Levéltári Közlemények, 29. (1959)

Levéltári Közlemények, 29. (1959) - Tanulmányok a Magyar Köztársaság történetéhez - Oltvai Ferenc: A Szocializált birtokok Csongrád megyében (1919. Ápr. -Aug.) / 334–359. o.

A szocializált birtokok Csongrád megyében (1919. ápr.—aug.) 343 szakemberekre valóban szükség volt, maradásukat rendelet is meghatározta, 44 — de mégis hiba volt, hogy ilyen nagymértékben alkalmazták a bérlőket, sőt az egykori tulajdonosokat is és nem mellőzték a megbízhatatlannak ismert gazdatiszteket. Ha már az uradalmak vezetése így állott, más szervnek kellett volna pótolni az ellenőrzést. Ezt a szerepet a Forradalmi Kormányzótanács a pénzügyi ellenőrzés terén a helyi tanácsokra bízta. Forrásainkban nincs nyoma annak, hogy az uradalmak területén pártszervezet, szakszervezet vagy ellenőrző munkástanács működött volna. Az egyes üzemegységeket vezető gazdabiztosnak a gazdálkodás terén a kormányzat igen nagy lehetőséget biztosított azzal, hogy a szerződéseket és jogügyleteket csak ő köthette meg. Viszont a befolyó pénzösszegeket csak a munkástanács egy tagjának jelenlétében veheti fel. Ä hiteligények kielégí­tését a helyi bankok és pénzintézetek útján a Pénzintézeti Központ látta el, az ellenőrzéssel együtt. 45 A szervezet megismerése után alábbi összeállításunk a megye két járásá­ban szocializált birtokok területét községenként tünteti fel. 46 A község neve A szocializált birtok tulajdonosának vagy gazdálkodójának (bérlőjének) neve Terület kh. 1. Csongrád 2. Felgyő 3. Derekegyháza .... 4. Mindszent 5. Pusztamérges .... '8. Sövényháza Faragó Antal , gróf Károlyi László Weisz Manfréd Mezőgazdasági Kenderipari Rt őrgr. Pallavicini Sándor dr. Grünner Fülöp (Hungária) Szőlőtelep Betéti Társ őrgr. Pallavicini Sándor Lengyel ós Ötvös bérgazdaság Székely Lukács ,. Hajdú János ,, Straus 2 Gyula ,, ....... Szojka ós Szemző „ Karakasevits Károly ,, Körmendy és Landesberg bérgazdaság Mellis Lajos bérgazdaság Wertheimer Miksa ,, Nóvák Ferencnó ,, Kertész és Újhelyi „ Takács Józset ,, Hefner Jakab „ Összesen: 734 5 258 8 889 2 375 2 177 314 365 12 420 5 185 815 396 723 941 1 515 590 1 280 203 135 1 663 47á 220 46 571 Adataink többsége a Pallavicini-féle hitbizományi birtokra vonatkozik. Ennek az az oka, hogy Tanácsköztársaság bukása után a szocializált birtokok felszámolását végző Szegedi Kerületi Lebonyolító Bizottság — ahonnan adataink jórészét vesszük — működésének ideje alatt a csongrádi járás tiszántúli részéről a román megszállás miatt nem tudott adatokat beszerezni. A szocializálásnak a derekegyházi uradalmakban történt eseményeit ezért nem ismerjük. Alig rendelkezünk adatokkal gróf Károlyi László felgyői uradalmáról. E két uradalomról annyit tudunk, hogy szocializálva voltak. 44 Tanácsköztársaság. 8. sz. 1919. ápr. 3. 45 Uo. 5. sz. 1919. márc. 30. és 9. sz. 1919. ápr. 9. 46 SzKLB 91/1921. sz.

Next

/
Oldalképek
Tartalom