Levéltári Közlemények, 28. (1958)

Levéltári Közlemények, 28. (1958) - IRODALOM - Benczédi László: Ráday Pál iratai 1703–1706. Sajtó alá rendezte: Benda Kálmán, Esze Tamás, Maksay Ferenc, Pap László. (Ráday Pál iratai 1.) Bp., 1955. / 274–276. o.

Irodalom 275 Szinte meglepő, hogy Ráday Pál életének szabadságharc alatti nyolc esztendeje mennyire egybekapcsolódik a kuruc szabadságharc szinte valamennyi jelentős mozzanatával. A kiadvány szerkesztői Ráday sokirányú tevékenységének egészét meg akarták mutatni s a lehető teljességre törekedtek — ezért a kötetbe a Rákóczi-kor egész sor jelentős írásbeli emlékét felvették. A kiadvány kronológiai sorrendben tartalmazza Rákóczinak a keresztény világhoz intézett „Recrudescunt" kiáltványát, az 1705. évi szécsényi és 1706. évi huszti országgyűlés iratait, a selmeci és nagyszombati béketárgyalások iratanyagát, az ónodi országgyűlés elé terjesztett, de már 1705-re elkészült katonai törvénykönyvet, a „Mercurius Hungaricus" c. kuruc újság egyes számait, különböző katonai és gazdasági rendeleteket, követutasításokat, Ráday külföldi diplomáciai útjainak iratait, a „Responsio" című jezsuitaellenes röpiratot — és a felsorolást hosszan folytathatnánk. A közzétett források e sokféleségéből is látható, hogy a kötetnek nincs egységes tárgyi jellege; sem probléma- sem provenienciaköre nem homogén. A nagy mennyiségű és rendkívül szerteágazó anyagban belső, tárgyi összefüggést jobbára R^áday személye biztosít, vagyis biográfikus forráskiadvánnyal van dolgunk. A kötetben előforduló iratok kivétel nélkül Ráday életéhez, tevékenységéhez kapcsolódnak; részben az ő fogalmazásában láttak napvilágot, részben, másoktól származnak ugyan, de a kancellár életének, cselekedeteinek, magatartásának egy-egy részletét, motívumát világítják meg. A tárgyi összefüggések e lazasága ellenére a kiadvány mégsem válik szétesővé. Ennek az a magyarázata, hogy a tartalmi sokféleség ellensúlyozásául a kötet összeállítói a forrásanyagot rendkívül alapos apparátussal látták el. E téren a kiadvány műfajának általános szükségletéhe? igazodtak: az egyes forráscsoportokat magyarázó szövegekkel vezetik be, amelyek rámutatnak a források keletkezésének okaira és körülményeire, utalnak hatásukra, megvilágítják a szabadságharc egészében és Ráday egyéni életében betöltött szerepüket és egyben megadják az egyes iratok kötetbe való felvételének indokolását. Az iratok áttekintését részletes s egyben lényegretörő regeszták könnyítik meg. A lapalji jegyzetekről általában elmondható, hogy szakszerűségük mellett mértéktartásukkal is kitűnnek s ezzel elkerülik azt a mostanában fel-felbukkanó hibát, amely a jegyzetek túlméretezéséből, öncélúságából adódik. S ezt a kötet apparátusának egészéről is elmondhatjuk: a kötet összeállítói megtalálták azt a helyes középutat, amelynél a magyarázó szövegek, regeszták, jegyzetek és mutatók az egykorú szöveghez illeszkednek, azt szolgálják, de ugyanakkor formát, célratörő szerkezetet is adnak a munka egészének. A kötetnek nagy jelentősége van a további kuruckori kutatások szempontjából: már a kiadvány eddig megjelent első része is a megoldásra váró problémák egész sorát veti fel. Itt csupán egy ilyen problémát említünk; a kuruckori középnemesség kérdését. Ebben a vonatkozásban a Levéltári Közlemények 1954. évi számához R. Varkonyi Agnes már a „Századok"-ban közölt ismertetésében figyelemre méltó megjegyzéseket fűzött s azóta megjelent Rákóczi-életrajzában nagymértékben hozzá is járult a kérdés további tisztázásához. Itt a kuruckori középnemesség problémájának egy másik vonatkozására szeretnénk utalni. A Ráday-kiadvány anyaga meggyőz arról, hogy a kancellár alakjában a Rákóczi-kör középnemességének egyik legjobb képviselőjét, szinte szélső típusát kell látnunk: nagy tudása, európai látóköre, politikai magatartása s a szabadságharc utolsó pillanatáig való állhatatossága mind emellett szól. És mégis, bizonyos vonatkozásban még Ráday sem éri el az egy nemzedékkel korábbi, első kuruc középnemesség színvonalát. Elmarad mögöttük elsősorban kezdeményezőkészség, tetterő, politikai bátorság dolgában. Pedig az első kuruc harcok idején a középnemességből nemcsak egy-egy kivételes személy, hanem egész csoportok támadtak, amelyek a Habsburg-ellenes nemzeti szabadságharc kezdeményezését magukra vállalták, prog-> ramot és ideológiát adtak s hosszú időn keresztül aktív, vezető történelmi szerepet játszottak. Szepesyék és Szuhayék, nemesi gőgön, előítéleten és félelmeken túllépve, bátran felidézték a „föld népének" szellemét, amely elől a Rákóczi-kori nemesség — és, mint a kiadvány első forráscsoportja is mutatja, Ráday is — 1703-ban ijedten zárkózott a várak biztonságot ígérő falai mögé. Lehetnek persze az egyéni életkörülmények különbözőségéből adódó eltérések egyesek cselekvése között, ha azonban a jelenség általános voltára gondolunk, le kell vonnunk a következtetést: a középnemességben a kuruckor 1703-ig terjedő három évtizede alatt valami megroppant, ez a társadalmi réteg a 17. század utolsó negyedében elfáradt és kimerült. Meg kell kockáztatnunk az állítást, hogy a középnemesség „fejlődésgörbéje" a kurucvilág negyven éve alatt hanyatló irányzatú s a nagyszerű kezdetnek nem volt hasonló folytatása. S ha igaz is, hogy maga Ráday egyébként az első kuruc középnemesi nemzedék méltó utódja, a 18*