Levéltári Közlemények, 18–19. (1940–1941)

Levéltári Közlemények, 18–19. (1940–1941) - ÉRTEKEZÉSEK - Ila Bálint: A dézsma adminisztrációja / 223–249. o.

238 ILA BÁLINT jutor feljegyezte és ennek alapján történt a tényleges dézsmálás kínt a mezőn, A dézsmás fogadott kocsikkal jelent meg, sorra felrakták a tízedet és egy helyre hordották, A különböző nyomások dézsmált nem vehették azonban meg egy helyen, mindeniken külön kellett behajtani, hogy a kamarát károsodás ne érje. Lehetőleg a kilenced beszedésével együtt kellett a dézsmát is megvenni, mert így a parasztnak kevesebb módja nyílott á csalásra. Nagy körültekintést kívánt a juh- és bordézsma behajtása. Az utasítások mint visszaéléseket emelik ki, hogy a juhokat vagy az úr nyájához csapják a dézsmaszedés idején vagy pedig elhajtják messzebbi határokra, dézsmamentes vlach községekbe és így kivonják a nyájat a dézsmafízetés alól. Épen ezért a juhdézsmás megjárja a szállásokat, a szomszédos három-négy határt, sőt az erdőket is a visszaélések megakadályozására, Ezt a kívánságot természetesen háborús időkben nem lehetett megvalósítani, kivitele csendes időkben is ezer akadályba ütközött és alig került reá sor. Előfordult azután, hogy a szőllőt már a dézsma előtt leszüretelték, kisajtolták és így egy részét könnyen el lehetett rejteni a dézsmás elől. Ez ellen úgy védekeztek, hogy a szüret kezdetét előzetesen be kellett jelenteni. Ha valamely vidék, kerület vagy egyes falvak török hódoltságba estek, ezekből egy biztosabb helyre össze kellett hívni a bírákat vagy az egész falut és a fenti módon történő bemondásuk után határaikból annyi dézsmát raktak szekereikre, amennyit tudtak. Gyakori eset a dézsma jegyzékek szerint, hogy az ilyén helységek a hívásra egyáltalán meg sem jelentek, máskor a török nem engedte elmenni őket és ilyenkor a dézsma — különben sem jelentett nagyobb értéket — teljesen elveszett. A jobbágyság mellett külön szedték be a szolgák, az urasági alkalmazottak és a nemesek .parasztföldön bírt vetései után járó tizedet, a pásztorok, illetve zsellérek által fizetett ostor-, salló- és keresíztyénpénzt. Ismét külön csoportot képeztek a kiváltságos vagy szerződéses falvak, ahol rendszerint a neveket mellőzték, csupán az egy összegben fizetett dézsmát jegyezték fel, idetartoznak a vlach-jogot élvező falvak is. Maga a szerződéses viszony már középkori eredetű, a főpapnak joga volt a dézsmás kerületekkel különleges megállapodásokat kötni a dézsma megváltására, természetben, kicsépelt termésben és pénzben történő szedésére.

43 Meg 43 1464: 24-, 1478: 15. és 1481: 12. §. Hivatkozás történik ezek-