Levéltári Közlemények, 27. (1956)

Levéltári Közlemények, 27. (1956) - IRODALOM - Hajnal István: Comitatio Internazionale di Scienze Storiche. X. Congresso Internazionale di Scienze Storiche. Roma 4-11 Settembre 1955. Vol. I. Firenze, 1955. / 205–211. o.

4 208 Irodalom fokozottabb jelentősége lehet a magyar területen keletkezett írásanyagnak a XIII. században, amikor az írás egyrészt már teljesen egységesült Európában, másrészt pedig, s ez nagy jelentőségű folyamat: a könyvírás alapformáiból szemmel látható s szinte művészi tudatossággal kifejlesztették az európai folyóirást, gyors kézre alkalmasan s mégis anélkül, hogy mint az antik folyóírásnál, a gyorsaság és folyamatosság a betűk alapformáit eltorzította volna, a széleskörű olvashatóság rovására. Bischofí előadása a XIII. századra nem terjed ki; de összefoglaló paleográfiája, amely a szinte hivatalos tudományos kézikönyvnek nevezhető „Deutsche Philologie im Aufriss"-ben 1952-ben jelent meg, teljes határozottsággal a középkori egyetemeknek, mégpedig a franciáknak, főként a párisinak központi szerepével magyarázza a XIII. század írásfejlődését; a német írás akkor, szerinte, a Franciaországot járt német diákok kezében teljesen a francia formákat mutatja, úgy a kódexekben, mint az oklevelekben. Meglepő ez a határozott nyilatkozat, amikor éppen a német paleográfia és diplomatika zárkózott el a múltban a legmerevebben a francia hatások elismerése elől, s helyettük inkább a pápai, vagy általában az itáliai hatásokat kereste. Legyen szabad megemlítenem, hogy Bischoff e megállapításainál az én munkásságomra is hivatkozik. Meglepő módon szerves folytatása Bischoff előadásának G. Post amerikai, visconsini professzor előadása a kései középkor és a reneszánsz paleográfiájáról. A XIII. századtól végbemenő általános írásterjedést ugyancsak főként az egyetemek szerepével magyarázza, könyv- és oklevélírásban egyaránt. Mint az természetes, rámutat a társadalom általános átalakulására, a városok, az adminisztrációk hirtelen fejlődésére, ami együttes menetben ment végbe a nagy központi iskolák felnövekedésével. Kívánja az írók viszonyának vizsgálatát az egyetemekhez, s a városokhoz, adminisztratív hatóságokhoz; külön egyetemi monográfiákat kíván e szempontból. Az íráspszihológiával szemben pedig kétségeit fejezi ki. Előadásában ugyancsak hivatkozik az én' munkásságomra is. Európa egyes vidékeinek paleográfiai feldolgozását kívánja, említve köztük Magyarországot is. Érdeklődési köre elsősorban tudománytörténeti, közelebbről jogtörténeti: hol, mikor, milyen képzettségű írók, milyen írással másolták a tudományos szakkönyveket? Ez, szerinte nem egyéb, mint a gondolat történetének felkutatása. A szellemi élet fejlődéséhez tartozik a könyvmásolás elüzletesedése, szervezett munkával, elsősorban az egyetemeken. A könyvnyomtatás előkészítője ez; az írott betű még sokáig hatott a nyomtatottnak formáira is. Még a reneszánsz idején is jelentős a szerepe a másolásnak is; de e korszakról, mondja, eddig még igen kevés a paleográfiai feldolgozás. L. Santifaller bécsi professzor rövid előadása a „történeti alaptudományok" technikai problémáiról: mintegy betetőződése mindazon kívánalmaknak, amelyeket a többi előadó is hangsúlyozott. Csaknem elkeseredetten szól a paleográfiai-diplomatikai kutatások nehézkes, nem gazdaságos, időrabló módszereiről, megfelelő segédeszközök hiányáról, aminek folytán szinte minden kutatónak újra el kell végeznie ugyanazon előkészítő munkákat, amiket mások már elvégeztek. Nem lehet addig — mondja — sehol semmi írásműben különleges helyi vagy egyéni sajátosságokat megállapítani, amíg át nem tekintjük- az európai teljességet. Jegyzékeket, kartotékokat javasol, s nagyarányú fényképgyűjteményeket; mindezek szervezésére pedig egy európai büró felállítását. Mert — mondja — a „történeti segédtudományok" elnevezés már nem felel meg a mai helyzetnek; „történeti alaptudományokról" van szó, módszerekről," amelyek nélkül nem tudomány a történelem. — Nézetem szerint a „segédtudomány" elnevezés már csakugyan elavult; e stúdiumok ma már együttesen az intellektuális munka technikájának fejlődéséi" vizsgálják, óriási jelentőséggel az egész kultúrtörténetre, De a „történeti alaptudományok" elnevezés végzetes félreértésekre adhatna okot; Minden összefüggést magában foglaló elnevezésnek tartanám az „írásbeliség történetének stúdiumai" elnevezést. F. Bartolini római professzor előadása „a paleográfia és a szövegkritika" címen jórészt a könyvírás paleográfusát érdekli, de minden paleográfust is annyiban, hogy elevenen érzékelteti a középkori író „conjecturáját", munkája viszonyát a leírandó szöveghez. Hibák a másolásban, szándékos változtatások a szövegben csak e conjecturák figyelembevételével magyarázhatók. — Másik témája az előadásnak a középkori könyvtárkatalógusok kérdése. Módszereket javasol, amelyek felderíthetik, hogy milyen mértékben jellemző a könyvanyag jelenléte egy bizonyos konvent vagy egyén könyvtárában az illetőknek valóságos érdeklődési körére, kultúrájára. Előadásának