Levéltári Közlemények, 17. (1939)

Levéltári Közlemények, 17. (1939) - ÉRTEKEZÉSEK - Bánrévy György: A selejtezés általános elvei / 158–171. o.

A SELEJTEZÉS ÁLTALÁNOS ELVEI 169 tett hivatali útja lényegesen megsokszorozza az egy-egy ügy nyomában keletkezett iratokat. A valóságos helyzet tehát feláldozását kívánja a selejtezhetetlenség elméleti kiindulási tételének, hogy sohasem lehet tudni, a jövőnek milyen, ma esetleg jelentéktelennek látszó, iratra lesz szüksége. A mai túlzott hivatali írásbeliség mellett pedig a selejtezésben nem nehéz megtalálni az aránylag minden szempontból kielégítő mértéket. A jövő levéltárnoki munkakörben átalakítóan egyre nagyobb szerepe lesz a selejtezésnek, a levéltárnokra vár ugyanis a levéltár őrizetébe került iratanyag selejtezésén kívül, az egyelőre még külső irattári kezelésben lévő, de majd rendeltetésszerűen a levéltár állagai közé jutó irattömag selejtezési munkájának előkészítése, irányítása, sőt esetleg elvégzése. Időszerűén szükséges tehát a selejtezés kérdéseinek megvilágítása minden oldalról. Csobán Endre (Debrecen város főlevéltárnoka) rámutatott arra, hogy a selejtezés nálunk ma még nagyon kiműveletlen, elhanyagolt terület. A szakirodalom alig foglalkozott vele, a gyakorlat pedig messze mögötte marad a mai követelményeknek. Csatlakozva az előadás egyik főgondolatához, hangsúlyozza, hogy a selejtezéskor minden iratot külön-külön értékelésnek kell alávetni, de a másik alaptétellel — a selejtezés semmiképpen nem történhetik előre megállapított irányelvek szerint — nem ért egyet. Igaz, hogy az iratok selejtezése során várható összes eseteket bemutató példatárat nem lehet készíteni, de ez nem is szükséges, hiszen teljesen elegendő néhány elv kimondása, útbaigazításul az értékeléshez, ,, . . . Két ilyen általános elv helyesen alkalmazva minden nehézségen átsegít bennünket s emellett a levéltárnoknak is megadja azt a szellemi és erkölcsi autonómiát, hogy minden körülmény mérlegelésével, tehát a helyi viszonyokat is fígyelembevéve döntsön az irat sorsáról. Ez a két általános elv nem lehet más, mint a közigazgatás és a történetírás szempontja, .." ,,A selejtezést közigazgatási szempontból úgy kell végezni, hogy a megtartott iratok alapján az iratképző hatóság lényege, hatásköre, működése az iratkezelés rendszerével együtt tisztán álljon az utókor előtt. A történetírás szempontja pedig azt kívánja, hogy a kort, amelyben az iratok keletkeztek, amennyiben az iratok alapján lehetséges, minél teljesebben és minél jellemzőbb vonásaiban mentsük át az utókor számára. Ez az elv azt kívánja a selejtezőtől, hogy az iratokat ne csak közigazgatási, hanem helyi és általános történeti, kulturális, gazdasági, politikai, társadalmi, közjogi, magánjogi, irodalmi, tudományos és művészeti szempontból is értékelés alá vegye." Feleslegesnek tartja az előadás által ajánlott iratjegyzékek készítését. 1867 óta — a selejtezés Magyarországon csak ettől az időhatártól esedékes — minden iratcsóporthoz vagy irattárhoz készült iktatókönyv. Ez pedig többet ér minden selejtezési jegyzéknél, mert esetleg olyan megjegyzések is vannak benne, amelyek az ügymenet folyamán keletkeztek és amelyeket a selejtezéskor nem is vesznek észre. Azt ajánlja tehát, hogy az iktatókönyvben a megfelelő iktatószámoknál kell egészen röviden jelezni a selejtezés tényét. Igen hasznos szolgálatokat tehet azonban a selejtezési jegyzőkönyv, amely a selejtezés során felmerült fontosabb tapasztalatokról számol be. A gyakorlat szerint leghelyesebb, hogyha az értéktelennek minősített iratokat azonnal külön választják, mihelyt az iktatókönyvben a selejtezés bejegyzése megtörtént, és hogyha ellenőrzés-