Levéltári Közlemények, 30. (1959)

Levéltári Közlemények, 30. (1959) - Szedő Antal: A magyar levéltárügy jelenlegi helyzete / 3–15. o.

10 Szedő Antal folyamatos ügyintézéshez hosszabb ideig szükséges iratokat és ezeket 10 éven át kell őrizni, ennek letelte után szabályszerű eljárással, az érvényben levő szakminisztériumi ügykörjegyzék alapján levéltári ellenőrzés mellett lehet őket selejtezni. Nem lehetett azonban belenyugodni abba, hogy az értékes iratok jegyzékében nem szereplő iratokat még mindig minden további eljárás nélkül lehet az irattermelő szerv tetszése szerint zúzdába küldeni. A végrehajtási utasításoknál azonban sikerült elérni, hogy a 10 évnél rövidebb ideig őrzendő iratokról is készüljön jegyzék és csak a jegyzékben felsorolt iratokat lehessen a jegyzékben megállapított idő letelte után kiselejtezni. Új a kormányrendeletben az is, hogy felelőssé teszi a szervek vezetőit az iratok sorsáért, valamint az, hogy a felügyeleti szervek kötelességévé teszi a megőrzendő iratok meglétének ellenőrzését. Összefoglalva az ellenőrzési feladatkörre vonatkozó mondanivalót: az utóbbi 7—8 évben a levéltárosok hozzászoktak ahhoz, hogy a levéltár-erődök falai közül kilépjenek és legalább bizonyos biztonsági intézkedéseket megtegyenek olyan mórtékben, amilyen mértékben a törvényes rendelkezések alapján ez ma egyáltalán lehetséges, annak érdekében, hogy az anyag a maga idejében a levéltár-erőd falai közé épségben megérkezzen. Ugyanígy hozzászoktak ahhoz az irattermelő szervek, hogy a levéltárosok időnként pl. selejtezés alkalmából megjelennek az irattárakban. Sőt sok esetben baráti kapcsolatok alakultak ki a levéltárak és irattárosok között. Nem egyszer az irattárosok jelentik a levéltárnak, hogy feletteseik valamilyen, az iratok épségét fenyegető intézkedésre (pl. az iratok nedves pincehelyiségekbe való átköltöztetésére) készülnek. Több ízben a Levéltári Osztály Össze is hívta jelentősebb szervek irattárosait közös problémák megbeszélésére. Egy másik terület, amelyen a levéltárak rendszeresen ós átfogóan a felszabadulás után folytattak működést, a leltárkészítés. A 29/1950. törvényerejű rendelet végrehajtási utasítása elrendelte, hogy a levéltárak egy éven belül kötelesek alapleltárt készíteni anyagukról. Az Országos Levéltárban már 1949. év végére elkészültek ezek az alapleltárak. Az alapleltár a szó szoros értelmében nem leltár, hanem fond nyilvántartó lap, mely a fond terjedelmére, nevére, évkörére, tárgyára, irattári rendszerére tartalmazza a legfontosabb adatokat. Az alapleltárak lehetővé tették, hogy a magyar történelem folyamán először felmérjük az összes, levéltárakban levő anyagot. Ez kétségtelenül elősegíti a kutatómunkát (az Országos Levéltár alapleltárai sokszorosításban is megjelentek). Azonban ez a munka nem vezetett mindenütt ugyanolyan eredményre. A mélyrehatolás tekintetében jelentős különbségek vannak az egyes alapleltárak között, sőt a hasonló felépítésű levéltárakban is (mint pl. a megyei levéltárak) megfelelő központi utasítás hiányában a legkülönbözőbb módon alakították ki a leltárakban leírt fondokat és állagokat. Csak a múlt évben került sor az összes állami levéltárakban a fondok egységes szempontok •szerint történő kialakítására. Ugyancsak előírta a 29/1950. törvényerejű rendelet végrehajtási utasítása az ún. ismertető leltárak elkészítését is 5 éven belül. Az ismertető leltár már az Európában meghonosodott leltárfogalmat plántálja át a magyar levéltári terminológiába. Ugyanis az Országos Levéltár által elkészített utasítás szerint ez a leltár tartalmazván az alapleltárban meglevő adatokat, bővebben kifej ti a fond-iratok tartalmát és tárgykörét, közli az anyag ismeretéhez szükk ;séges hivataltörtóneti és levéltártörténeti adatokat. Ismertető leltár eddig csaaz Országos Levéltárban készült el, a területi levéltárakban eddig nem oldot-