Levéltári Közlemények, 26. (1955)
Levéltári Közlemények, 26. (1955) - Trócsányi Zsolt: Erdély kormányzata II. Rákóczi Ferenc korában / 148–187. o.
174 Trócsányi Zsolt korábban is részben a kincstári jövedelmekből történt, de igen sok hatásköri összeütközésre adott okot a kincstári és főbiztossági szervek közt — s persze, visszaélésekreis. 80 A kincstári igazgatás terén még egy intézkedés történt: a XXIII. te. kimondotta, hogy a labanc urak kezén volt régi, valóságos fiscalitas-ok visszacsatolandók a fiscalis jószágokhoz; az ilyen személyek kölcsönadott pénzének kamatai is a fiscushoz folyjanak. A labanc urak családi öröklött, valamint pénzen vett birtokai azonban új fiscalitasoknak számítottak; ezek — a régiek nem — a thesaurarius rendelkezése alá tartoztak. 81 Végül igazgatási rendelkezéseket tartalmazott az a törvénycikk is, amely az ország gazdaságának súlyos problémáival foglalkozott: »A Réz Pénzről-« szóló XXII. te amely bővebb ismertetése azonban e helyt nem lehet feladatunk. 82 A fejedelem tehát — úgy látszott — győzött. Az ország szuverenitását, Magyarországhoz való viszonyát, a fejedelmi hatalom kérdését sikerült megoldani. A tanács összetételében — annak ellenére, hogy most az erdélyi rendek választották — csak javulás történt, Vay beválasztásával. Az igazgatás bajainak felszámolására, a gazdasági romlás megállítására intézkedések történtek. A törvények végrehajtásának azonban kevés biztosítéka volt. A fejedelem most már a kincstári igazgatás nagy részét közvetlenül kezében tartotta, s erdélyi tarózkodása alatt személyesen, utóbb pedig kancelláriáján át irányította az igazgatás munkáját — az erdélyi urakat azonban nem tudta megfékezni. S ezek az urak akkor már elvakult korlátoltsággal követelték legszűkebb osztályérdekeik kielégítését —: a szabadságharc érdekeível merő ellentétben. Rákóczi Emlékirataiban részletesen foglalkozik a marosvásárhelyi országgyűlésnek a jobbágy katonáknak földesuraikhoz visszakényszerítő törvényével. Az errevonatkozó szöveg ismeretes; nem tartjuk szükségesnek idézni. 83 A törvényt hiába keressük a marosvásárhelyi országgyűlés articulusainak egykori kiadásában, vagy későbbi publikációjukban. Az viszont mégis valószínűtlen, hogy a fejedelem ennyire rosszul emlékezett volna- egy általa nagy horderejűnek vélt intézkedésre, amellyel rendkívül részletesen foglalkozott. 8 3 /a Méginkább ilyen rendelkezés léte mellett szól az erdélyi urak 1707-i jobbágypolitikájának ismerete. Az urak mohón vetik rá magukat jobbágyaik kergetésére — ahogy az akkor Erdélyben harcoló Esze Tamás leveleiből tudjuk; a tarpai jobbágyból lett brigadéros nagyon jól látta, hogy két fronton folyik a harc, s leveleiben ugyanolyan elszántan vágott a szabadságharc érdekeit semmibevevő erdélyi urak közé, mint a csatatereken a császári zsoldosok közé. A jobbágyok inkább tolvajnak állnak ki a havasokra, minthogy visszatérjenek uraikhoz. Rákóczi erdélyi uralmának alapjai inognak meg ugyanakkor, mikor maga a kormányzat rendezettebben kezd folyni — s ez a megingás az 1707 őszi katasztrófához vezet. 80 TT 1897: 595. o. . . 51 TT 1897: 604. o. 52 TT 1897: 597—604. O. 83 Ld.: Rákóczi Emlékiratai 166—167. o. 83 A» Lehetséges, hogy az erdélyi urak a fejedelmi conditio-kra hivatkozva — amelyek biztosítják a nemesi kiváltságokat s így a jobbágyok visszahurcolására vonatkozó régi törvények érvényét is — csikartak ki a fejedelemtől egy ilyen értelmű rendeletet (nem törvényt).
