Levéltári Közlemények, 30. (1959)

Levéltári Közlemények, 30. (1959) - IRODALOM - Komjáthy Miklós: Urkundenbuch des Burgenlandes und der angrenzenden Gebiete der Komitate Wieselburg, Ödenburg und Eisenburg. Bearb. von Hans Wagner. 1. Bd. Die Urkunden von 808 bis 1270. Graz, Köln, 1955. / 172–176. o.

174 Irodalom lisabb részeiből (promulgatio, arenga) is kiütközik. Madártávlatból nézve a századokkal később Burgenland néven egyesített territórium csaknem félévezredes oklevélanyagát, feltűnik, hogy kormányzatának súlypontja fokozatosan nyugatról kelet felé tolódott. A terület, amelyet a mai Burgenlanddal kapcsolatban kelt oklevelek fognak át, idő haladtával egyre szűkebbé válik s a diplomák száma, amely, csak rá vonatkozik, egyre gyarapszik. Okleveleket első ízben magyar uralom alatt bocsátottak ki ezen a területen. Ami a Burgenland mesterséges fogalma mögött meghúzódó valóság különleges színét adja Ausztria életében, azt minden időkig a valaha Magyarországhoz tartozás ténye, az, hogy e területsáv népének élete egykor közös volt a magyar népével, fogja legfőképpen meghatározni. Az oklevéltár anyagának túlnyomó része magyar oklevélkibocsátóktól származik. Az oklevelek kritikai értékelésénél tehát a magyar diplomatika eredményeit is figyelembe kellett venni. A szerkesztő nem egyszer elismerően hivatkozik Szentpétery Imrére, akinek Kritikai Jegyzéke s a borsmonostori oklevelekről írt, alapvető tanulmánya nélkül az Urkundenbuch sem jelenhetett volna meg ebben, a legmagasabb tudományos igényeket is kielégítő formában. Persze, a kötet anyagának kiadásra való előkészítése további kritikai munkát is igényelt. Ennek eredményeként Wagner a borsmonostori hamisítványokról külön tanulmányt írt (Burgenländjsche Forschungen 23. füzete). Wagner dolgozata észrevehetően tehermentesítette az Urkundenbuch kritikai apparátusát. A kiadvány magyar jog- és társadalomtörténeti terminológiája, sajnos, nem áll á kor színvonalán. Ezt a hiányosságot azonban nem annyira az osztrák szerkesztő, mint inkább a magyar történettudomány rovására kell írnunk. Jellemző ui., hogy jog- és alkotmánytörténeti fogalmak magyarázatánál a magyarul nem tudó, német kutatók még mindig Timon Ákos 1904-ben második kiadásban megjelent „Ungarische Verfassungsund Rechtsgeschichte"-jéhez kénytelenek folyamodni. Elképzelhető, hogy ily körülmények között például a comes fogalmának német terminus technieus-szal való visszaadásában mennyi a következetlenség és pontatlanság. (Az Erdélyi-, Tagányi-féle, több mint négy évtizeddel ezelőtti vitából is csak Erdélyire hivatkozik az oklevéltár, a comes szóval kapcsolatban pedig Tagányinak egy 1881-ben megjelent cikkecskéjére.) A nyugati tudományosságnak legújabb eredményeinkről való tájékoztatásában — íme, ez a provinciális okmánytár is számtalan bizonyítékát adja — szégyenletesen elmaradtunk. A kötet anyagának összeállítása és oklevélkritikai apparátusának megszerkesztése sokszor szinte leküzdhetetlen akadályokba ütközött. A munkálatok utolsó szakaszában ui. a szerkesztő nem végezhetett a magyar levéltárakban és könyvtárakban kutatásokat. Így nem volt lehetséges számtalan oklevélszövegnek az eredetivel való összeolvasása s elmaradt néhány olyan, ott kint megszerezhetetlen, kevésbé ismert, de a kiadványban szereplő oklevelek értékelése szempontjából fontos, magyar tanulmány eredményeinek a bedolgozása is. Többek között csupán idézhette, de érdemben nem használhatta Wagner, Theotmar salzburgi érseknek és suffraganeusainak IX. János pápához intézett, 900 tájára datálható, e vidék történetére páratlan érdekességű (az oklevéltárban 20. szám alatt regesztázott) levelével kapcsolatban, Gombos P. Albin „A honfoglaló magyarok itáliai kalandozása" című, akadémiai székfoglaló értekezését (Budapest, 1928.). Pedig az általában hitelesnek tartott levél valódiságát eleddig éppen Gombos vonta kétségbe a legkomolyabb érvek alapján. Gombos szerint már provenienciája is gyanússá teszi a levelet. Szövege csupa hamis, Piligrim-féle, birtokszerző és hatalomkereső oklevél között maradt fenn egy, a le vél állítólagos kelte után mintegy kétszáz esztendővel később íródott kódexben. „A levél hátteréül — írja Gombos — az a hosszú évekre terjedő, engesztelhetetlen gyűlölködést szülő háborúskodás szolgál, amelyet a morvák a keletfrank birodalommal, elsősorban is 'Bajorországgal viseltek politikai és egyházi függetlenségük biztosításáért, (i. m. 84. o.)" A bajor püspökök levele a morvák harcának, amelyet egyházi és politikai függetlenségükért vívtak, részleteit, de jellegét és lényegét is eltorzította. Morvaország egyházi függése-a passaui püspökségtől korántsem volt oly szolgai, mint amilyennek a le Vél feltünteti. Mindaz, amit a levél a politikai függésről ír, az igazságnak még durvább megcsúfolása. A levélíróknak az az álHtása pedig, hogy 899-ben a morvák akadályozták meg a keletfrank birodalmat abban, hogy a Szentszéket és Itáliát megszabadítsák a magyarok betöréseitől, a képtelenségek világába tartozik. Hiszen éppen ezekben az években (898 és 900 között) a keletfrankok szüntelenül támadták és védekezésre szorították a morvákat. Gombos nagyon helyesen utal arra is, hogy Pannóniának a magyarok által történt elpusztítása, amelyet a levélírók körülményesen elbeszélnek, sem történhetett a levél feltételezhető kelte, 900 előtt, hanem csak jóval azután. A Rábán túlra, amely részek leginkább érdekelték a bajorokat, meg éppenséggel nem juthattak el a magyarok 900 előtt, hisz még a Rábán innen is csak 900-ban tűnnek fel először.