Levéltári Közlemények, 20–23. (1942–1945)
Levéltári Közlemények, 20–23. (1942–1945) - ÉRTEKEZÉSEK - Bittner Lajos: A történetírás és a levéltártudomány / 4–28. o.
8 BITTNER LAJOS a felelős azért. Ez a vizsgálódás alkalmas arra, hogy a köz* tudatba átment számos történeti képet alapjában megváltoz= tasson. Ilyen eset például, ha kiderül, hogy a külügyminiszter az összes történeti feldolgozásokban neki tulajdonított diplo* máciai jegyzéket még csak nem is látta. E szerint az irattan, ha megóvja a kutatót attól, hogy mondanivalóját téves feltevé= sekre építse, éppen olyan nagyjelentőségűvé válhatik a történet* írás számára, mint az oklevéltan, amely viszont a történetírót attól menti meg, hogy előadásátTiamis oklevelekre alapozza. Átvitt értelemben az irattan szociológiai szempontokat is érvé= nyesíthet, amennyiben egy levéltári test élettani folyamata tényleg bizonyos meghatározott és természetében rejlő tör= vények szerint megy végbe. A történetírásnak és a történetkutatásnak ezek az irányai visszatükrözó'dnek a levéltárnok munkájában is, akinek a fel* adata az oklevelek, iratok és azokkal rokon történeti források gondozása. A levéltárnokot ugyanis hivatása a történetírással és történetkutatással való foglalkozásra utalja. Ennek a foglal* kozásnak a természeténél fogva meghatározott legszűkebb munkaterületén, a rábízott levéltári anyag rendezése és leltáro* zása során, valamint felvilágosítások adásával, az adatszolgál= tatással kapcsolatban olyan kérdésekre is bukkan, amelyekre pusztán a levéltári anyag alapján nem képes válaszolni: ezeket a problémákat csakis a történetírás és történetkutatás eredmé* nyeinek segítségül hívásával oldhatja meg. Mert az 6* feladata, hogy a levéltári anyagából kihámozott történeti ismereteket feltárja, egyrészt a közigazgatás szolgálatában a jelen minden* napi élete számára, másrészt a tudomány szolgálatában a kuta= tás számára. Hivatásának ezt a kettős jelentőségét gyakran félre* ismerik. Sorsa közös valamennyi, számszerűleg kicsiny foglal* kozási ágéval, amelyek a nagy foglalkozási csoportok között mintegy elnyomva állanak. A nagy, számszerűleg népes foglal* kozási csoportok képviselői t. i. nagyon is hajlandók arra, hogy a kis szomszédos foglalkozási ágnak mindig csak a feléjük eső egy oldalát nézzék. Ennek következtében gyakran tapasztaljuk, hogy egyfelől a közigazgatási tisztviselők másodrangú közigaz* gatási tisztviselőnek, másfelől a történészek másodrangú tör= ténésznek tekintik a levéltárnokot, az utóbbi esetben éppen* seggel megfeledkezve arról, hogy minden országban sok jelen* tős történetíró kerül ki a levéltárnokok sorából. Kétségtelen, hogy a levéltári munka módszereinek fejlett* sége és kifinomodása csak olyan levéltárnokok műve, akiknek működése az általános tudományos fejlődés áramába bekap* csolódott.
