Levéltári Közlemények, 27. (1956)
Levéltári Közlemények, 27. (1956) - Mijatev, Petăr: A bolgár levéltárügy Bulgáriának a török uralom alól való felszabadulásától az Állami Levéltári Fond 1951. évi létrejöttéig / 163–183. o.
174 Petar Mijatev egyetértve Szt. Omarcsevszki közoktatásügyi miniszter 1923. március 24-én a Nemzeti Könyvtár felé úgy rendelkezett, hogy „alakuljon meg a külön állami levéltár". Mindebből kitűnik, hogy az akkori hivatalos tényezők ezt az állami levéltárat megint a Nemzeti Könyvtár valamilyen fiókja vagy osztálya gyanánt képzelték el maguknak, mert a Könyvtár egykori igazgatója, Veliko Jordanov „A szófiai Nemzeti Könyvtár története (Isztorija na Narodnata bibliotéka v Szofija) című művében azon csodálkozik, hogy „a Nemzeti Könyvtár 1923. évi szabályzatában erről az állami levéltárról semmiféle említés nem történik". 28 Ügy látszik, az igazi, külön, a külföldiekhez hasonlóan törvények által létrehozott, külön meghatározott feladatokat szolgáló, különleges státussal és képzett káderekkel (mely utóbbiak nemcsak az irattárak begyűjtésével és feldolgozásával foglalkoznak, hanem a levéltárügy, a levéltári technika és általában a levéltártudomány terén a modern történettudomány hasznára szélesebb körű feladatokat is tűznek ki maguk elé) rendelkező állami levéltár vagy levéltárak eszméje hazánkban ekkor még nem érett meg teljesen. Mindebből azonban csak arra lehet következtetni, hogy az akkori felelős tényezők már nem szorítkoztak csupán egyes állami irattáraknak a történettudomány számára való megőrzésére és megóvásuk céljából levéltárba való begyűjtésére. Hogy azonban milyen személyek vizsgálják meg majd az irattárakat, nyilatkoznak irataik történeti értékéről, hol és milyen feltételek között őrzik majd meg, hogyan dolgozzák fel, tanulmányozzák és használják fel azokat tudományos és gyakorlati célokra, s hogyan teszik majd közzé irataikat stb. —- ezekkel a kérdésekkel az illetékes tényezők még nem foglalkoztak. Szakértők képzésére e területen aligha gondoltak. A minisztérium azon előírása ellenére, hogy kezdjék meg a külön állami levéltár megszervezését, erre sem 1923-ban, sem pedig később nem került sor. Helyette a Nemzeti Könyvtár 1923. évi szabályzatában egy levéltári osztályról történik említés, melynek a Könyvtár szabályzatában 17 cikkelyt szenteltek. Ennek az osztálynak kellett betöltenie az állami levéltár szerepét és megnyitásával eldőlt az állami levéltár kérdése is. E levéltári osztály szabályzatában mindazokat a levéltárakra vonatkozó megállapításokat mégtalálhatjuk, melyek az 1911-ben létrehozott, a régiségekre vonatkozó törvény alapját jelentették. Ez a törvény még néhány évvel ezelőtt is érvényben volt. A szabályzat 191. paragrafusa, a régiségekre vonatkozó törvény 8. és 20. cikkelyének megfelelően, úgy rendelkezik, hogy: „az összes állami és társadalmi intézmények, valamint az összes magánszemély, akinek a társadalmi életben szerepet játszott elhunyt személy levéltári hagyatéka van birtokában, kötelesek e levéltárak részletes leltárát egyéves határidőn belül bemutatni a Nemzeti Könyvtárnak. Az iratok az állam közvetlen ellenőrzése alatt maradnak és nem idegeníthetők el. Az olyan levéltári anyagok, melyeket a megszabott határidőn belül nem jelentettek be, elkoboztatnak." A gyakorlat azonban a törvény ellenére is egészen más képet mutatott. Mindez Kazandzsiev fönt ismerVeliko Jordanov, i. m. 277. lap.
