Levéltári Közlemények, 28. (1958)
Levéltári Közlemények, 28. (1958) - Sashegyi Oszkár: Levéltári leltárak / 3–34. o.
Levéltári leltárak 11 könyveknek három sorozata készült, mint ahogy abban az időben feltehetőleg az iratok is három megfelelő sorozatba voltak beosztva. A kötetek belső szerkezete azonban neon felelt meg az iratok egykorú elhelyezési rendjének, hanem mutató jellegű. 1735-től kezdve azután — bár az iratokat továbbra is alaki sorozatokra tagolva tárolták — a lajstromozás nem így, hanem központilag történt. Az ún. „protocollum generale" az egy ügyre vonatkozó iratokat egy éven belül közös tételben lajstromozza, tehát az egy ügyben történt iratváltást a maga teljességében, genetikus összefüggésében mutatja be. Részletes tartalmi kivonat mindig csak az ügykezdő iratról készült, a többi iratváltás csak a beküldő, ill. címzett hatóság nevének, és napi keltének megjelölésével szerepel. Ezen kívül az egyes iratoknak csak nemét, alaki jellegét jelölték meg, s ezáltal utaltak a sorozatra, amelybe az iratot napi kelte alatt elhelyezték. 24 A helytartótanácsi lajstromok újabb típusa nem az irattárban, hanem a kiadóhivatalban alakult ki. 1753-tól kezdve ugyanis az áratok elintézés után a naptári év végéig a kiadóhivatalban maradtak, ez őrizte és kezelte őket, egyelőre az ügyvitelben természetszerűleg kialakult módon. A kiadóhivatalban készített „manuale" — amely, mint nem irattári segédkönyv, nem itt volna tárgyalandó — az iratokat abban a rendben jegyzékeli, ahogy azok ott (a kiadóhivatalban) tárolva voltak: ügyiratonként, eleinte az ügyek egyszerű időrendi egymásutánjában, később az ügyeket tárgyi csoportokba osztva, amely csoportok általában a tanács egyes bizottságainak ügykörével estek egybe. Amikor 1769-ben a bizottsági ügyintézés rendszeréről az előadók szerinti rendszerre tértek át, a manuale is ezt a rendszert követte, s az egyes tételeket az előadók neve szerint csoportosította. Az egyes tételeken (ügyeken) belül az iratokat megszámozták. A lajstromozásnak ezzel a módjával lényegében már kialakultnak tekinthető az a rendszer, ami azután 1784—1848-ig volt érvényben, éppen csak az egyes tételeknek az egész évben végigfutó sorszámozása hiányzik. 25 A helytartótanács irattára, amely minden egyes naptári év elteltével átvette a kiadóhivataltól az utolsó esztendő iratait s azokat „irattárilag feldolgozta", vagyis az ügyiratokat felbontva, azok egyes darabjait a megfelelő időrendi sorozatokba osztotta be, 1764-től kezdve arra a rendszerre tért át, hogy az évről évre érkező anyagot tárgyi csoportokban állította fel. A tárgyi csoportokban az iratok általában ladulák, azokon belül fasciculusok s a fasciculusokon belül numerusok szerint tagolódtak; egy-egy numerus körülbelül egy ügyirattal vehető azonosnak. A tárgyi csoportok legtöbbjéhez az irattár lajstromot is készített, a lajstromok egy-egy numeruson (ügyiraton) belül sokszor nem tüntetik fel az egyes iratokat, csupán az ügy tárgyát és az iratok évszámát, ill. évszámait. Az iratok rendjén és a lajstromok szerkezetén egyaránt meglátszik a küszködés az anyaggál, a törekvés a jó irattári rend és használható segédeszköz kialakítására. A célt azonban csak kevéssé tudják megközelíteni, a tárgyi irattár kialakítása igen tökéletlen formában sikerül nekik, s lajstromaik nehezen áttekinthetők és következetlenek. 24 Paulinyi Oszkár: A helytartótanács levéltára. Levéltári alapleltárak I. Országos Levéltár 8. Bpest, 1954. 14—15. 1. 25 Uo. 16—22. L -
