Levéltári Közlemények, 28. (1958)
Levéltári Közlemények, 28. (1958) - Komjáthy Miklós: A breszt-litovszki béketárgyalások anyaga a bécsi Staatsarchivban : problémák a legújabbkori irattan köréből / 129–150. o.
A breszt-litovszki béketárgyalások 141 döntő fordulatot hozó elemeket tartalmaznak. Ez azonban érdemi különbséget nem jelent az aktákkal szemben. A távirat közlési formáinak kezdete az élőszóéra emlékeztet. Megszövegezését, formába Öntését rendszerint nem előzi meg hosszas fontolgatás. Gyorsan és közvetlenül avatkozik a dolgok menetébe, úgy, mint az élőszó. Hirtelen született, a váratlan fordulatokhoz, előre nem látott eseményekhez: simulékonyan alkalmazkodó elhatározások közlési formája. Akár vezetékes úton, akár vezeték nélkül továbbítják, a tényeket a lehető legrövidebbre, csak a lényegre szorítkozva foglalja össze. Ha az aktákra áll, áll elsősorban a táviratokra, hogy az élet mindennapi mechanizmusának melléktermékei. A távirat az élő szóbeliség és írásbeliség határán mozgó produktuma az ügyintézésnek. Az oklevélnek jogbizonyító, nem egyszer jogalkotó, jogot statuáló ereje van. Önmagában is megáll, legtöbbször az ügymenet befejező aktusát örökíti meg. Éppen ezért ünnepélyes formában állították ki, s ellátták mindazokkal a kellékekkel, amelyek kibocsátása idején a hitelesség, érvényesség, „az örök érvény" ismérvei voltak. Az aktánajk nincs jogbizonyító ereje, az ügymenetnek nem befejező, csak átmeneti aktusát rögzíti. A jogügylet lebonyolítását csak előkészíti vagy befolyásolja. 25 Az aktákat nem lehet elkülöníteni ügymenetbeli előzményeiktől, anélkül, hogy ki ne szakítanók az összefüggésekből. Az aktát az oklevéltől tehát elspsorban az a tény különbözteti meg alapvetően, hogy önmagában nem áll meg, kiegészítésre szorul. Megfogalmazásában és ránk hagyományozott formájában az ünnepélyességnek nyoma sincs. Hiányoznak nála a hitelességnek az oklevél kibocsátásainál századok óta megszokott ismérvei. A forráskritika (hagyományos módszerei, már, ami az akták külső ismertető jegyeinek elbírálását illeti, elégtelennek bizonyulnak az akták törtéheti forrásértékének megállapításánál. Még inkább áll ez a táviratokra. Az egyre nagyobb tömegben termelődő távirati anyag igen alapos átdolgozásával és elemzésével kell majd az akták között és aktákként őrzött telegrammok írásba foglalásának és ránk hagyományozásának külső formáit, a formák összefüggéseit megállapítanunk, s mindezt időben és a fejlődés rendjén egymástól elkülönítenünk. Egy-egy irattermelő szerv iratanyagában az általa elküldött táviratok fogalmazványainak és a hozzá érkezett táviratok, vagy az általa, esetleg más szerv által felfogott, de neki továbbított táviratok szövegeinek (gépírásos áttételeinek) — első átlapozásra — nincsenek sajátos, ezeket az aktáktól élesen elkülönítő, .külső ismertető jegyei. A távirati fogalmazványok és a befutó táviratok külső formáinak túlnyomó részét maga az irattermelő szerv határozta meg. Ami a keletkezésüket illeti, két szélsőség között, a létrejöttüket elindító motívumok széles skáláját állapíthatjuk meg. A táviratok egy része a legszűkebb, legbizalmasabb körnek szánt közleményeket, egy más része, a távirati irodák útján a hírlapoknak leadott sürgönyök,'főképpen pedig a rádióval közrvetített telegramok túlnyomó többsége a legtágabban értelmezett közvélemény tájékoztatását célozták. A cél nem határozta meg minden 25 Meissner: i. m. 18. és köv. lap.
