Levéltári Közlemények, 27. (1956)

Levéltári Közlemények, 27. (1956) - IRODALOM - Bélay Vilmos: Pravila izdanyija siztoricseszkih dokumentov. Moszkva, 1955. / 221–223. o.

Irodalom 221 íogiai állást, azzal az érveléssel, hogy helyesebb, ha az olvasó — mielőtt hozzáfog az irat olvasásához, — már tisztában van a rá vonatkozó legfőbb adatokkal. N A mutatókról Valk könyvének Silov munkájához és az 1945-ös szabályzathoz képest nincs új mondanivalója. Az előszóval foglalkozva azonban amellett tör lándzsát, hogy a forráskiadványok ne tartalmazzanak történelmi bevezetőket, hanem csakis archeográfiai előszót. Ezt az álláspontot azzal indokolja, hogy a szovjet olvasó most már eléggé felnőtt ahhoz, hogy maga is meg tudja ítélni az iratok értékét és tartalmát. Az azóta megjelent szovjet forráskiadványok többsége azonban tartalmaz történelmi bevezetőt, úgy látszik tehát, hogy a gyakorlatban nem vált be a történelmi bevezető szükségességének elvetése. A kiadványok külső képével kapcsolatban a könyv a formátum, a szedés, és az egyezményes jelek kérdését tárgyalja. A szerző a nagyobb formátumú köteteket javasolja, mivel a kutató számára sokkal előnyösebb, ha az iratból egyszerre a lehető legnagyobb rész van a szeme előtt. A szedésnél a különböző betűtípusok alkalmazásának következetességére, az egyezményes jeleknél pedig ugyancsak a különféle jelek alkalmazásának következetességére hívja fel a figyelmet. Az utolsó három fejezet rendkívül gazdag tartalma — a 30 év alatt megjelent összes, valamennyire is fontos szovjet forráskiadványok kritikai ismertetése — nem fér bele ennek a rövid ismertetésnek a kereteibe, jóllehet igen érdekes és tanulságos olvasmány. Esetleg valamilyen módot lehetne találni e fejezetek hozzáférhetővé tételére. Végezetül néhány tanulság, amely — Valk munkáját olvasva — szinte magától adódik. A legelső: nálunk is igen-igen hasznos lenne a forráskiadás sokévtizedes tapasztalatainak összegyűjtése, ismertetése, elemzése — akár részcikkek, akár összefoglaló munka formájában. Ügy hiszem, az ilyen cikkek éppen beillenének a Levéltáli Közlemények úgynevezett profiljába. Továbbá: nálunk is égetően szükséges lenne a Valk által oly sokat emlegetett és -dicsért „Krasznij Archiv"-hoz hasonló forrásközlő folyóirat megindítása. Az ismertetett "könyvből kitűnik, hogy a „Krasznij Archiv" (utóda: az „Isztoricseszkij Archiv") kimagasló és nélkülözhetetlen szerepet játszott a szovjet forráspublikálás terén es rendkívül nagy, úttörő munkát végzett. Nem is kell bizonygatni, hogy mennyire hiányzik nálunk is a forráspublikálásnak ez a legmozgékonyabb, nagy lehetőségeket biztosító formája. Végezetül, Valk könyvéből is kiderül az a nálunk is egyre- nyilvánvalóbbá váló igazság, hogy a forráskiadványok közül nem a tárgy szerint, hanem az egy fondhoz való tartozás, az iratfajta, vagy más külső ismérv szerint összeállított kötetek (például —• nálunk — a veszprémi regeszták, a minisztertanácsi jegyzőkönyvek, az úriszéki jegyzőkönyvek stb.) a szerencsésebbek, az előnyösebbek és talán hozzátehetjük — a tudományosabbak is. Valószínűnek látszik, hogy a jövőben egyre inkább az ilyenfajta kiadván3

r

ok kerülnek előtérbe, a másik fajtát pedig — bizonyos kivételekkel — inkább tudományos-népszerűsítő és propaganda célokra fogják fenntartani. És még egy: teljesen tudatában kell lennünk annak a ténynek és másokat is rá kell ébresztenünk arra az igazságra, hogy a forráskiadvány-készítés igen. nehéz, nagy tudományos felkészültséget, gyakorlatot követelő és igen fáradságos munka, amit nem lehet alacsonyabbrendű munkafajtának tekinteni. Ennek az igazságnak fel nem ismerése csak gyenge, színvonal alatti munkák megjelenéséhez vezethet. , _ Gál Éva PRAVILA IZDANYIJA ISZTORICSESZKIH DOKUMENTOV Moszkva, Akagyemija Nauk' SzSzSzR, 1955. 72 p. A Szovjetunió Tudományos Akadémiája Történettudományi Intézete, a Levéltárügyi Főigazgatóság és az Állami Történeti-Levéltári Intézet közös kiadásában megjelent iratpublikálási szabályzat ugyanannak az útnak jelenti újabb állomását, amelyen a történeti forráskiadványokkal foglalkozó szovjet szakemberek már régen ha-