Levéltári Közlemények, 18–19. (1940–1941)

Levéltári Közlemények, 18–19. (1940–1941) - SZEMLE - Berlász Jenő: A községi levéltárak állapotáról / 526–537. o.

532 SZEMLE len selejtezési utasítást adott a községi jegyzőknek, amely nagyjából ma is kielégíti a levél- és irattárvédelmí legfőbb kívánalmakat. Az instrukciók a 10 és 32 esztendős elévülés alapelvein épülnek fel. ,,Az adó, pótadó, útadó s más hasonló természetű köztartozásokra vonatkozó ügyeket, továbbá az általános igazgatás keretében történő levelezéseket 10 év után, a magánjogi, vonatkozású és hadkiegészítési ügyeket 32 év után ki kell selejtezni" — mondja a rendelet 60. §-a. Tény, hogy a mai történetszemlélettel és a korszerű levéltárpolitikai elvekkel ez az elgondolás többé nem egyeztethető össze. Mivel azonban az utasítás a továbbiakban zsinórmértékül állapítja meg azt is, hogy: „alapítvány-, adomány- és kiváltságlevelek, vám- és helypénzszedési okiratok, szabályrendeletek, képviselőtestületi ülések jegyzőkönyvei, adófőkönyvek, naplók, általában a fontosabb segédkönyvek, (iktatók, mutatók), továbbá mindazok az iratok, okiratok és tárgyak, melyeknek történelmi, művelődéstörténeti vagy közjogi értékük van, amelyek különösen a község történetére vonatkozó adatokat, emlékeket tartalmaznak, továbbá a közoktatási, közegészségügyi, vízügyi, közlekedési eszközök és egyéb közérdekű ügyek fejlődése, vagy társulatok és egyletek mozgalmaira világot vetnek, a község mint jogi személy vagy más jogi és magánjogi személyek érdekeit érintik, kiselejtezés alá nem esnek" — a rendelkezések végeredményben célszerűeknek mondhatók. S bizonyos, hogyha a rendelet végrehajtását az illetékesek valamennyire ellenőrizték volna, most más beszámolót adhatnánk a barcsi járás községi irattárainak állapotáról. Csakhogy ellenőrzésre valószínűleg sohasem került sor, következéskép sem a selejtezés elvei, sem a módszerei nem mentek át a gyakorlatba. A selejtezés foganatosítását ugyanis a rendelet 61. §-a külön bizottság hatáskörébe utalta. E bízottság a jegyzőből s egy, illetve — körjegyzőség esetében — a községek számának megfelelően, több képviselőtestületi kiküldöttből állt volna, s tevékenységét a járás főszolgabírája vagy a megyei közgyűlés kiküldöttének elnöklete alatt kellett volna végeznie. Előírta még az utasítás, hogy a bizottság által szerkesztett selejtezési tervezetet jegyzőkönyvbe kell foglalni s jóváhagyás végett a községi képviselőtestület elé kell terjeszteni. Mindez azonban írott malaszt maradt! Az illetékesek bizonyára egyformán feleslegesnek tartották a szabályzat utasításait s ezért mellőzték a terhesnek látszó módszer gyakorlati alkalmazását. így történt, hogy a századforduló óta elmúlt négy évtized folyamán a barcsi járási községi irattárak sok-sok értékes anyaga áldozatul esett a szabadjára engedett, szempont nélküli selejtezéseknek. Mindössze hat olyan jegyzőségi irattár van, ahol századunk folyamán — úgylátszik — nem volt selejtezés: a barcsi, babócsai, szulokí, felsőszentmártoní, komiósdi s talán a darányi. Ezeken a helyeken szerencsére teljesen megfeledkeztek az Ügyviteli Szabálvzat 60—61. §-áról. Valószínű így is vészen-