Levéltári Közlemények, 29. (1959)

Levéltári Közlemények, 29. (1959) - A Magyar Tanácsköztársaság történeti forrásai a magyar állami levéltárban - A Magyar Tanácsköztársaság történeteinek forrásai aTerületi Állami Levéltárban / 49–168. o.

A Magyar Tanácsköztársaság történetének forrásai a területi Állami Levéltárakban OÍ bízott intózőbizottsági tagok mellé bizottságokat választottak. Hasonló bizottságokat, illetve albizottságokat alakítottak egy-egy speciális feladat (pl. az egyházi vagyon likvidálása) megoldására. Ezeket a bizottságokat gyakran direktóriumoknak is nevezték. Egyrészt ugyancsak a feladatok szakszerűbb ellátása, de főleg az ellenforradalmi megmozdulások elleni határozott fellépés biztosítása ós a Vörös Hadsereg tevékenységének előmozdítása, szükségletének kielégítése érdekében, a Forradalmi Kormányzótanács biztosokat rendelt az egyes megyék, illetve városok élére. Annak megfelelően, hogy a helyi hatalmi szervek tekintetében az ideiglenes Alkotmány után lényegesebb változás nem történt, a végleges Alkotmány ilyen tekintetben csak átvette az ideiglenes Alkotmány szövegét. Az igazgatási apparátusban bekövetkezett változásoknak megfelelően azonban, most már határozottan leszögezte, hogy a „helyi igazgatásnak régebben fennálló rendszere megszűnik". Ezzel tehát ismét a forradalom által elért újabb eredményeket rögzítette. Az új igazgatási apparátus kiépítése azonban csak a városokban és a megyékben haladt gyors ütemben — tehát ott, ahol a városi forradalmi munkásosztály befolyása elsősorban érvényesült—a járásokban ós a falvakban már sokkal lassabban ment az átalakulás, sőt mondhatnánk, hogy csak bizonyos szintig jutott el. A járási intézőbizottságok csak viszonylag kevés helyen működtek jól. A tényleges igazgatást a legtöbb helyen a megyék által kiküldött politikai, majd később közigazgatási megbízottak felügyelete alatt működött főszolgabírói hivatalok látták el, sőt egyes helyeken maguk a főszolgabírák is tovább tevékenykedtek. A járási tanácsok részéről legfeljebb csak annyi történt az igazgatási apparátus irányítása tekintetében, hogy bizottságokat küldtek ki a hivatal munkájának ellenőrzésére, illetve a megbízott segítségére. Hasonló volt a helyzet a falvakban is. Összegezésként megállapíthatjuk — a hibák egyik forrásává vált következetlenségek ellenére —, hogy a Tanácsköztársaság helyi államhatalmi és igazgatási szervei a legteljesebb demokrácia megvalósulását szolgálták. A helyi hatalmi szervek csúcsai egyben az igazgatási szervezet elsősorbani irányítóivá is váltak : az igazgatási apparátus vezetői, az intézőbizottsági tagok és a direktóriumok tagjai közvetlenül a tanácsoknak tartoztak felelősséggel. Ugyanekkor viszont a demokrácia megsértése nélkül érvényesült a szükséges központi irányítás is. A községi tanácsok a járási, a járási és városi tanácsok viszont a megyei tanácsoknak tartoztak felelősséggel. A megyei tanácsok pedig — sőt bizonyos tekintetben a városi tanácsok is — a Kormányzótanácsnak, illetve a Szövetséges Központi Intézőbizottságnak voltak közvetlenül alárendelve. Ugyancsak a központi irányítás szolgálatában állottak a városi, illetve megyei kormányzótanácsi megbízottak is. Végül bezárta ezt a kört az a körülmény, hogy minden tanács képviseltette magát a Tanácsok Országos Gyűlésén, amely az államhatalom legfőbb szerve volt, s mint ilyen, irányt szabott az államigazgatás minden szervének, tehát a központi irányítást adó legfőbb igazgatási szerveknek is. Ugyancsak a tanács választások után került sor az igazságszolgáltatási, a karhatalmi és a szakigazgatási szervezet átformálására is. A forradalmi törvényszékek felállításáról tulajdonképpen már a március 25-én kelt IV. Forradalmi Kormányzótanácsi rendelet is intézkedett, 4*