Levéltári Közlemények, 20–23. (1942–1945)

Levéltári Közlemények, 20–23. (1942–1945) - ÉRTEKEZÉSEK - Bakács István János: A családi levéltárak védelme / 41–51. o.

A CSALÁDI LEVÉLTÁRAK VÉDELME 47 nak másodpéldányával együtt — az Országos Levéltár is meg= kapna. így tehát az ország összes családi levéltárairól központi nyilvántartás volna. Kívánatos, hogy amíg ez megvalósítható lesz,

13 minden egyes vármegyei vagy városi levéltárnok a megye vagy város területén levő családi levéltárakat vegye számba s azok tulajdonosainak megfelelő tájékoztatással és felvilágosí= tással szolgáljon. Amennyiben pedig a levéltár fennmaradását nem látja eléggé biztosítottnak, kövessen el mindent, hogy a család a levéltárat, helyi vagy országos jellegének megfelelően, a vármegyei vagy az Országos Levéltárban helyezze el. A családi levéltárak a korai középkorban alakultak ki s a jogbiztosító oklevelek adták meg fejlődésük alapját. A birtokkal a birtokjogra vonatkozó oklevél szoros összefüggésben van s a családi levelesládákban eleinte nem is volt más különféle birtokjogi okleveleknél.

14 1848 után, amikor a birtokjogi ok= levelek gyakorlati értéke nagyrészt megszűnt, a családok a levél= tárat emlékgyüjteménynek kezdték tekinteni. Míg a gazdasági feljegyzéseket, amelyekben, történeti jelentőségük teljes félre= ismerésével, haszontalan lim=lomot láttak, nem egy család terv= szerűen megsemmisítette, addig a levéltárba kerültek oda nem tartozó emléktárgyak, mint pecsétnyomók, fényképek, ujság= kivágatok, névjegyek, gyászjelentések, esküvői értesítések, köszönőlevelek, báli meghívók, lejárt villamosbérletek és vasúti arcképes igazolványok, feljegyzések, hogy a nagymama 81. szü= letésnapjáról ki s milyen formában emlékezett meg, egy csomag hajfürt «Lizi hajfürtjei halálos ágyán» felirattal stb. Az ilyen gyűjtemények láttára tisztáznunk kell a kérdést: mi tartozik a családi levéltárba, mi teszi iratanyagát valóban értékessé és becsessé. Mert kétségtelen, hogy az ilyen köszönőlevelek, gyászjelentések s más előbb említett iratok csak azt bizonyítják, hogy a levéltártulajdonos család kiket ismert vagy kik tisztelték meg egy=egy meghívó, vagy esküvői értesítés küldésével. A levél* tárnok feladata tehát megmagyarázni, hogy a levéltár nem emlékgyüjtemény s a levéltárból az oda nem tartozó tárgyakat és iratokat el kell távolítani. Ezt meg kell tenni, ha a levéltár magánkezelésben marad is, de meg kell tenni, ha közlevéltár őrizetébe kerül. Legcélszerűbb, ha a család maga végzi el a kiválogató munkát, mert ezáltal a család szívéhez nőtt emlék= 13 Kétségtelen, hogy a fejlődés menete a decentralizáció felé halad s a kerületi levéltárak felállítása is ezt a célt szolgálná. V. ö. Szabó I.: A magyar levéltárvédelem kérdése. Lev. Közi. 1951, 149. s köv., főként 220. s köv. 1. 14 Czob'or A.: A családi levéltárak a középkorban. Lev. KözL 1940—41, 380. s köv. 1.