Levéltári Közlemények, 28. (1958)
Levéltári Közlemények, 28. (1958) - IRODALOM - Bélay Vilmos–Komjáthy Miklós–Mezey László: A történeti segédtudományok a római X. Nemzetközi Történész Kongresszuson / 201–210. o.
Irodalom 207 a romániai, respektive erdélyi paleográfiai anyag tehát páratlanul értékes az európai kultúrterületek kölcsönhatásainak tanulmányozása szempontjából. Jakó e kölcsönhatások vizsgálatában látja a romániai írástörténeti kutatások értelmét és legfőbb célját. A magyar történettudomány szempontjából különösen sajnálhatjuk, hogy Hajnal Istvánnak nem állott módjában, hogy sajátos kutatásai alapján a szovjet és a keleteurópai kisnépek történettudományával megteremtse az együttműködést. Vitathatatlan, hogy írástörténeti eredményeinek (így elsősorban annak a ténynek, hogy a keleteurópai írásformák a XII— XIII. században csaknem hajszálra azonosak voltak egymással s hogy — amit, különben, a német és az amerikai történetírás, érthető okokból tagad — ez a feltűnő azonosság közös forrásra, francia iskoláztatásra vezethető vissza), a történettudomány szűk körén túl is van mondanivalója. Történettudományunk vezetősége az elmúlt évtizedben elkönnyelműsködte ezeknek az eredményeknek, a keleteurópai kisnépek művelődésének egymással és a francia kultúrával való kapcsolataiból adódó tanulságoknak megfelelő tudományos és politikai értékesítését. Jakó Zsigmond most pótolja a magyar történettudomány mulasztását s ezzel a nemzetközi történetírásnak, elsősorban a keleteurópai történetírásnak is alig felbecsülhető szolgálatokat tesz. Nem kis érdeme az sem, hogy könnyen érthető formába öntötte Hajnal István úttörő munkásságának eredményeit, amelyek éppen, mert úttörőek, nem egyszer küzdenek a megfelelő kifejezési forma keresésének nehézségeivel. A méltatlanul félreálíított s csak röviddel halála előtt „felfedezett", nagy tudósnak méltó emléket állít Jakó Zsigmond azzal, hogy eredményeit szervesen tovább fejleszti s ezek európai távlatairól nemcsak beszél, hanem kimunkálásuk feladatait is kijelöli s gyakorlati megoldásukhoz hozzálát. A történeti segédtudományok kérdésével legrészletesebben kétségtelenül a jugoszláv delegáció e kérdéseknek terjedelmes fejezetet szentelő kiadványa foglalkozik. 10 E fejezetben kötetről-kötetre, illetve cikkről-cikkre haladó ismertetést olvashatunk a népi Jugoszlávia történettudományának a segédtudományok terén elért komoly eredményeiről. Részletes ismertetése a sok ponton közös történeti múlt, s az ennek következtében oly sokban azonos problémák és azonos tanulságok miatt is igen hasznosnak látszik. A történeti segédtudományok művelése jugoszláv területen aránylag igen korán: már a XVI—XVII. században, a humanizmus korában megindult. A cikkben említett XVI— XVII. századi szerzők, humanista nevükön Mathias Flacius, Johannes Lucius, vagy a raguzai Anselmo Banduri a történeti segédtudományoknak kiváló úttörői. Ezek a tudósok a latin kultúrával átitatott vidékeken, elsősorban Dalmáciában és Horvátországban működtek, munkájukkal jelentősen hozzájárultak ahhoz, hogy ezek a tudományágak Európának ezen a részén, a latin kultúra keleti peremén kifejlődjenek. • Már a XVIII. század második felében tanították a Mária Terézia királynő által 1773-ban Zágrábban alapított akadémián a diplomatikát, paleográfiát, numizmatikát és heraldikát. 1874-ben alapították meg ugyanott az egyetemet, ahol természetesen a történeti segédtudományokat is tanították, a történettudományok speciális ágaként. Az első világháború után a jugoszláv állam többi egyetemén. Belgrádban és Ljubljanában, majd 1945 után Sarajevóban, Skopljeban és tJjvidéken is bevezették a tanítását. A történeti segédtudományok művelésének egyik ága az oklevelek eredetiségének, hitelességének megállapítására irányul. Főleg olyan oklevelek esetében kíván ez különleges ismereteket és fáradságos munkát, amelyeknek eredetije elveszett, s így ma csak másolatban állnak rendelkezésre. Az e tárgykörbe tartozó diplomatikai tanulmányok zöme koraközépkori (X— XIV. századi) oklevelek autenticitásának kérdését vizsgálja (így Stjepan Antoljak az 1244. évi pag-szigeti oklevelet, Jaroslav Sidak Tvrtko bosnyák bánnak (XIV. század) egy oklevelét, amely a korabeli Bosznia politikai és vallási viszonyainak megismerése szempontjából fontos. Lovro Katié egy dalmáciai egyház hamisnak hitt alapító levelének hitelességét bizonyítja be. Egy-egy oklevél hitelességének kérdését elemzi Vladimir Mosin, Marján Horvát és Vinkó Foretic is. io Ten years of yugoslav historiography 1945—1955. Beograd 1955, 686 p. — a segédtudományokkal foglalkozó fejezet a 68—<88. lapon, — emellett még külön terjedelmes fejezet ismerteti a történeti forráspublikációkat mégpedig külön az 1941-ig terjedő korszakból és külön az az utániakat 052&-374. 1.) — ez utóbbiakat a H. világháborúval foglalkozó munkák egy alfejezeteként. (652—657. 1.) — Érdekes, hogy ez utóbbiak nagyrésze is többszázoldalas okmánypublikáció, köztük számos a Jugoszláviában a második világháború alatt elkövetett fasiszta háborús bűnökről szól.
