Levéltári Közlemények, 28. (1958)

Levéltári Közlemények, 28. (1958) - IRODALOM - Lőrincz Zsuzsa, B.: A fasiszta rendszer kiépítése és a népnyomor Magyarországon 1921–1924. Szerk., bev. Nemes Dezső. Összeáll. Karsai Elek. (Iratok az ellenforradalom történetéhez, 2.) Bp., 1956. / 288–292. o.

Irodalom 291 Még az Országos Levéltár külügyi vonatkozású anyagában is több meggyőző anyagot lehetett volna találni, pl. a népszövetségi kölcsönnel kapcsolatban, vagy nem lett volna érdektelen semmilyen szempontból az a kérdés, hogy a nyugat hogyan foglalt állást az intézményesített terrorral kapcsolatban. Hogyan és kik segítettek Horthyéknak a fehérterrorról szóló hírekről elterelni a külföld figyelmét (követi jelentések, propagandaanyagok stb.). A szövegközlésnél általában — mint ezt a bevezetőben megjelölik — az I. köt. irányelveihez tartották magukat a kötet készítői. Az anyag válogatásánál nehéz feladatot kellett megoldaniok. A kötet nemcsak szakemberek számára készül, hanem már tartalmánál fogva is, a nagyközönség számára is. Bár csekély példányszámú, de az első kötet gyorsan elfogyott első kiadása is biztosította, hogy a kötet számottarthat nemcsak a szakmai olvasóközönség érdeklődésére. A kötetnek ez a kettős rendeltetése nehéz feladatot rótt a szerkesztőkre annál inkább, mert tartalma kevésbé szenzációs és érdekesség-kereső, mint az első köteté, s ugyanakkor felkeltette és kielégítette a „nem szakember" olvasóközönség érdeklődését. Néha zavaró ugyan az agyonmagyarázás, főleg a közkeletű idegen szavak magyarázásánál tetszik ez szükségtelennek, de úgy gondoljuk, a cél, a kiterjedtebb olvasóközönség megnyerése érdekében ezt el kell viselni. Igen nagy erénye a kötetnek a regeszták túlnyomó többségének pontossága és az a magyarázó készség, ami a köteten végigvonul. Nem tudunk egyetérteni azzal a szövegközléssel, amit szerencsére csak ritkán alkalmaztak a szerkesztők, ami azonban nagymértékben veszti a szöveg hitelességét, -eza közlendő irat tartalmának a szerkesztők .által való megfogalmazása. így közlik többek között a 26/c, a 91/a sz. iratot, és még többet. Előbbi az állambiztonsági megbízottak Országos Szakszervezetének memoranduma, utóbbi Bethlen körlevele a főispánokhoz a fasiszta jellegű gazdasági és társadalmi egyesületek kiépítése ügyében. Ügy véljük, hogy mindkettő érdekességénél, a korra jellemző voltánál fogva megérdemelné az egész terjedelemben való közlést, vagy ha úgy találják a szerkesztők, hogy indokolatlanul foglalná el, — az amúgyis szűkre méretezett helyet — inkább hagynák ki az egészet. Ez nem bizalmatlanság a szerkesztőkkel szemben, de akármennyire törekszik is valaki az eredeti szöveg hűséges, saját szavaival való elmondására, nem hisszük, hogy azt tökéletesen meg tudná oldani még akkor sem, ha úgyszólván minden harmadik szó idézet. Az utóbbi inkább nevetségessé tudja tenni az egész szöveget. Idézni általában akkor szoktunk, amikor egy-egy kifejezés vagy meghatározás annyira jellegzetes vagy annyira tömör, hogy azt saját szavainkkal csak eltorzítani tudnánk. Semmiképpen sem idézünk egész hétköznapi kifejezéseket. Egy pár mondatot szeretnék csak ennek illusztrálására közölni. Ez a pár mondat semmivel sem jellemzőbb, mint a többi, csak kiragadott példa a sok közül. Fent említett 91/a sz. irat: — A sajtó területén két irányú a főispánok feladata: egyrészt elő kell segíteniük azoknak a fővárosi lapoknak a terjesztését és olvasását, amelyek „pártunk eszméit propagálják", vagy legalábbis azokhoz „közel állanak", másrészt pedig el kell érniük, hogy a vármegyében megfelelő sajtóorgánum álljon rendelkezésére „eszméink terjesztése céljából". Hogy mely fővárosi lapok terjesztésére kell leginkább törekedni, azt „pontosan meghatározni nem lehet". Ez attól függ, hogy mely lapok a „leginkább kedveltebbek", és mely lapok irányzata felel meg „bizonyos határok között" a helyi hangulatnak. Megértjük, hogy a szerkesztők ezzel a szöveg hitelességét akarták öregbíteni, de véleményünk szerint ezzel nem tudták elérni. Éppen abban van a forráskiadványok hatása, főleg a nem szakemberek szemében^ hogy eredeti, hogy hiteles, — azt senki át nem formálhatta, meg nem változtathatta. Szinte groteszkül hat, hogy az egész eredeti iratból — a „Bizalmas, kizárólag saját kezébe", a „Szigorúan biz." jelzést hagyták meg az irat elején — idézőjel nélkül. Szerencsére elenyészőek az ily módon közölt iratok —< és éppen ezért semmi sem indokolja, hogy egyáltalában így közöljenek egyet is. Hatásosabbnak gondoljuk, ha a nemzetgyűlési, később országgyűlési naplókból való közléseknél közlik a közbeszólásokat is. Ebben igen sok jellemző anyag is lehet, ugyanakkor hitelesebb is a szövegközlés, (pl. 94/a sz. irat Nagy Emil ig. min. memoranduma) — azonban nagyon helyesnek tartjtk, hogy ilyen esetben, pl. ennél az iratnál is, — szövegben megjegyzik, hogy mit hagytak ki. 19*