Levéltári Közlemények, 28. (1958)
Levéltári Közlemények, 28. (1958) - Sashegyi Oszkár: Levéltári leltárak / 3–34. o.
10 Sashegyi Oszkár múlnak a vagyonjogi szempontból fontos oklevelek, és háttérbe szorul a kamara saját ügyviteléből keletkezett aktaanyag. A kamarai irattár szamára 1718-ban készült utasítás már megkívánja, hogy az egyes időrendi sorozatokhoz lajstromokat (elenchi particulares), s azok alapján az egész ügyforgalmat átfogó általános lajstromot (elenchus generálás) készítsenek, egyben megállapítja, hogy ezt eddig elmulasztották. 20 Lajstromok a kamarai iratsorozatokhoz korábban valóban nem készültek, de még mutatót is csak a legnagyobb becsben tartott iratsorozathoz, a királyi leiratokhoz készítettek rendszeresen. A lajstromozás először a kamarai fogalmazványok sorozatában indult meg, 1716-ban, tehát két évvel az utasítás kiadása előtt. 21 Érthető, hogy éppen ehhez a sorozatihoz készítették az első lajstromot, hiszen a fogalmazványok sorozata alkotta a régi rendszerű irattárak gerincét. Az utasítás kívánalmai azonban teljes egészükben csak nagysokára váltak valóra: az irattár csak 1773-ban tér<t át a teljes kamarai aktaanyag lajstromozására, akkor, amikor a régi irattára rendszert, megváltoztatva, az ügyiratokat nem bontották többé szét végső elemeikre, hanem a beadványt a hozzátartozó kiadvány fogalmazatával együtt helyezték el, s az egész aktaanyagot a kamarai ügyosztályoknak megfelelően tagolták. Az ún. „libri capitales" kötetei két sorozatban készültek, egyik sorozat az ügyosztályok egy részének, másik az ügyosztályok más részének irataihoz szolgált. Végre 1783-ban áttértek az ügyosztályonlkéniti lajstromozásra, ami az iratok irattári kezelésének, tárolásának válóban megfelelt. Egyik-másik ügyosztály irataihoz azonban ekkor ismét csak mutatók készültek. Az 1810-es években azután minden ügyosztályban abbahagyták a lajstromozást, attól kezdve csak mutatóink vannak. A magyar udvari kancellária csak az 1690. évben kapott a többi udvari hatósághoz hasonló testületi jelleget. Az ekkor kiadott hivatali utasítás a regestratornak többek között kötelességévé teszi, hogy az iratokat rendben tartsa és azokat jegyezze fel egy inventariumba vagy repertóriumba, sorszámaikat is megjelölve, hogy könnyen megtalálhatók legyenek. 22 Az a repertórium vagy leltár, amit ezután a magyar kancellária regestratora az elintézések fogalmazványairól vezetett, az iratok sorszámainak rendjében halad, s az irat sorszámán és tartalmán kívül általában az elintézés keltét is magadja, sőt egyes időszakokban egyéb adatokat is tartalmaz (előadó neve, a mutató részére kiemelt címszavak stb,). A beadványok különböző sorozatait azonban ezután is általában csak mutatózták. A helytartótanács részére megalakulásakor, 1724-ben készült királyi utasítás is a regestrator legfontosabb feladatának az irattárban elhelyezett iratok rendben tartását jelöli meg, s azt, hogy róluk tárgyi és személyi címszavak alatt rövid tartalmi kivonatokat vezessen egy inventariumba vagy repertóriumba, hogy amikor szükség van rájuk, könnyebben megtalálhatók legyenek. 23 A helytartótanács működésének első évtizedében a lajstrom20 Ember Győző: Az újkori magyar közigazgatás története Mohácstól a török kiűzéséig. Magyar Országos Levéltár Kiadványai III. Hatóság- és hivataltörténet 1. Budapest, 1946. 143. 1. 21 Herzog József i. m. I. LK 1928. 27. 1. 22 O. L. Magyar kanc. lt. Instructiones A. 23 Ember Győző: A m. kir. helytartótanács ügyintézésének története. 1724—1848. Budapest, 1940. 10. 1.
