati határunk élete első három századának történetére vonatkozó szinte teljes iratdokumentumgyűjtemény áttanulmányozása után úgy látom, hogy ez a sajátos kérdéskomplexus modern szempontú vizsgálatra is érdemes. Az államhatárok kialakulása sokrétű ós lassú folyamat; nem tisztán s talán nem is elsősorban két szomszédos ország államiságának függvénye. Már e kötet anyagának futólagos áttekintése során is fény vetődik arra, hogy miképpen formálódott osztályellentétek, földművelési formák, kereskedelmi érdekek, hadászati meggondolások, telepítések, migrációk tarka szövevényében a koraközépkori államhatár. Ezernyi tényező egymásra hatása, egymás melletti kibontakozása, más-más társadalmi viszonyok között dolgozó, különböző nyelvű és szokású népek egymás mellett élése alakította ki azt á határvonalat, amely végül is két állam felségterületét választotta ketté. Az osztrák—magyar államhatár vonalszerű megmerevedése valamivel korábban következett be, mint ahogyan azt negyedszázad előtti dolgozataimban állítottam. Moór Elemérnek volt igaza, amikor nem fogadta el terminus posbquem-nek a XIII — XIV.század fordulóját. A XIII. század elején már nem egy ponton vonalszerű határ húzódott Magyarország és a Német Birodalom között. Az. államhatárok kialakulásának vizsgálatában, amint annak idején is utaltam rá, nem nélkülözhetjük az egykorú terminus technicusok elemzését sem. A magyar okleveles gyakorlat igen jellemző sajátossága a nyugatival szemben, a határbejárások és határleírások gyakorisága. E gazdag metalis anyagból bőségesen meríthetünk a határterminológiára forrásadatokat. Egyértelműen meg lehet állapítani, hogy, míg a ,,meta" szó egyaránt előfordul magánbirtok- és államhatárok megállapításánál (mind határjelmind pedig, bár jóval kisebb számban, határvonal értelemben), addig a „confinium", az államhatárok fogalomkörének szinte szuverén terminusa. Magában a szóban is kifejezésre jut az államhatárok kialakulásának döntő mozzanata, a különböző társadalmi és gazdasági formák egymásmellettisége s érintkezése. (Vö. az okmánytár határjárásainak adataival, melyek közül nem egy a két államot egymástól elválasztó vonalra vonatkozik.) A kötet sokrétű adattömegéből azért emeltem ki éppen ezeket, mert az okmánytár jellegét az anyagával felölelt terület határvidék volta determinálja. Mégpedig olyannyira, hogy ez a jelleg néha még az erősen kötött szövegű, koraközépkori oklevelek legformá-