Levéltári Közlemények, 27. (1956)

Levéltári Közlemények, 27. (1956) - IRODALOM - Gál Éva: Sz. N. Valk: Szovjetszkaja arheografija. Moszkva, 1948. / 219–221. o.

220 Irodalom az iratok szövegének megállapítása, a szövegközlés problémái, az iratok címének megfogalmazása, a legenda összeállítása, a jegyzetek elkészítése, a mutatók Összeállítása, az előszó kérdése, a kiadvány külső formájával kapcsolatos kérdések. Valk, a forráskiadás legnehezebb, leginkább felelősségteljes munkafázisának az iratok kiválogatását tartja. Ennek a feladatnak sikeres megoldásától nagymértékben függ az egész kiadvány tudományos értéke. A kiválogatás kérdéseinek vizsgálatánál figyelembe kell venni, hogy a forráskiadványok, jellegük tekintetében, két nagy csoportra oszlanak: a valamely külső ismérv (iratfajta, egy fondhoz való tartozás, kronológiai vagy földrajzi ismérv, stb.} szerint összeállított kiadványok és a belső (tartalmi) ismérv szerint összeállított kiadványok csoportjára. Az iratok kiválogatása a második csoportnál jóval nehezebb feladat, mint az elsőnél. A külső ismérv szerint összeállított köteteknél lényegében csak egyszer kell dönteni a kiválasztott külső ismérvnek megfelelő iratok forrásértékéről, a továbbiakban már csak össze kell gyűjteni ezeket az iratokat. Persze a gyakorlatban azért ezt az elvet sem lehet mindig következetesen érvényesíteni, mert hiszen például még egy teljes fond kiadása esetén is felmerül a kérdés: vajon valóban közölni kell-e a fondból minden iratot kivétel nélkül? Valk hibáztatja az 1945-ös forraskiadási szabályzatot, amiért az ilyen kérdéseket nem oldja meg, vagy egyáltalán fel sem veti. A tartalmi ismérv szerint készülő kiadványoknál az archeográfusnak minden egyes irat esetében döntenie kell arról, bekerüljön-e az illető irat a kötetbe, a legmegfelelőbben tükrözi-e az irat tartalma a kiválogatás alapjául' szolgáló tárgyat. Ehhez a munkához nem lehet semmiféle konkrét szabályokat kidolgozni. Éppen ezért különösen sok múlik itt az iratok összeválogatását végző személy tudományos felkészültségén, ítélőképességén. Valk részletesen foglalkozik a szöveg megállapításának problémájával, amelynek különösen irodalmi és publicisztikai szövegek, továbbá a több másolatban fennmaradt középkori dokumentumok esetében van jelentősége. A szerző óva int az Önkényes vagy felületes munkamódszerektől ezen a téren és aggodalmát fejezi ki az 1945-Ös forráskiadási szabályzatban erről a kérdésről olvasható homályos és bizonytalan meghatározások miatt. A szövegközlés problémáival kapcsolatban Valk utal a nyelvészek és a történészek szempontjai közötti — nálunk is ismeretes ellentétre. Míg a nyelvészek a szöveg eredeti helyesírásának, interpunkciójának stb. teljesen hű visszaadását követelik, a történészek álláspontja az, hogy a forráskiadás feladata: hozzáférhetővé tenni a forrásokat a kutatók számára, ehhez pedig hozzátartozik az is, hogy a szöveget mintegy „lefordítsák", azaz olvashatóvá és érthetővé tegyék. Valk ugyanakkor itt is elítéli a szöveggel való önkényes bánásmódot és csak a legszükségesebb munkálatok elvégzésé* tartia megengedhetőnek. A helyesírás kérdéseit fejtegetve, a szerző bírálja az érvényben levő forráskiadási szabályzat következetlenségeit, majd pedig áttér a cím és a legenda problémáinak részletes tárgyalására. A helyes címeknek — mint a könyv megállapítja — óriási jelentőségük van a kötet használhatósága szempontjából. A címek tájékoztatják a kiadvány használóit arról, mit is kereshetnek az illető kötetben. Éppen ezért rendkívül fontos, hogy a címek megbízhatóak, pontosak és teljesek legyenek. Valk elrettentő példaképpen idéz néhány (sajnos, magyar kiadványokból is ismerős jellegű) címet, amelyek hangzatos megfogalmazásúak, de semmi következtetést nem engednek az irat forrásértékére. A szerző a címek teljességének követelménye szempontjából nem tesz különbséget a népszerű és a tudományos forráskiadványok között. Ugyancsak kötelezőnek tartja mindenfajta forráskiadvány számára a legenda alkalmazását. A legenda az iratra vonatkozó legfontosabb' tudnivalókat tartalmazza (jelzet, irattípus stb.) és azokat az adatokat, amelyek alapján az olvasó ellenőrizheti a kötet készítőinek munkáját (a keltezés megállapításának indokolásába szöveg megállapításának indokolása . stb.). Valk megállapítja ugyan, hogy sok kiadványban az: utóbbiakat kivették a legendából és lapalji jegyzetként szerepeltetik ("az 1945-ös forráskiadási szabályzat is ezt a megoldást ajánlja), ő mégis a bő legendát .tartja alkalmasnak. Ugyancsak eltér álláspontja az 1945-ös szabályzattól a legenda elhelyezésének kérdésében, amennyiben —'• bár nem tartja nagyon lényegesnek ezt a kérdést — a legendának a dokumentum szövege előtt történő elhelyezése mellett