Levéltári Közlemények, 27. (1956)

Levéltári Közlemények, 27. (1956) - IRODALOM - Gál Éva: Sz. N. Valk: Szovjetszkaja arheografija. Moszkva, 1948. / 219–221. o.

Irodalom 219 SZ. N. VALK SZQVJETSZKAJA ARHEOGRAFIJA Moszkva, Ákagyemija Nauk SzSzSzR, 1948. 290, [2] p: A források jelentőségét nem kell felfedezni. De újból visszaadni a forrásoknak méltó helyüket a történettudomány művelésében — ez még előttünk álló feladat. A marxizmus—leninizmus szilárd elveihez való visszatérés véget vet a történetírás voluntarista, szubjektivista eltévelyedéseinek. Ahhoz, hogy a történettudomány kijavítsa az elmúlt években elkövetett hibákat és valóban tudományossá váljék, sokkal nagyobb mértékben kell a forrásokhoz visszanyúlnia. A forrásoknak csupán szavakban hangoztatott megbecsülése helyére a források teljes feltárásának, alapos, tárgyilagos tanulmányozásának és felhasználásának kell lépnie. Mindez erősen megnöveli a levéltárak fő feladatának, a levéltári dokumentumok hozzáférhetővé tételének jelentőségét. A források hozzáférhetővé tételének egyik fontos — és a mi ftidományos közvéleményünkben nem eléggé becsült — formája a források publikációja. Talán a történettudomány általános elmaradása magyarázza, hogy elmaradtunk a forráskiadás terén — mennyiségileg is, és a publikáció tudományos alapelveinek kidolgozása terén is. Éppen ezért most, amikor végre is hozzá kell fogni ennek az elmaradásnak behozásához, különösen időszerű Valk fenti munkájának tanulmányozása. Valk azt a célt tűzte maga elé, hogy történetileg feldolgozza és általánosítsa a szovjet forráskiadás több évtizedes tapasztalatait, annak érdekében, hogy a múlt tanulságait levonva, tovább lehessen^ menni a forráskiadás színvonalának emelésében^ A szerző 1947-ben írta a könyvet, amely tehát így a jelenleg rendelkezésünkre álló'legújabb szovjet archeográfiai munka. A könyv hat fejezetéből az első fejezet a forráskiadási munka megszervezésének történetét foglalja össze, a második a szovjet archeográfiai irodalmat ismerteti; a harmadik fejezet a szovjet forráskiadási gyakorlat módszertani kérdéseivel foglalkozik, a negyedik, ötödik, hatodik fejezet pedig történelmi korszakok szerint áttekinti a szovjet korszakban kiadott forráspublikációkat. Az első fejezetben Valk megállapítja, hogy mivel a forráskiadás nagy fáradságot és költséget igénylő munkája ritkán végezhető egyénileg, nagy jelentősége van annak, vannak-e megfelelő szervek, amelyek intézményesen foglalkoznak dokumentumok publikációjával. A forradalom előtti Oroszországban csak társadalmi intézmények végeztek forráskiadási munkát, de azok is csak szűk keretek közt, s szinte kizárólag csak a XVIII. század elejéig terjedő korszak forrásaiból. A forradalom után több intézmény kezdett foglalkozni forráskiadással. A legjelentősebbek ezek közül: ;a Lenin Intézet (a későbbi Marx—Engels—Lenin Intézet), a Párttörténeti Bizottság, az Archeográfiai Bizottság (később: Történelmi-Archeográfiai Intézet) és a Levéltári Főigazgatóság. Ezenkívül a Szovjetunióban más tudományos és egyéb intézmények is adnak ki dokumentumokat. Valk időrendben ismerteti a fenti intézmények által készített főbb kiadványokat, s megállapítja, hogy az első évek nagy fellendülése után a 30-as években bizonyos pangás következett be, amely a Nagy Honvédő Háború idején csökkent ugyan, de teljesen nem szűnt meg. Ivülönösen nagy feladatok hárulnak a levéltárakra, mivel a forráskiadási tevékenység fokozása nélkül .j,nemcsak maguknak a levéltáraknak tudományos jelentősége csökken, hanem a szovjet történettudomány fejlődése elé is rendkívül nagy akadályok hárulnak" (29. oldal). A szovjet archeográfiai irodalomnak szentelt második fejezetben a szerző kritikailag elemzi a szovjet korszakban megjelent fontosabb archeográfiai munkákat, köztük az 1919-ben, 1936-ban és 1945-ben kiadott forrásközlési szabályokat, a különböző időpontokban tartott levéltáros" konferenciákon a forráskiadásról elhangzott referátumokat, Silov nálunk is ismert művét és egyéb cikkeket, könyveket. Valk kimutatja a Pokrovszkij nevéhez fűződő vulgarizáló irányzatnak a szovjet archeográfiára gyakorolt káros hatását, amelyet a 30-as évek közepétől kezdve leküzdtek. Az 1945-ben kiadott, tehát a könyv megírásakor is érvényben levő forrásközlési szabályok részletes elemzésére a szerző még visszatér a harmadik fejezetben, amelyben a forráskiadás főbb módszertani problémáit tárgyalja. Ezek a főbb kérdések a következők: a kiadásra kerülő iratok kiválogatása (az anyaggyűjtés), /\